A NATO a korábbinál nagyobb figyelmet fog fordítani a létfontosságú infrastruktúra védelmére – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását megelőzően.
Stoltenberg közölte: a szerdán kezdődő védelmi miniszteri tanácskozás résztvevői arra összpontosítanak majd, hogy a szövetség miként fokozza és tartsa fenn Ukrajnának nyújtott támogatását, illetve erősítse tovább a tagországok védelmét.
Kijelentette: a NATO és a tagországok létfontosságú infrastruktúrája elleni bármi fajta támadásra, beleértve a hibrid támadásokat is, a szövetségesek egységes és határozott választ fognak adni. Kifejtette, hogy a miniszterek várhatóan megállapodnak a NATO elrettentő és védelmi képességének erősítését célzó intézkedésekről, köztük a hadianyag és a felszerelés készleteinek növeléséről. A NATO katonai ereje a legalkalmasabb arra, hogy megakadályozza a feszültség fokozódását Oroszországgal – mutatott rá.
Tájékoztatása szerint a tagországok védelmi miniszterei megvitatják majd Oroszország nukleáris retorikáját, valamint „a NATO nukleáris képességének szerepét a béke megőrzésében és az orosz agresszió visszaszorításában”. Stoltenberg hangsúlyozta: Putyin burkolt nukleáris fenyegetései veszélyesek és felelőtlenek. Moszkva tudja, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni sem – húzta alá a NATO-főtitkár.
Megerősítette, hogy a NATO továbbra is figyelemmel kíséri Oroszország nukleáris kapacitását, változást azonban nem lát az orosz nukleáris védelmi berendezkedés terén. A szövetség figyelme nem lankad, felkészült minden fajta fenyegetésre és támadásra, majd hozzátette: jövő héten a NATO megtartja régóta tervezett hadgyakorlatát, amelynek része a nukleáris fenyegetéssel szembeni gyakorlat is.
Az ukrajnai háborút Oroszország indította, Moszkva kezében van a lehetőség arra, hogy véget vessen az ellenségeskedésnek – szögezte le Stoltenberg.
„A NATO nem részese a konfliktusnak, de a mi támogatásunk kulcsszerepet játszik abban, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni magát és felszabadítani területeit, valamint kitartson Oroszország válogatás nélküli, a civilek és a létfontosságú infrastruktúra elleni támadásaival szemben. Üzenetünk világos: a NATO kiáll Ukrajna mellett, ameddig csak kell” – tette hozzá a NATO főtitkára.