Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki a munkahelyén akarta megölni az egészségügyben dolgozó, válófélben lévő házastársát.
A főügyészség közleménye szerint a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozták. A vádirat szerint a férfi tavaly júniusban megöléssel fenyegette meg a feleségét, majd pár nappal később levelet írt neki, amelyben ugyancsak erről írt, ha a nő nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház felének tulajdoni részéről.
A férfi augusztus 8-án megjelent a székesfehérvári kórház rendelőintézetében, ahol a válófélben lévő házastársa dolgozott. A férfi az egyik kórteremben a torkánál megragadta, a falhoz szorította a nőt, fojtogatta és azt mondta, meg fogja ölni.
A nő megpróbált a szorításból kiszabadulni, dulakodni kezdtek, a sértett a földre került. A férfi egy pillangókéssel a nő bordái alá próbált szúrni, de a sértett a tenyerével elhárította a döfést, majd a férfi a nő lábszárát is megvágta. Az egyik beteg segítségért kiáltott, ezért a férfi menekülni kezdett, ám a folyosón elfogták.
A támadásban a nő könnyű sérülést szenvedett, az ügyészség szerint azonban súlyosabb sérülés is történhetett volna.
Egy év négy hónapot kapott egy mentőápolóra támadó mezőkövesdi férfi
Jogerősen egy év négy hónap szabadságvesztésre ítélt a Mezőkövesdi Járásbíróság egy férfit, aki bántalmazott egy mentőápolót. A Miskolci Törvényszék a közleményében az írta: a mezőkövesdi férfi 2021 szeptemberében édesanyja sikertelen újraélesztését követően szidalmazta a mentőtisztet és az ápolót, majd utóbbit többször megütötte. Az ápoló nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés vétsége miatt ítélte el. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság azt, hogy a férfi beismerte és megbánta tettét. Súlyosbító körülményként vették ugyanakkor figyelembe, hogy a vádlott felfüggesztett szabadságvesztés idején, ittasan követte el a bűncselekményt, és azt is, hogy elszaporodtak a hasonló bűncselekmények.