Az Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós javaslatcsomagjáról a héten megszülethet a megállapodás – jelentette ki Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár.
„Úgy gondolom, hogy a megállapodás meglehet a héten, minden erőnkkel ezen dolgozunk. Valószínűleg már csak napok kérdése az egész” – jelentette ki az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaország illetékes kormánytagja az LCI francia hírtévében. „Gyorsan kell haladnunk, és bizalommal mondom, hogy lesz hatodik európai szankciós csomag, az intézkedések nagyon erősek lesznek és fokozatosan fogjuk azokat bevezetni, menetrenddel, először az orosz kőolajra, de az orosz szénhidrogénekre is általában” – tette hozzá.
Elmondta, hogy az európai vezetők, köztük Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor kedden egyeztetett a kérdésről telefonon.
„Vannak megoldási lehetőségek kétfajta mentességet illetően: egyrészt haladék azon országok számára, amelyek objektíve nehéz helyzetben vannak, mert a kőolajellátásuk 100 százaléka Oroszországból érkezik, másrészt vannak alternatív ellátási garanciák. Ezen a két paraméteren dolgozunk jelenleg” – mondta Beaune.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, hogy Orbán telefonon egyeztetett Macronnal Európa energiabiztonságával kapcsolatos kérdésekről.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben jelezte, hogy Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós javaslatcsomagjának elfogadása esetén lehetetlen lenne beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajmennyiséget, ezért Magyarország csakis olyan javaslatot tud támogatni, amely kezelni tudja ezt, az uniós bizottság által létrehozott problémát.
Bekérették a horvát külügybe a zágrábi magyar nagykövetet
Bekérették a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét kedden, hogy adjon magyarázatot Orbán Viktor azon kijelentésére, miszerint „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle” – jelentette a Hina horvát hírügynökség. A miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában elfogadhatatlannak nevezte az Oroszország ellen bevezetni kívánt uniós olajembargót, kijelentve: az felér a magyar gazdaságra ledobott atombombával. Orbánk kifejtette: „és természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon”. A horvát külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések szükségtelenül rontják a két ország jó baráti viszonyát. „Horvátország elítéli a magyar miniszterelnök kijelentését” – írta a tárca közleményében, hozzátéve: „elítélünk minden területi követelést a szomszédos államokkal szemben”.