Két ember életét vesztette és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, valamint Vitalij Hocenko, a „Donyecki Népköztársaság” kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát – közölték orosz hírügynökségek.
Rogozin, aki Cári Farkasok elnevezéssel katonai tanácsadó csoportot alapított az elcsatolt szakadár köztásaságok fegyveres alakulatainak haditechnikai támogatására. Azt írta, hogy egy szűkkörű tanácskozáson vett részt a szállodában, amelyet a nyolc éve tartó Donyec-medencei konfliktus során egyszer sem ért támadás. Megállapítása szerint „valaki kiszivárogtatta az információt” az eseményről, mire „120 vagy 155 milliméteres” ágyúkból lőni kezdték a létesítményt.
Rogozin közölte, hogy műteni fogják egy, a jobb lapockája fölé fúródott háromszor négy milliméteres fémszilánk miatt. A volt Roszkoszmosz-vezér egy, a Kommerszant című lapnak név nélkül nyilatkozó asszisztense azt mondta, hogy az orvosok szerint a repeszt nem lehet eltávolítani. Az informátor szerint Rogozin, akinek állapota stabil, nem kívánja, hogy „Oroszország más régióiba” evakuálják, amíg a többi sebesült állapota nem stabilizálódik.
Arról, hogy a támadásban két ember életét vesztette, Gyenyisz Pusilin, az Oroszország által jogtalanul elcsatolt „Donyecki Népköztársaság” vezetője tett bejelentést. Pusilin a történteket terrortámadásnak minősítette.
A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni jelentése szerint Rogozin az 59. születésnapját ünnepelte a szálloda éttermében, amikor a létesítményt öt célzott belövés érte, röviddel Hocenko érkezése után, feltehetően amerikai M777-es tarackból. A Rosszija 1 tévécsatornán saját politikai talkshow-t vezető Vlagyimir Szolovjov a szerda éjszakai adásban úgy vélekedett, hogy egy bekapcsolva hagyott moszkvai mobiltelefon vezethette célra a lövedékeket. A RIA Novosztyi hírügynökség azt írta, hogy az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) feltételezése szerint a csapást francia CAESAR tarackkal hajtották végre.