Eurostat: közel négymillió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

statisztika

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában — tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak. A jelentés szerint a háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország (1 067 755) biztosította a legtöbb ilyen jogállást, ami a tagországokban kiadott…

Read More

Az EU és az Európa Tanács is elítélte a Kara-Murza ellen hozott ítéletet

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió és az Európa Tanács is elítélte, valamint felháborodásának adott hangot, amiért Moszkvában hétfőn a bíróság 25 évi szabadságvesztésre ítélte Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő nyilatkozatában azt írta: „a felháborítóan kemény bírósági döntés” egyértelműen bizonyítja, hogy Oroszország visszaél az igazságszolgáltatással annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon aktivistákra, emberijogi aktivistákra és mindazokra, akik ellenzik az Ukrajna elleni háborút. Kijelentette, a titkosnak minősített tárgyalás nem felelt meg a pártatlan és független bíróság előtti tisztességes…

Read More

Eurostat: februárban Németország biztosította a legtöbb ideiglenes védelmi státuszt a menekülteknek

Európai Unió - Ukrajna

Februárban Németország biztosította a legtöbb, 25 125 ideiglenes védelmi státuszt az ukrajnai menekülteknek az Európai Unió tagállamai közül – tudatta az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek februárban is nagy, de továbbra is csökkenő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak. Az év második hónapjában a legtöbb ideiglenes védelmi státuszt biztosító Németországot Lengyelország (24 905), Csehország (9775) és Románia (7920) követte. Az év első hónapjához képest februárban az EU-tagállamok…

Read More

Már megint rendőrre támadtak, letartóztatásban az elkövető

Szegedi Járásbíróság

Letartóztattak egy férfit, aki rendőrökre támadt, miközben azok gyermekei nevelőszülői elhelyezését biztosították egy gyámügyi eljárás alapján – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint írták, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal egyik járási hivatala március 20-án két kiskorú gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél rendelt elhelyezni. A gyámhivatal előzetes eljárása során felmerült, hogy az apa a határozat végrehajtása során agresszíven léphet fel, ezért rendőri segítséget kértek. A kormányhivatal felkérésére a polgármesteri hivatalnál megjelenő három rendőr és a kormánytisztviselők a közelben lévő presszónál meglátták az egyik gyermeket és az anyját, akinek kézbesíteni akarták a határozatot. Amikor…

Read More

A TP-Link bemutatta a VIGI biztonságtechnikai termékcsaládját

TP-Link VIGI

A TP-Link Magyarország bemutatta hálózati eszköz portfoliójának legújabb elemét, a VIGI biztonságtechnikai termékcsaládot. A családba közel hetven kameratípus, napelem panel, hálózati eszközök és videórögzítő tartozik. A TP-Link nyolc éve rendelkezik hazai képviselettel, lakossági termékei megtalálhatók valamennyi szaküzlet polcain, vállalati termékei pedig több magyarországi egyetem, felső kategóriás szálloda vagy éppen az országgyűlési képviselők munkáját segítik. Ez utóbbi üzleti termékportfolió bővül ki 2023-ban a most bemutatott VIGI professzionális IP kamera, hálózati videórögzítő (NVR), videódekóder és napelem panel megoldásokkal. VIGI IP kamerák minden felhasználásra A TP-Link egyből négy fontos és népszerű IP kamera…

Read More

Escobar: még az idén megállapodhat Szerbia és Koszovó

Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja

Teljes mértékben lehetséges, hogy Szerbia és Koszovó még az idén aláírja a kapcsolatuk rendezéséről szóló megállapodást, ám az biztos, hogy ez nem a szombati ohridi találkozón történik meg – jelentette ki Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja. Az amerikai diplomata szerint a két félnek a helyzet rendezésére kellene figyelnie, most nem az a kérdés, hogy kölcsönösen elismerik-e egymást, illetve hogy Szerbia elismeri-e Koszovó függetlenségét. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.…

Read More

Borrell: megállapodás született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezéséről

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. (Fotó: EPA/JULIEN WARNAND)

Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon. Az uniós diplomata emlékeztetett: az ohridi találkozó célja nem az volt, hogy új megállapodást kössenek, hanem hogy a február végén Brüsszelben született megegyezés megvalósításáról egyeztessenek. „Ma az volt a kérdés, hogy megegyezzünk, hogyan alkalmazzuk a megállapodást. Ez gyakorlati…

Read More

Az EB a kulcsfontosságú nyersanyagokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályjavaslatot terjesztett elő

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság intézkedéscsomag elfogadására tett javaslatot csütörtökön, hogy biztosítsa az uniós ipar számára a biztonságos, diverzifikált, megfizethető és fenntartható hozzáférést a kulcsfontosságú nyersanyagokhoz. Az uniós bizottság közleménye szerint a kulcsfontosságú nyersanyagok nélkülözhetetlenek a stratégiai ágazatok széles köre számára, beleértve a nettó nulla kibocsátású ipart, a digitális ipart, a repülőgépgyártást és a védelmi ágazatot. Felhívták a figyelmet arra, hogy miközben az előrejelzések szerint a kulcsfontosságú nyersanyagok iránti kereslet jelentős növekedése várható, Európa nagymértékben függ a behozataltól, a nyersanyagok ráadásul gyakran monopolhelyzetben lévő unión kívüli országok beszállítóitól érkeznek. Az EU-nak ezért…

Read More

Mabisz: 7,6 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly

Erdős Mihály MABISZ

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…

Read More