A Belügyminisztérium (BM) összevonná a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) és a Készenléti Rendőrséget, az erről szóló javaslatot közigazgatási egyeztetésre bocsátották.
A BM hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben.
Az átszervezés célja a rendőri szervezet hatékonyságának növelése – írták, majd hozzátették: a tárca javaslata kiterjed arra is, hogy szeptember 1-jétől a Készenléti Rendőrség parancsnoka országos rendőrfőkapitány-helyettesi besorolású vezető legyen.
Emlékeztettek, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hétfői hatállyal a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célkitűzése az ORFK stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása – olvasható a közleményben.
Pintér Sándor a Népszabadság július 7-én megjelent számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, „de ez nem párosult a hatékonyság javulásával”. Azt mondta, szükség van az NNI-re nagy horderejű, országos vagy több megyére kiterjedő bűnügyekkel foglalkozó nyomozó hatóságként, ehhez azonban nincs szükség saját bevetési egységre, figyelői és más titkosszolgálati eszközöket alkalmazó csoportokra.
Forrás: MTI
és ennek mi az értelme,mert ez nekem magas!!!