Dzsihadista fenyegetés miatt megerősítették a zsidó közösségek által látogatott helyek védelmét Franciaországban.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter

Gérald Darmanin francia belügyminiszter elrendelte kedden a zsidó közösségek által látogatott helyek fokozottabb védelmét az Iszlám Állam terrorszervezet nyílt fenyegetése miatt. A dzsihadista csoport április 17-én a Telegram applikáción fenyegetett azzal, hogy megbosszulja az előző vezetője, a februárban az amerikai különleges erők által Szíriában megölt Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi halálát, és azt kérte a híveitől, hogy az ukrajnai háborút kihasználva hajtsanak végre újból merényleteket Európában. A belügyminiszter szerint “az üzenetben a terrorszervezet elsősorban a zsidó közösséget veszi célba”. A tárcavezető ezért azt kérte a prefektusoktól, valamint a rendőrség és a…

Read More

Orosz agresszió: Oroszország teljes nemzetközi elszigetelését kérte Zelenszkij bukaresti beszédében

Volodimir Zelenszkij

Oroszország teljes nemzetközi elszigetelését, a civilek ellen elkövetett atrocitások felelőseinek megbüntetését és Ukrajna hatékonyabb támogatását kérte a demokratikus világ vezetőitől hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a román parlament előtt mondott beszédében. Élőben közvetített felszólalása elején az ukrán államfő a román törvényhozóknak is bemutatta a Kijev melletti Bucsa városában, az orosz csapatok kivonulása után készített videofelvételeket, amelyeken utcán heverő civil holttestek, hátrakötött kezű, lelőtt emberek látszanak. Azt mondta, hogy a település több mint háromszáz egyszerű lakosát kínozták meg és végeztek ki az orosz csapatok, egyeseket csak azért, mert ukrán nemzeti színű…

Read More

Franciaország a tervezettnél 15 évvel előbb megnyitja az algériai háborúról szóló archívumát

Roselyne Bachelot francia kulturális miniszter

Az “igazsággal történő szembenézés érdekében” Franciaország a tervezettnél 15 évvel előbb, már a közeljövőben megnyitja az algériai háborúról szóló (1954-1962) archívumát – jelentette be Roselyne Bachelot francia kulturális miniszter. “Vannak dolgok, amelyeket újra kell építenünk Algériával, de ez csakis az igazság alapján lehetséges” – fogalmazott a tárcavezető a BFM hírtelevízióban, miután közölte, hogy a rendőrség és a csendőrség igazságügyi eljárásainak archívumai megnyílnak. “Szeretném, ha ezzel a kérdéssel – amely zavaró, irritáló, miután működnek történelemhamisítók – szembe tudnánk nézni. Nem lehet nemzeti történetet hazugságra építeni” – tette hozzá. A bejelentés előtt…

Read More

Helik: a változások megerősítették a szervezetet

Helik Ferenc NÉBIH

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, és a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal egyesítése révén megalakult a NÉBIH 2012-ben. Az összeolvadásnak köszönhetően a hivatal ma már országos hatáskörben felügyeli az élelmiszerlánc-biztonsági szabályok betartását, küzd az élelmiszer-hamisítások és a feketegazdaság ellen. Az elmúlt nyolc évben megannyi kihívással, változással, és legfőképpen számos sikerrel telt el – összegezte Helik Ferenc, a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője a szervezet tevékenységét. – Hogyan emlékszik vissza a megalakulásra? – Hatalmas előrelépés volt számunkra, amikor a márciusi megalakulást követő ősszel sor került a NÉBIH-en belül egy olyan szervezeti egység létrehozására, amely…

Read More

A felelősök elszámoltatásáért tüntettek Bukarestben az erőszakkal feloszlatott 2018-as demonstráció évfordulóján

DIICOT

A megengedettnél jóval kevesebben, mintegy százan vonultak kedd este a bukaresti kormány épülete elé, hogy a román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt csendőri erőszak kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását követeljék. Romániában a hatályos járványügyi korlátozások ötszázra korlátozzák a tüntetések megengedett létszámát. A három éve történt erőszakos tömegoszlatás után több mint hétszáz tüntető tett feljelentést a csendőrség ellen az elszenvedett sérülésekre, hatalmi túlkapásra hivatkozva. A keddi megmozdulás résztvevői nagyméretű román és európai uniós lobogókat terítettek a földre és “A 2018. augusztus 10-i csendőrjárás bűnöseinek felelősségre vonását követeljük”, “Nem azért…

Read More

Török puccskísérlet: ismét több mint száz volt katona és csendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot

Fethullah Gülen

Elfogatóparancsot adott ki pénteken Törökország-szerte az ankarai és az isztambuli főügyészség a légierő 87 volt altisztje, valamint 41 csendőr ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A légierő volt alkalmazottai közül Ankara tartományban 41-et már előállított a rendőrség, de az ellenük folyó fellépés Törökország 81 tartományából még 15-re kiterjed. Az aktív szolgálatos csendőrök, akik között tíz tiszt is van, állítólag telefonon kommunikáltak gülenista társaikkal a mozgalom ügyeiről. Ankara az 1999 óta Amerikában élő…

Read More

Germanwings: nem találják a másodpilóta holttestét

A baleset helyszínén ma is folytatódott a kutatás. Ötödik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek a katasztrófa lezajlásáról, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja. A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak. Patrick Touron egyértelművé tette, hogy emiatt a 150 áldozat azonosítása nagyon bonyolultnak ígérkezik. A 40-60 fokos…

Read More