Izrael-Hamász: Az USA szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője

Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak. Úgy fogalmazott, hogy az értesülések „különböző hírszerzési forrásokból származnak”, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok nem…

Read More

Nagy üzlet a fegyvergyártás

Lengyel Patriot üteg

Rekordévet zártak tavaly a cseh fegyvergyártók – köztük a magyar tulajdonban lévő Aero Vodochody repülőgépgyár is. A német kormány beszállna a világ egyik legnagyobb tengeralattjáró-gyártó vállalatába, Varsót pedig Patriot-ütegek fogják védeni. A cseh fegyver- és lőszergyártó cégek kivitele 2022-ben 30 milliárd koronára (480 milliárd forint) emelkedett, ami a duplája a 2021-es eredménynek – mutatott rá a Seznam.cz hírportál keddi összeállításában Jirí Hynek, a védelmi és biztonsági ipari cégeket tömörítő szövetség (AOBP) elnöke. A kivitel 45 százaléka Ukrajnába irányult – tette hozzá Hynek. A legfőbb kiviteli cikket a tüzérségi lövedékek tették…

Read More

Elhagyta az izraeli hadsereg a dzseníni menekülttábort, újabb áldozatok

Dzsenin

Kivonultak az izraeli hadsereg egységei kedd éjjel a dzseníni menekülttáborból, a művelet közben meghalt egy izraeli katona. Növekedett a palesztin halálos áldozatok száma is. A palesztin lakosságú Gázából eközben öt rakétát lőttek ki Izraelre – jelentette az izraeli hadsereg közlései alapján a ynet. A beszámolók szerint a kétnapos razzia utáni távozáskor kitört tűzharcban életét vesztette a huszonhárom éves David Jehuda Jichák őrmester, a ciszjordániai Bét-El telepesfalu lakója. A biztonságiak utolsó egysége hajnali kettőre hagyta el a Ciszjordánia északi részén található Dzsenínt, és ezzel véget ért a táborban végrehajtott katonai művelet, melyben…

Read More

Fellendült a belga védelmi ipar az ukrajnai háború miatt

Alexander de Croo belga szövetségi kormányfő

Az ukrajnai háború miatt fellendült Belgium hadipara, a kínálat alig tud lépést tartani a kereslettel – írta a The Brussels Times. Belgium jelentős fegyveradományokat bocsátott Ukrajna rendelkezésére. A háború kitörésekor Alexander De Croo belga miniszterelnök bejelentette, hogy Belgium ötezer gépfegyvert, kétszáz páncéltörő fegyvert és 3800 tonna üzemanyagot adományoz Kijevnek. A gépfegyvereket a vallon kormány tulajdonában lévő FN Herstal fegyvergyártó cég gyártotta. Az adomány egy része a kormányzati készletekből származott, egyelőre nincs adat arról, hogy a kormány új fegyvereket rendelt volna a tartalékok feltöltésére. A The Brussels Times szerint az ukrajnai…

Read More

Lengyelország dél-koreai vadászgépeket, önjáró lövegeket és harckocsikat szerez be

FA-50 vadászrepülő

Lengyelország dél-koreai FA-50 típusú vadászgépeket, K9 önjárólövegeket és K2 harckocsikat szerez be, az erről szóló szerződést jövő héten írják alá – jelentette be pénteki sajtóértekezletén Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes és nemzetvédelmi miniszter. A Sieci lengyel konzervatív hetilapban jövő héten megjelenő interjú pénteken közzétett részletében Blaszczak közölte: a szerződést 48 FA-50 repülőre és legalább 182 K2 harckocsira fogják megkötni. Sajtóértekezletén a politikus azt is tudatta: az első K2-eseket és K9-eseket még idén leszállítják Lengyelországba, jövőre pedig megérkeznek az első vadászgépek. A beruházás „ugrásszerűen növeli” Lengyelország védelmi képességeit – fogalmazott Blaszczak. Hozzátette: az…

Read More

Szaúdi fegyvereladások miatt perelnek egy belga fegyvergyártó céget jogvédő szervezetek

FN F2000

Több belgiumi jogvédő és humanitárius szervezet a The Brussels Times hírportál szerdai jelentése szerint pert készül indítani egy belga fegyvergyártó céggel, az FN Herstallal szemben, mert a vállalat 2015 és 2020 között fegyvereket szállított Szaúd-Arábiának. A Bellingcat oknyomozó hírportál 2019-es vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a belga gyártmányú FN F2000 típusú automata fegyvereket, nemcsak a szaúdi határőrség csapatai használták, hanem jemeni polgárháborúba beavatkozó szaúdi katonai erők is. Mivel a konfliktus során számos háborús bűncselekményről érkezett bejelentés, a legtöbb európai ország beszüntette a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexportot. Ennek ellenére a vallon…

Read More

Orosz agresszió: Lengyelország az orosz földgázfegyvert fordítaná Putyin ellen

Zbigniew Rau, lengyel külügyminiszter

Az orosz földgázszállítások leállítását, ennek a hetedik uniós szankciócsomagba foglalását szorgalmazta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Varsóban, az osztrák hivatali partnerével közösen tartott sajtóértekezleten. Alexander Schallenberg szerint a tengerrel nem rendelkező országok nem válhatnak le gyorsan az orosz földgázról. A sajtótájékoztatót megelőző kétoldalú megbeszélés fontos témája az ukrajnai helyzet volt – közölte Rau. Lengyel részről kiemelte Ukrajna területi egységének támogatását, aláhúzva, hogy ennek megőrzése összhangban áll Európa, valamint az egész transzatlanti közösség érdekeivel. Elmondta: Varsó elvárja, hogy az Európai Bizottság pozitívan értékelje Kijev uniós tagjelölti kérelmét. Reményének adott hangot, hogy legközelebbi…

Read More

Sikeresen tesztelték a lézeres légvédelmi rendszert Izraelben

Janiv Rotem dandártábornok

Sikeresen tesztelték Izraelben a világon elsőként a rakéták és drónok megsemmisítésére szolgáló lézeres légvédelmi rendszert – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy a fegyverfejlesztési osztály és a Rafael Advanced Defense Systems nevű fegyvergyártó vállalat mérnökei a napokban sikeres teszteket hajtottak végre repeszek, rakéták, páncéltörő rakéták és drónok elfogására lézersugarakkal. Az újonnan kifejlesztett lézeres légvédelmi rendszer alapvető részeit hamarosan átadják a légierőnek, ahol felállítanak egy „Fénypajzs” nevű egységet, még mielőtt egy-két év múlva hadrendbe állítanák az új fegyvert. „Világviszonylatban is történelmi eseményről…

Read More

Kibertámadásokkal a tankok ellen

hacker

Az utóbbi években a sajtóban és a mindennapi beszélgetésekben is egyre gyakrabban fordult elő a „kiberháború” szóösszetétel, azonban a kifejezés lényegét és valódi tartalmát csak a téma avatott szakértői értették igazán. A kibertámadások szóba kerültek az amerikai elnökválasztás során, pénzéhes hekkerek bankok tucatjainak okoztak súlyos gondokat vagy zsarolóvírusokkal támadták meg a lyukas védelemmel működő hálózatokat – és a sor hosszasan folytatható lenne. A kiberháborúnak azonban egészen más jelentése van békeidőben, mint akkor, amikor valódi fegyverek ezrei dörögnek, tankok százai támadnak egy másik országra. A számítógépes rendszerek ellen intézett akciók ilyenkor…

Read More