Az orosz földgázszállítások leállítását, ennek a hetedik uniós szankciócsomagba foglalását szorgalmazta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Varsóban, az osztrák hivatali partnerével közösen tartott sajtóértekezleten. Alexander Schallenberg szerint a tengerrel nem rendelkező országok nem válhatnak le gyorsan az orosz földgázról.
A sajtótájékoztatót megelőző kétoldalú megbeszélés fontos témája az ukrajnai helyzet volt – közölte Rau. Lengyel részről kiemelte Ukrajna területi egységének támogatását, aláhúzva, hogy ennek megőrzése összhangban áll Európa, valamint az egész transzatlanti közösség érdekeivel.
Elmondta: Varsó elvárja, hogy az Európai Bizottság pozitívan értékelje Kijev uniós tagjelölti kérelmét. Reményének adott hangot, hogy legközelebbi értekezletén az Európai Tanács is pozitív döntést hoz az ügyben. Hozzátette: Ukrajna európai integrációja mellett Varsó változatlanul támogatja a Nyugat-Balkán országainak uniós csatlakozását is.
Az ukrajnai háború miatt a múlt héten előzetesen elfogadott, Moszkvával szembeni hatodik uniós szankciócsomagot Rau Európának az orosz energiahordozóktól történő függetlenedését célzó fontos lépésnek nevezte. Egyúttal elégtelennek nevezte az Európai Unió eddigi intézkedéseit. „El kell kezdenünk a munkát a hetedik szankciócsomagon” – nyomatékosította.
Az új csomagnak Rau szerint tartalmaznia kell az orosz földgázszállítások és a petrolkémiai termékek importja leállítását, valamint az összes orosz és fehérorosz bank kizárását a SWIFT globális elektronikus fizetési rendszerből.
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a hetedik szankciócsomag kapcsán rámutatott: Ausztria az orosz földgázszállításoktól függ. „Boldogok vagyunk-e emiatt? Nem. Akarjuk-e, hogy másképp legyen? Biztosan, de ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani” – jelentette ki.
Az osztrák diplomácia vezetője „rendkívül nehéznek” nevezte a tengerrel nem rendelkező országok helyzetét. Egyúttal fontosnak találta az európai egység megőrzését a Moszkvával szembeni szankciócsomagok kidolgozásakor.
Lengyelország április végétől nem fogad orosz földgázt. A Gazprom orosz gázipari vállalat április 27-től leállította lengyelországi szállításait, mert Varsó nem hajlandó rubelban fizetni értük. A lengyel kormány eredetileg az év végén tervezte a leválást az orosz gázbeszerzésekről, a PGNiG lengyel állami gázipari cég ezért 2019-ben nem hosszabbította meg a szerződéseket.
Lengyelország ötven tüzérségi löveget ad el Ukrajnának
Lengyelország ötven Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 250 milliárd forintnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki. A lengyel kormányfő az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi – közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik – írta a DGP. A 40 kilométeres hatótávolságú Krab önjáró tüzérségi lövegeket a Huta Stalowa Wola városban működő, a Lengyel Fegyvergyártó Csoporthoz (PGZ) tartozó üzemben állítják elő dél-koreai és német alkatrészek felhasználásával. A felszerelés ukrajnai szállításához ezért a szöuli és a berlini kormány jóváhagyására is szükség volt.