A Magyarországra települt, magyar vezetésű NATO-harccsoport közel 400 katonájának átcsoportosítása, valamint a részt vevő NATO-nemzetek közötti együttműködés erősítése, a feladatok összehangolt végrehajtása is az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat fő célkitűzései közé tartozott, amelyet kiválóan végzett el a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). „Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert. Az előretolt harccsoportok legfontosabb…
Read MoreCímke: fertőzés
Orosz agresszió: a kormány 24 órás szolgálatban biztosítja a menekültek egészségügyi ellátását
A Magyar Kormány 24 órás szolgálatban biztosítja az ukrajnai háborús menekültek egészségügyi ellátását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az EMMI közleménye szerint Magyarország minden ukrajnai menekültet fogad és ellát, a kormány szálláshelyet és szükség esetén egészségügyi, kórházi ellátást is biztosít nekik. A nap 24 órájában egészségügyi mobilcsapatok várják a menekülteket már a határ menti gyűjtőpontokon biztosítják az emberek egészségügyi szűrését, ellátását, koronavírus-tesztelését, és szükség esetén megszervezik kórházi ellátásukat. A menekülthullám elindulása óta csaknem száz menekült igényelt kórházi, többségében rövidebb ambuláns ellátást. Jelenleg 14-en vannak kórházban, közülük 9 gyermek –…
Read MoreGyőrfi: nehéz, de stabil évet zártak a mentők
Nehéz, a koronavírus-járvány miatt pluszfeladatokkal terhelt, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – közölte a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője. Közleményében Győrfi Pál azt írta: 2021-ben több mint 1,2 millió esetet láttak el és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük, illetve végrehajtaniuk, ami „komoly erőpróbát jelentett az OMSZ és valamennyi mentődolgozó számára”. A 8500 mentődolgozó munkáját – a járványhullámok terheléséhez igazodva – országszerte több ezer önkéntes és számos támogató szervezet segítette – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy „a feladatok maradéktalan ellátása mellett” az OMSZ…
Read MoreBelgiumban börtönbüntetésre ítéltek hamis teszteredményt bemutató utazókat
A brüsszeli illetékes bíróság egy évig tartó börtönbüntetésre ítélt 16 utast, aki az elmúlt hónapokban meghamisított negatív koronavírusteszt-eredményről szóló igazolást mutatott be a brüsszeli nemzetközi repülőtéren azért, hogy külföldre utazhasson – írta a La Libre Belgique című napilap. A francia nyelvű napilap közölte, a szerdán meghozott ítélet a vádlottak első csoportját érinti azon 160 ember közül, akinek bíróság előtt kell számot adnia a hamis koronavírusteszt-eredményről szóló igazolással történt visszaélés miatt. A beszámoló szerint az elmúlt hónapokban mintegy 820 embert vettek őrizetbe a brüsszeli repülőtéren. Valamennyien hamis tanúsítvánnyal próbáltak külföldre utazni.…
Read MoreSpahn: a tél végére „mindenki oltott, gyógyult vagy halott lesz”
A delta variáns miatt egyre erősödő koronavírus-járványban a tél végére „valószínűleg nagyjából mindenki beoltott, gyógyult vagy halott lesz” Németországban – jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter. Jens Spahn közegészségügyi vezetőkkel és járványügyi szakértőkkel együtt az oltóanyag-ellátásról tartott rendkívüli tájékoztatóján a többi között elmondta, hogy az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még a héten engedélyezheti az 5-11 éves korosztálynak a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcina használatát. Mint mondta, az EU, és így Németország is, december 20-án kaphatja meg az első szállítmányokat. Az…
Read MorePintér: az állampolgárok elégedettek a BM alá tartozó szervek munkájával
Az állampolgárok elégedettek a Belügyminisztérium (BM) által irányított szervek munkájával – emelte ki a belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti éves meghallgatásán. Pintér Sándor hangsúlyozta: az elmúlt időszakban rendkívüli terhelés alatt dolgozott a BM, kiemelt terhet jelentett az illegális migráció és a koronavírus-járvány is, azonban kiemelkedő eredményességgel végezték el a feladatukat. Hozzátette: egy közvélemény-kutatás szerint a magyar rendőrség munkájára egy 1-től 5-ig terjedő skálán az állampolgárok mintegy 33 százaléka adott jelest, 34 százaléka jót, 20 százaléka közepest, és mindössze 11 százalék értékelte elégségesnek vagy elégtelennek a rendőrség munkáját. A…
Read MoreA Hableány-ügy tárgyalása ősszel folytatódik
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért – közölte a Fővárosi Törvényszék. A törvényszék tájékoztatása szerint a szeptemberi időpont mellett október 14-ére is kitűzött a bíróság egy új határnapot. Az ügyben március 11-én tartott előkészítő ülést a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ezt a koronavírus-fertőzés veszélye miatti óvintézkedésként a hallgatóság és a sajtó munkatársai kivetítőn keresztül, külön teremből figyelhették. Nem voltak jelen…
Read MoreBiztonságosabbá tenné a korházakat a ReSzaSz
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) azt szeretné, ha a kormány célul tűzné a kórházi fertőzések számának csökkentését. Dénes Tamás, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta: ebben a ReSzaSz is szeretne partner lenni. A szervezet ötpontos cselekvési tervet készített a kórházi fertőzések kockázatának csökkentéséért. Dénes az M1-en felidézte, Semmelweis Ignác óta ismert, hogy a kézhigiénével nagymértékben lehet csökkenteni a kórházi fertőzéséket. A szervezet többek között azt szeretné, ha 2017. július elsejére, a következő Semmelweis-napra minden kórházi folyosón lenne kézfertőtlenítő. Az ugyanis – Dénes elmondása szerint…
Read MoreTápos csirke helyett fertőzött hús tonnaszámra
178 tonna szalmonellával és liszteriával fertőzött csirkehús került Magyarországról az ukrán piacra – hozta nyilvánosságra az ukrán főügyészség, amely büntetőeljárást indított az ügyben. A kijevi főügyészség sajtószolgálatának közlése szerint bejelentés alapján kezdtek vizsgálatot, az ügy jelenleg még nyomozati szakaszban van. Az ukrán sajtóban megjelentek szerint egyelőre annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy magáncég olyan Magyarországon előállított darabolt csirkét dobott piacra Ukrajnában, amelyben kimutatták az említett kórokozók jelenlétét. Az ügyészség egyelőre nem fedte fel sem a beszállító, sem az előállító vállalat nevét. A közlés szerint az importőr vállalat felelős vezetői ellen veszélyes…
Read More