Izrael felkészült a Pajzs és Nyíl néven indított hadművelet elhúzódására

izraeli légierő

Izraelben felkészültek a kedd hajnalban Pajzs és Nyíl néven elindított hadművelet több napos elhúzódására – jelentette a helyi média. Az izraeli hatóságok kedden reggel lezárták a Gázai övezet környékén az utakat, Askelontól délre leállították a vasúti közlekedést, és arra kérték a civileket, hogy az óvóhelyek közelében tartózkodjanak. Izraelt öt régióra osztották, az övezethez legközelebb eső negyven kilométeres sávban keddre iskolaszünetet rendeltek el. A polgári védelmi parancsnokság engedélyt adott az övezettel határos városoknak, hogy megkezdjék a lakosok evakuálását az ország más részeibe, mert a hadsereg becslése szerint a harcok több napig…

Read More

Steinmeier: a második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre

Frank-Walter Steinmeier

A második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német elnök a lengyel fővárosban a varsói gettófelkelés 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A varsói gettó hőseinek emlékművénél rendezett megemlékezésen a német elnök tiszteletét fejezte ki a zsidó felkelők emléke előtt. Úgy fogalmazott: mély szégyennel töltik el azok a bűntettek, amelyeket a náci németek Lengyelországban, a varsói gettóban elkövettek. Steinmeier szerint e bűntetteknek több helyet kellene szentelni a történelmi emlékezetben. „Mi németek tudatában vagyunk felelősségünknek, a túlélők és a halottak által ránk hagyott missziónak” – jelentette…

Read More

Orosz agresszió: Rakétacsapást mértek a Donyeck megyei Szlovjanszkra, sok az áldozat

Orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára

Az orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára, az eddigi adatok szerint két helyi lakos vesztette életét és legalább 29-en sérültek meg – közölte Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója. „Egy újabb nap, amely az Oroszországi Föderáció terrorjával kezdődött. Az agresszor állam a mi Szlovjanszk városunkat lőtte. Vannak halottak, és különböző súlyosságú sebesültek. Minden szolgálat a helyszínen dolgozik, segítséget nyújtanak és takarítják a romokat” – írta Volodimir Zelenszkij. Az államfő videofelvételt is közzétett a becsapódások helyszínéről, a képeken romokban álló épületek és kigyulladt autók láthatók. Zelenszkij azt hangoztatta,…

Read More

Orosz agresszió: Lakóházakra lőttek a dicső putyini hadak Zaporizzsjában

Zaporizzsja Ukrajna

Az orosz erők tüzet nyitottak szerdán a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városra, ahol rakétákkal eltaláltak két kilencemeletes lakóházat, aminek következtében a legfrissebb információk szerint egy ember meghalt, 25-öt sérülésekkel kórházba szállítottak – közölte Anatolij Kurtyev, a város önkormányzatának titkára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalakon videofelvételt tett közzé az eltalált lakóházakról. „Oroszország brutális kegyetlenséggel bombázza a várost. Lakóépületeket talált el, amelyekben hétköznapi emberek, gyerekek élnek. Egy terrorista ország igyekszik elpusztítani városainkat, államunkat, népünket. Ez nem válhat szokásos hétköznappá sem Ukrajnában, sem máshol Európában, vagy a világon. Nagyobb egységre és eltökéltségre van…

Read More

Orosz agresszió: továbbra is heves harcok dúlnak Bahmutnál

Bahmut, Ukrajna

Változatlanul heves harcok zajlanak a Donyeck megyei Bahmutnál, az orosz csapatok Bahmut központja felé igyekeznek előrenyomulni, de az ukrán erők feltartóztatják őket – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka. „Folytatódik Bahmut védelme, heves harcok zajlanak a teljes arcvonalon a keleti erőcsoport felelősségi övezetében” – fogalmazott a parancsnok, aki ehhez még hozzátette, hogy az orosz erők jelentős veszteségeket szenvednek a térségben, katonákat, felszerelést és fegyverraktárakat is beleértve. Kifejtette, hogy a 24. dandár tüzérsége erőteljes csapásokat mér az orosz állásokra, a 80. dandár deszantosai pedig visszatartják az ellenség támadásait. Az…

Read More

Török-Szír földrengés: több, mint 1600 halottja van a földrengéseknek

Török - Szír földrengés

Több, mint 1600 halottja és 5385 sérültjük van a hajnali dél-törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök. A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy kilencezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik – mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget. Erdogan beszédében leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban. A török vezető sajnálattal rámutatott,…

Read More

Legkevesebb kilenc palesztint ölt meg egy ciszjordániai fegyveres összecsapásban az izraeli hadsereg

Izrael, Palesztina

Legkevesebb kilenc palesztint öltek meg izraeli katonák egy csütörtök reggeli razziából tűzpárbajjá fajult összecsapásban a Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín menekülttáborában – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Az izraeli kommandó egy tejtermékeket szállító hűtőkamionnal hatolt be a menekülttáborba, ahol a Sin Bet belbiztonsági szolgálat előzetesen összegyűjtött információi alapján megkezdte körözött palesztinok őrizetbe vételét. Az egyik épületben számos fegyveres volt, és velük robbant ki a tűzpárbaj. Hét palesztin fegyveres halt meg, valamint két palesztin civil. A palesztin egészségügyi hatóságok közlése szerint többen megsebesültek, közülük hárman súlyosan. Az izraeli hadsereg közleménye szerint…

Read More

Aknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak

török katona

Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre. Az incidensben három ember életét vesztette, hatan pedig megsebesültek, köztük ketten súlyosan – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el. A kamion a becsapódás következtében kigyulladt. Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy a halottak között egy tanár és egy diák is van. Hasonló incidens már vasárnap is történt Karkamisban, de akkor az aknagránátok egy kopár területen csapódtak be. Az Anadolu beszámolója szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát teszik…

Read More

Hosszabb temetői nyitvatartás, fokozott rendőri jelenlét a halottak napján

halottak napja

Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig a szokásosnál tovább, reggel héttől este nyolc óráig tartanak nyitva a fővárosi temetők. A hosszú hétvégén rendkívüli járatokkal segítik a sírkertek megközelítését, és fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a közutakon, főként a temetők környékén. Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést Budapesten: hétfőn a rákoskeresztúri Új köztemető szóróparcellájában, kedden pedig a Farkasréti temetőben. A Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítják meg. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít…

Read More