A szakértői munka, a migráció és a kiberbűnözés áll a XXI. Kriminálexpo fókuszában – erről a legfőbb ügyész beszélt a budapesti rendezvény megnyitóján.
Polt Péter felidézte: a Kriminálexpo eredeti célja az volt, hogy legyen egy olyan fórum, ahol összegezhetik a tapasztalataikat azok a szakemberek, akiknek akár a jogalkotásban, akár a jogalkalmazásban szerepük van abban, hogy az ország biztonságosabbá válhasson.
A „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” mottóval megrendezett Kriminálexpo az idén is aktualitásokhoz kötött – jegyezte meg a legfőbb ügyész.
A „szakértők” témakörről Polt azt mondta: e szakemberek alapvető szerepet töltenek be egyes kiemelkedő bűnügyek eldöntésében, legyen szó akár műszaki, orvos vagy informatikai szakértőről. Utóbbival kapcsolatban példaként említette, hogy egyes gazdasági, vagy vagyon elleni bűncselekményekben több millió bájtnyi anyag keletkezik, ezeket rendszerezni, elemezni, párosítani kell, bizonyítékként történő felhasználásuk komoly szakmai tudást igényel. Úgy vélte, a szakértői tevékenységnek minden eddiginél nagyobb a jelentősége. Fontosnak nevezte annak megvitatását is, hogy a jogász miként támaszkodjon a szakértői véleményekre, mi az a tartalom, amit a szakértőnek kell kimondania és mi az a jogkérdés, amiben a jogásznak kell döntenie.
A migrációval összefüggésben a legfőbb ügyész azt hangsúlyozta: az elmúlt években a jelenség komoly kihívást jelentett a bűnüldöző szervek és az igazságügyi hatóságok részére is. Hozzáfűzte: a napi hírekből is az köszön vissza, hogy ez a probléma nem csengett le, továbbra is megoldást igényel az ügyészség részéről is. Itt is felmerülnek olyan jogkérdések, amelyeket kezelni kell, amelyekben fontos a tapasztalatcsere.
Polt különleges jelentőségűnek nevezte a kiberbűnözés témáját, ez – értékelése szerint – az élet valamennyi területét átformálja. Mint mondta, sokan úgy vélik, a bűnüldözés mindig egy lépéssel a bűnözés mögött jár, ám ez bizonyos területeken épp fordítva van. A bűnüldözésben alkalmazott technikai újdonságok meglepetésként érhetik a bűnözőket – vélekedett. Hangsúlyozta: a kiberbűnözés területén egy teljesen más szemléletmód és gondolkodás szükséges a hatóságok részéről.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a Kriminálexpón az ügyészek mellett az igazságügyi szervek valamennyi képviselője részt vesz, ami a személyes konzultációra is lehetőséget teremt.
A biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia megnyitóján mások mellett részt vett Papp Károly országos rendőrfőkapitány is.
A háromnapos Kriminálexpót a Legfőbb Ügyészség és az Ügyészek Országos Egyesülete közösen rendezi. Az I. kerületi Krisztina körúti Tölösi Péter Konferencia Központban zajló esemény ingyenesen látogatható. A programsorozat konferenciákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel lehetőséget biztosít a rendészeti, bűnüldözési és igazságszolgáltatási, valamint egyéb, szakmai szerveknek, a civil élet szereplőinek arra, hogy egymás álláspontját megismerjék, a felmerülő kérdéseket megvitassák, továbbá a nagyközönség számára is betekintést engedjenek mindennapi tevékenységük egy-egy kisebb területére. Az idei Kriminálexpón szó lesz a büntetőeljárásban alkalmazott szakértői bizonyítás szerepéről, az informatikai eszközök felhasználásával elkövetett bűncselekményekről, a migráció aktuális kérdéseiről, a bűnüldözés során alkalmazható high-tech technológiákról, de egyebek mellett hamistárgy-bemutatót is tartanak.