Putyin pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök.
Rutte véleménye szerint nem növekszik az Oroszország felől érkező veszély, mert Moszkvának sem érdeke, hogy „érdekes eszközökhöz nyúljon”. A holland kormányfő azt mondta, most hidegvérre van szükség, azonban éberségre hívta fel a figyelmet. „Tény, hogy az oroszok egy Magyarország méretű területet foglaltak el Ukrajnában. Ennek biztosan nincs vége. Óvatosnak kell maradnunk, és továbbra is támogatnunk kell Kijevet” – hívta fel a figyelmet.
Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Ruttét hidegen hagyták a nukleáris erő esetleges bevetésére utaló orosz kijelentések. Véleménye szerint „ez csak egyfajta retorika, amilyet egyre gyakrabban hallani”. Azt is hozzátette, úgy véli, „az oroszoknak inkább pihenniük kellene egy keveset”.
Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök szerdán hasonlóan reagált, mint a holland miniszterelnök, és nyugalomra szólított fel.
„Úgy gondolom, hogy nyugalomra van szükség. Nem szabad olajat öntenünk a tűzre. Nem szabad indulatból reagálni” – jelentette ki a belga közmédiának nyilatkozva. De Croo szerint a Nyugatot nem lehet megfélemlíteni, „a nukleáris fenyegetés nem újdonság, ezt már Moszkva korábban is bevetette”.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Belgium a konfliktus kezdete óta összesen 55 millió euró értékben küldött fegyvereket Ukrajnának. „Egyértelműnek kell lennünk a hozzáállásunkban, és továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát”- hangsúlyozta.
Német alkancellár: a részleges mozgósítás újabb rossz lépés egy jogellenes háborúban
A részleges katonai mozgósítás Oroszországban újabb rossz lépés az Ukrajna elleni törvénysértő háborúban – jelentette ki a német alkancellár szerdán Berlinben. Robert Habeck egy más ügyben tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése „újabb rossz és téves lépés”, amely tovább súlyosbítja a nemzetközi jog előírásait sértő támadó háborút. A kormány megtárgyalja, hogy milyen választ adjon Moszkva lépésére, „az azonban egyértelmű, hogy továbbra is teljes mértékben támogatja Ukrajnát ebben a nehéz helyzetben” – mondta az alkancellár.