Szalay-Bobrovniczky: százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre a fiatalok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterSzázával jelentkeztek fiatalok a honvédelmi tárca „Embert a vasra!” szlogenű toborzására, amelynek keretében személyzetet keresnek az újonnan beszerzett Lynx gyalogsági harcijárművekre – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.

„Itt most a legmodernebb technikára, a Lynxekre keressük a legbátrabbakat és a legkiválóbbakat” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A legjobb embert, a legjobb technikára – tette hozzá. A hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál megtartott toborzón a jelentkezők egészségi és fizikai felmérésen, pszichológiai elbeszélgetésen esnek át. Reményei szerint minél többen megfelelnek.

A követelményeket úgy határozták meg, hogy „azok mennek át, akik fizikailag és fejben is a leginkább alkalmasak erre a feladatra” – fűzte hozzá. Ugyanakkor azok számára is lesz ajánlata a honvédségnek, akik nem felelnek meg a feltételeknek, „hiszen embert nem engedünk el” – jelentette ki.

„A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!” – hangoztatta a videónyilatkozatban Szalay-Bobrovniczky.

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várta a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség. A programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni. A belépő katonák kezdő illetménye havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiak számára akár nettó 600 ezer forint is lehet.


 

Kapcsolódó cikkeink

One Thought to “Szalay-Bobrovniczky: százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre a fiatalok”

  1. Subi

    És hány ilyen járművünklesz? És mennyi a hazai gyártókapacitás? Évi max 50 db?

Leave a Comment