Olaszország és Magyarország stratégiai szövetségesek – mondta a magyar honvédelmi miniszter Rómában azt követően, hogy kétoldalú megbeszélést folytatott Guido Crosetto olasz védelmi miniszterrel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a megbeszélés legfontosabb témáiról beszámolva kifejtette, hogy Magyarország eltökélt a védelemipar fejlesztésében, amely ezekben az időkben kiemelten fontos.
„A kormány 2015-ben hozott döntést a védelemipar és a haderő fejlesztéséről, ekkor szembesült azzal, hogy a korábbi kormányok idején számos eszközt felelőtlen módon eladtak vagy elosztogattak, viszont az országnak mindig is – a háború idején pedig különösen – modern haderőre van szüksége, így ez a fejlesztés kiemelten fontos” — mondta Szalay-Bobrovniczky.
Ebben a védelemipari fejlesztésben rengeteg az olyan kapacitás, amely mind a magyar, mind az olasz haderő számára hasznos – tette hozzá. Ennek kapcsán a miniszter a magyar kormány eltökéltségét hangsúlyozta, és azt is felidézte, hogy ezen a területen korábban olasz cégekkel is kialakítottak egy együttműködést, és keresik annak a módját, hogy ezt hogyan lehet folytatni, fejleszteni a jövőben.
Ugyanakkor megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem vesz részt az ukrajnai fegyverszállításokban. A tárcavezető köszönetet mondott olasz kollégájának az olasz csapatok részvételéért a NATO Keleti Szárnyának megerősítése keretében a magyarországi kiemelt éberségű (eVA) harccsoportban való részvételért.
A tárgyalások során érintették a Nyugat-Balkánt; Bosznia-Hercegovinát és Koszovót, melyek biztonságpolitikai stabilitása már csak azért is kiemelt fontosságú, mert ezek az országok az illegális migráció útvonalait is jelentik, az embercsempészek is nagyon aktívak ebben a térségben.