Csehország további mintegy 600-700 millió korona (9900 – 11550 millió forint) értékben küld a közeljövőben hadianyagot Ukrajnának – közölte Jana Cernochová cseh védelmi miniszter, miután a témáról Petr Pavel államfővel egyeztetett.
„A segítség értéke, amelyet a hadsereg vezérkari főnökével (Karel Rehka) együtt terveztünk meg mintegy 600-700 millió korona. Nem pénzbeli segítségről, hanem a raktárainkban lévő hadianyagokról van szó” – jelentette ki a tárcavezető újságírók előtt. „Úgynevezett felesleges anyagról van szó, amelyet anélkül küldhetünk Ukrajnába, hogy ezzel veszélyeztetnénk saját védelmi képességeinket” – tette hozzá Jana Cernochová. Hangsúlyozta: nagyon ügyel arra, hogy csak olyan hadianyagot és fegyvereket küldjön Csehország Ukrajnába, amelyet a hadsereg nélkülözni tud, illetve gyorsan képes mással helyettesíteni.
Tekintettel a háborús helyzetre Cernochová nem részletezte, milyen hadianyagról is van szó.
Petr Pavel cseh államfő a Süddeutsche Zeitung nevű német lapnak a közelmúltban azt mondta: Csehország továbbra is segíteni fogja az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajnát, de már nincs sok lehetősége további hadianyagot és fegyvereket küldeni az ukránoknak. Az elnök szerint nagyobb tartalékok még a légvédelmi fegyverek, illetve a lőszer terén vannak.
A prágai sajtóban megjelent nemhivatalos értesülések szerint Csehország eddig több mint ötvenmilliárd korona értékű segélyt küldött Ukrajnába, ebből a kormányzat által küldött segély értéke mintegy 15 milliárd koronát tesz ki. Ennek nagyobbik részét fegyverek és hadianyagok képezték.
Morawiecki és Zelenszkij aláírták a hadfelszerelés szállításáról szóló szándéknyilatkozatot
KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművek és egyéb hadifelszerelés szállításáról szóló szándéknyilatkozatot írt alá szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A két vezető a kétoldalú tárgyalásokat követően látta el kézjegyével a dokumentumot. Morawiecki és Zelenszkij jelenlétében aláírták továbbá a 125 milliméteres harckocsilőszer közös gyártásáról szóló megállapodást, valamint azt a szándéknyilatkozatot is, amely a lengyel cégek részvételéről szól Ukrajna háború utáni újjáépítésében. Morawiecki szombaton közölte, hogy Ukrajna száz új KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművet rendelt Lengyelországtól.