Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítását Gyulán. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés vármegyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett. Szalay-Bobrovniczky emlékeztetett, a magyar kormány 2016-2017-ben célként fogalmazta meg, hogy kifejezetten európai beszállítókra támaszkodva tervezi a magyar haderő újrafelfegyverezését. De nem pusztán hadfelszerelési eszközök vásárlásával, hanem ahol lehet, gyártási kapacitást szeretne az országba hozni – tette hozzá. „Ennek egyik legtökéletesebb megvalósulása az Airbus Gyulára települése”, amely elkezdte Magyarországra vonzani a beszállítói körét…
Read MoreCímke: k+f
Palkovics: a magyar védelmi ipar a régiós élvonalba kerülhet 2030-ra
A magyar kormány célja, hogy a magyar védelmi ipar 2030-ra a régiós élvonalhoz tartozzon – mondta a technológiai és ipari miniszter egy konferencián. Palkovics László közölte, hogy kiemelt nemzeti és gazdaságstratégiai cél, hogy Magyarország a gyártásban és kutatás-fejlesztésben Közép-Európa meghatározó védelmi ipari központjává váljon. Az iparág jelentősége óriási, mivel a globális GDP-nek több mint 2 százaléka megy védelmi kiadásokra – mutatott rá a miniszter. Jelenleg még mindig csak a magyar GDP 1,2 százalékát teszik ki a védelmi kiadások — írja az MTI. Palkovics szerint a magyar ipar erős, hetven százalékát…
Read MoreEgymilliárd forintos támogatás ösztönzi a nemzetvédelmi kutatómunkát
Védelmi kutatás-fejlesztést célzó alprogrammal bővül a fiatal magyar kutatókat támogató Kooperatív Doktori Program (KDP). Az egymilliárd forint keretösszegű felhívás célja a magasan képzett, tudományos ismeretekkel rendelkező munkavállalók számának növelése a nemzetstratégiai ágazatban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A Nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs alapból meghirdetett Kooperatív Doktori Program (KDP) speciális ösztöndíjprogramként az ipari és szolgáltatói szektorok igényeihez igazodva támogatja a tehetséges magyar fiatalok pályakezdését. A kezdeményezés idén az egymilliárd forintos keretösszegű Nemzetvédelmi Alprogrammal (NVKDP) bővül – tették hozzá a közleményben. Az NVKDP pályázatra a felsőoktatási intézményen…
Read MoreInformáció-biztonsági k+f központ nyílt a Pannon Egyetemen
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Pannon Egyetem még 2011. október 6-án írt alá együttműködési megállapodást írt alá, amelynek keretében a KIM Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) és az egyetem információ-biztonsági kutatás-fejlesztési központot hozott létre a Veszprémban a műszaki informatikai karon.
Read More