A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett „ölési szándékkal”, legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára. A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak – írta a főügyészség. Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű…
Read MoreCímke: fegyházbüntetés
Húsz éves gyilkosság ügyében emeltek vádat két biztonsági őr ellen
Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd. A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték,…
Read MoreMegkéselte a kisfiát védelmező apát, vádat emeltek ellene
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 38 éves férfival szemben, aki rátámadt egy tíz éves kisfiúra az utcán, majd a fia védelmére kelő apát egy késsel megszúrta. Az ügyészség a közleményben azt írta, hogy a vádlott 2021 áprilisában a XVIII. kerületben, az utcán látta meg azt a 10 éves fiút, akivel saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odalépett a fiúhoz, hogy számonkérje. Először kiabálni kezdett a gyerekkel, majd a karjánál fogva rángatta, tenyérrel arcon ütötte és leköpte, megfenyegette, hogy „megszurkálja” a családját. A gyermek közelben tartózkodó édesapja…
Read MoreŐrző-védő cégek csalással vádolt vezetőinek pere kezdődött el Szegeden
A vádirat szerint mintegy 460 millió forint forgalmi adót és járulékot nem fizettek be azok az őrző-védő cégek, amelyek vezetőinek pere hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken. A négy férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 1998-tól foglalkozik őrzés-védelemmel. A két férfi 2013-ban és 2015-ben vásárolt meg egy-egy országszerte tevékenykedő, őrzés-védelemmel foglalkozó céget. A harmadrendű vádlottal 2015-ben ismerkedtek össze, és megállapodtak abban, hogy a férfi valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat biztosít…
Read MoreKriminális: Munkahelyén akarta megölni válófélben lévő feleségét egy Fejér vármegyei férfi
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki a munkahelyén akarta megölni az egészségügyben dolgozó, válófélben lévő házastársát. A főügyészség közleménye szerint a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozták. A vádirat szerint a férfi tavaly júniusban megöléssel fenyegette meg a feleségét, majd pár nappal később levelet írt neki, amelyben ugyancsak erről írt, ha a nő nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház felének tulajdoni részéről. A férfi augusztus 8-án megjelent a székesfehérvári kórház rendelőintézetében, ahol a válófélben lévő házastársa…
Read MoreTöbb ezer kilogramm zsályának álcázott tanzániai drog csempészete miatt emeltek vádat
Több mint hat tonna kábítószer szállítását szervezte meg Tanzániából Magyarországon keresztül az Egyesült Királyságba egy magyar férfi segítségével egy ír állampolgár, a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene. A vádhatóság közleménye szerint a 76 éves ír férfi 2015. júliustól 2016 áprilisáig Tanzániából származó, khat nevű kábítószer csempészését szervezte. A szárított növénytörmeléket zsályának álcázva, légi úton hozatta Tanzániából Magyarországra; a küldemények vámkezeltetésével, illetve a későbbi továbbszállításával kapcsolatos ügyintézéssel egy magyar férfit bízott meg. A magyar férfi intézte az áru raktározását, átcsomagolását és átcímkézését is. A vád szerint a küldeményt műszaki cikkre átcímkézve…
Read MoreMegfojtotta férje szeretőjét egy tiszadadai nő, vádat emeltek ellene
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki júniusban megfojtotta férje szeretőjét Tiszadadán. A főügyészség a közleményében azt írta, a vádirat szerint a férj szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel, ez féltékenységet váltott ki a feleségből, aki ezt többször is szóvá tette. Az asszony 2022. június 18-án délután megjelent a sértett lakásán, ahol a férjét és a szeretőjét az ágyban találta. Kiabálni kezdett velük, riválisát többször megütötte, a haját cibálta és a földre rántotta őt. A férfi megpróbálta a két…
Read MoreVádat alatt a marokkói gyilkos, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek. Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét – írták. A…
Read MoreNégymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője. Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat. A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás – köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság – fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok…
Read More