A Magyarországra települt, magyar vezetésű NATO-harccsoport közel 400 katonájának átcsoportosítása, valamint a részt vevő NATO-nemzetek közötti együttműködés erősítése, a feladatok összehangolt végrehajtása is az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat fő célkitűzései közé tartozott, amelyet kiválóan végzett el a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). „Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert. Az előretolt harccsoportok legfontosabb…
Read MoreCímke: azonosítás
Mabisz: 7,6 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…
Read MoreBelügyminisztérium: keddtől bárki lekérdezheti elektronikusan közlekedési büntetőpontjait
A Belügyminisztérium fejlesztésének eredményeképpen keddtől elektronikus úton bárki lekérdezheti saját közúti közlekedési előéleti pontjait a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen – közölte a tárca. Közleményükben azt írták: a lekérdezés központi azonosítás után lehetséges, ez történhet ügyfélkapuval, telefonos azonosító kóddal, eSzemélyi okmánnyal, videótechnológián keresztüli azonosítással. A lekérdezéshez a magyarorszag.hu oldalon a „Közigazgatás, Jog” témacsoporton belül az „Adatkezelés, adatszolgáltatás” felületet kell kiválasztani, majd ott a „Tájékoztatás a közúti közlekedési előéleti pontokról” ügytípust kell kiválasztani. Ezután szükséges az elektronikus azonosítás, majd az „Ügyintézés indítása” gomb megnyomásával az eredmény azonnal megjelenik. Az ügyintézés illeték- és…
Read MoreMabisz: több mint tíz százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – mondta a szövetség elnöke a szervezet online sajtótájékoztatóján. Pandurics Anett kiemelte: a tavalyi növekedés több mint duplája a megelőző évinek. A növekedés motorja a korábbiaktól eltérően az életbiztosítási ágazat volt, ahol 13,9 százalékkal 634 milliárd forintra nőttek a díjbevételek, míg a nem-élet területen 8,2 százalékkal 742 milliárd forintra emelkedtek. Az életbiztosításoknál a nyugdíjbiztosítások szegmense tavaly is húzóerő volt, ezen a területen éves összevetésben 13,4 százalékkal…
Read MoreLendületet adhat az EU a biometrikus biztonsági megoldásoknak
Az arc, hang és ujjlenyomat alapján történő azonosításra alkalmas szoftverek az elmúlt évek során átkerültek a tudományos-fantasztikus filmekből az okostelefonokba, táblagépekbe és egyéb hétköznapi készülékekbe. Az EU kutatási és innovációs forrásaiból támogatott TABULA RASA konzorcium az új szoftvereszközök hatékonyságát vizsgálja.
Read MoreNincs több lógás a melóban, ha itt a biometrikus azonosítás
Biometrikus azonosítórendszert vezet be irodáiban a japán Nara városának önkormányzata dolgozói ellenőrzésére, miután súlyos visszaélésekre és munkakerülésre derült fény a hivatalban – írta pénteken a Mainicsi Simbun japán napilap.
Read MoreCsak azonosításra szolgál a kutyákba kötelezően ültetendő mikrocsip
Csak azonosításra szolgál az a mikrocsip, amelyet 2013. január elsejétől minden négy hónapnál idősebb kutyába kötelező lesz beültetni. A tévhittel ellentétben az eszköz nem sugároz jeleket, nem tartalmaz energiaforrást és az állat egészségére teljesen ártalmatlan.
Read MoreA lábnyom is egyéni, biometrikus azonosító
Az erő, amellyel meztelen talpunk járáskor a földet éri, éppoly egyedi, mint ujjlenyomataink, vagy a többi biometriai, a direkt személyazonosítást lehetővé tévő módszer, mint a DNS-, a tenyérlenyomat-, a szivárványhártya-, az ideghártya- és a hangazonosítás – állítják japán kutatók.
Read More