Rekordösszegű, több mint 4,5 milliárd dolláros (ezer milliárd forintos) pénzbírságot kell fizetnie a BP brit olajcégnek a Mexikói-öbölben két és fél éve történt olajkatasztrófa miatt. Az ügyben a BP mexikói-öbölbeli feltárásért felelős alelnöke és két helyi termelésirányítója ellen emeltek vádat.
A BP a Londoni Értéktőzsdén múlt csütörtök este jelentette be, hogy az amerikai igazságügyi minisztériummal négymilliárd dolláros pénzbüntetés kifizetéséről állapodott meg, emellett 525 millió dollárt fizet kiegészítő bírságként az amerikai értékpapír-piaci felügyeletnek (SEC). Az előbbi tételt öt év alatt, az utóbbit három év alatt kell leróni.
A cég Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformján 2010 áprilisában robbanás történt, majd tűzvész tört ki, amelyben 11 munkás meghalt. A platform végül elsüllyedt, és a következő hetekben összesen csaknem ötmillió hordó (790 millió liter) olaj ömlött a tengerbe. A kútcsonkot csak 87 nappal a robbanás után sikerült eltömíteni a tenger mélyén.
A BP négyhónapos vizsgálat után, 2010 őszén kiadott rendkívül részletes, 193 oldalas jelentése szerint a katasztrófát „műszaki hibák összetett, egymással összefüggő sorozata”, valamint emberi és tervezési tényezők együtt okozták. A szakértői jelentés kiemelte, hogy a platform kitörésgátlójának automatikusan működésbe kellett volna lépnie, elzárva a kutat, miután a robbanás és a tűz miatt használhatatlanná váltak a létesítmény személyzete által működtetett kézi szabályozó berendezések. A kitörésgátló azonban nem működött, „valószínűleg azért, mert egyes kritikus fontosságú alkatrészei” elromlottak – állt a jelentésben.
A szakértők megállapítása szerint nem működött az a rendszer sem, amelynek meg kellett volna akadályoznia, hogy a robbanás előzményeként a szellőzőhálózaton át metángáz jusson az üzemi helyiségekbe. Tony Hayward, a BP akkori vezérigazgatója a vizsgálati jelentés közzététele után, 2010 októberében távozott tisztségéből.
A múlt héten megállapított, 4,5 milliárd dolláros bírság messze a legmagasabb pénzbüntetés, amelyet az amerikai és a brit igazságszolgáltatás történetében bármely vállalatra valaha is kiróttak. A rekord pénzbírság is azonban csak a kisebb része a katasztrófából a BP-re háruló pénzügyi terheknek. A vállalat eddig több mint 38 milliárd dollárt különített el a különböző kártérítési kötelezettségekre, és csütörtökön bejelentette, hogy ezt további 3,85 milliárd dollárral megtoldja. A cég egyebek mellett vagyonértékesítéssel teremti elő a kártérítésre szánt összeget.
Az Egyesült Államokban a BP három illetékese ellen is vádat emeltek a környezeti katasztrófa ügyében. David Rainey, a BP mexikói-öbölbeli feltárásért felelős alelnökét azzal vádolja a szövetségi nagyesküdtszék, hogy hazudott a kongresszusnak a szerencsétlenség okainak vizsgálata során, amikor arról kérdezték, hogyan számolta ki, mennyi olaj ömölhet a tengerbe a kitermelő platformon történt robbanás miatt. A brit olajcég két munkavezetője ellen pedig összesen 23 pontban emeltek vádat, egyebek között gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében.
Bob Dudley, a BP jelenlegi vezérigazgatója a büntetésről szóló egyezség bejelentésével egy időben külön nyilatkozatban kért elnézést a szerencsétlenségért. Kijelentette: az amerikai hatóságokkal elért megállapodás is jelzi, hogy a cég vállalja a felelősséget a történtekért. Anélkül, hogy megnevezte volna a felrobbant fúróplatform tulajdonosát és üzemeltetőjét, az amerikai Transocean nevű céget, jelezte: nem csak a BP felelős a történtekért.
A BP 17,2 milliárd dolláros veszteséget jelentett a robbantás negyedévében, de a cég azóta folyamatosan nyereséges. A cég ellen a csütörtöki megállapodással lezárt ügyeken kívül is folynak további kártérítési eljárások.
Forrás: BP/MTI