Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak kedden az izraeli parlament, a kneszet éjjel első olvasatban elfogadott, az ésszerűség jogi elvét korlátozó törvénye ellen, amellyel megakadályoznák, hogy az izraeli bíróságok az „ésszerűségre” hivatkozva felülbírálhassanak választott tisztségviselők által hozott döntéseket. Kedd reggelre a jogrend átalakítása ellen tiltakozó „Káplán-erők” – vagyis a tel-avivi Káplán úton a kormány ellen rendszeresen tüntetők parancsnoksága – polgári engedetlenséget hirdetett, melynek részeként izraeli zászlót lobogtatók tízezrei tartották fel a forgalmat az ország számos fontos főútján. A rendőrség őrizetbe vett 42 tüntetőt, számos helyen összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők…
Read MoreCímke: kneszet
Izrael felkészült a Pajzs és Nyíl néven indított hadművelet elhúzódására
Izraelben felkészültek a kedd hajnalban Pajzs és Nyíl néven elindított hadművelet több napos elhúzódására – jelentette a helyi média. Az izraeli hatóságok kedden reggel lezárták a Gázai övezet környékén az utakat, Askelontól délre leállították a vasúti közlekedést, és arra kérték a civileket, hogy az óvóhelyek közelében tartózkodjanak. Izraelt öt régióra osztották, az övezethez legközelebb eső negyven kilométeres sávban keddre iskolaszünetet rendeltek el. A polgári védelmi parancsnokság engedélyt adott az övezettel határos városoknak, hogy megkezdjék a lakosok evakuálását az ország más részeibe, mert a hadsereg becslése szerint a harcok több napig…
Read MoreIzraeli államfő: katasztrófával fenyeget a kormány igazságügyi törvénycsomagja
Jichák Hercog izraeli államelnök felszólította a kormánykoalíciót, hogy hagyjon fel a jogrendet átalakító, szerinte katasztrófához vezető törvénycsomagjával és kezdjen konszenzusos tárgyalásokat az ellenzékkel. Az államfő szerint a jelenleg tervezett törvénycsomag aláássa a demokráciát. Felszólított a javaslat azonnali elvetésére és az igazságszolgáltatás rendszerének konszenzusos, a kormánypártok és az ellenzék közötti megállapodásokon alapuló átalakítására. A nemzethez intézett beszédében Hercog kijelentette, hogy a koalíciónak az igazságszolgáltatás gyengítésére irányuló törekvése miatt kialakult nemzeti válság „katasztrófához” vezet. „Az alkotmánybizottságban jelenleg tárgyalt jogszabálycsomagnak gyorsan el kell tűnnie” – mondta Hercog tőle szokatlanul kemény hangon a minden…
Read MoreIzraeli államügyész: a kormány jogrendi változtatásai ártanának a demokratikus normáknak
Gali Baharav-Miara izraeli államügyész száztizenkét oldalas szakvéleménye szerint a kormány javasolta jogi változtatások az igazságszolgáltatásban kárt okoznának a demokratikus jogrendben szükséges fékek és ellensúlyok rendszerében Izraelben – jelentette a ynet. Az ombudsman szerepét is ellátó államügyésznő elemzése szerint a Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jarív Levin igazságügyi miniszter javasolta változtatások korlátlan kormányzati hatalomhoz vezetnének, és rontanák az igazságszolgáltatás szakmaiságát és függetlenségét. Baharav-Miara úgy véli, hogy az alkotmánybírósági felügyeletet is ellátó legfelsőbb bíróság javasolt korlátozása gyakorlatilag megszüntetné a törvényességi felügyeletet az izraeli parlamentben, a kneszetben meghozott új törvényeknél. A 112 oldalas tanulmány globális…
Read MoreTöbb mint százezren tüntettek Izraelben az új Netanjahu-kormány ellen
A rendőrség becslése szerint Tel-Avivban több mint százezren tüntettek az új Netanjahu-kormány ellen szombat este, és mellettük országszerte is sok ezren vonultak az utcákra, hogy megpróbálják megakadályozni a jogrend tervezett átalakítását – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Tel-Aviv mellett Jeruzsálemben, Haifán, Beér-Seván, Herzliján, Nesz Ciónában, Modiinben is ezrek tüntettek a jogrendszer átalakításának terve ellen, miszerint egyebek között a politikusok felülbírálhatnák a legfelsőbb bíróság végzéseit. Ez a hatalmi ágak eddigi egyensúlyának megbontását, ezzel a demokrácia súlyos sérülését jelentené Izraelben a tiltakozók szerint. Tel-Avivban beszédet mondott Móse (Bogi) Jaalon volt vezérkari…
Read MoreMegtiltotta a palesztin zászló használatát az izraeli nemzetbiztonsági miniszter
Itamár Bengvír, az új izraeli kormány nemzetbiztonsági minisztere arra utasította Kobi Sabtaj rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség távolítsa el a palesztin zászlót a közterületekről – jelentette a Maárív című újság. A jobboldali Zsidó Erő (Ocma Jehudít) pártot vezető Bengvír rendelete szerint bármely rendfokozatú rendőr eltávolíthatja a nyilvános terekről a Palesztin Nemzeti Hatóság zászlóját, melynek lengetése „terrorszervezet támogatásának” minősül. „Mennyire szánalmas a palesztin zászlóba kapaszkodni, amelyet tiltakozók ezrei lengettek, ahelyett, hogy szembesülnének az igazsággal: a jogi «reform» egyszerűen a főbejáraton behozza az életünkbe a korrupciót és a jogállamiság szétzúzását Izraelben” – mondta…
Read MoreIzraelben több mint ezer vadászpilóta tiltakozott az új Netanjahu-kormány ellen
Izraelben több mint ezer tartalékos vadászpilóta tiltakozott nyílt levélben Benjamin Netanjahu miniszterelnök-jelölt formálódó koalíciója ellen – jelentette a Maárív. „Állítsuk meg a demokrácia elpusztítását!” – írta a legfőbb jogi vezetőkhöz hétfőn eljuttatott levélben a légierő 1197 tartalékos pilótája. Felhívásukat az izraeli jogrend legfőbb őreinek, köztük a legfelsőbb bíróság elnökének, a kormány jogi tanácsadójának, a kneszet (parlament) jogtanácsosának és több más állami vezetőnek címezték. Az aláírók között ismert tábornokok, a légierő korábbi vezetői, valamint az „555 patrióta” nevű hazafias mozgalom tagjai is megtalálhatók. Felszólították az állami-jogi vezetést, hogy állítsa le a „demokrácia…
Read MoreIzrael: már elítélt adócsaló is miniszter lehet
Az izraeli parlament törvényt módosított hétfőről keddre virradó éjszaka, hogy miniszter lehessen egy adócsalás miatt elítélt politikus. A kneszet megszavazta azt is, hogy ezentúl több miniszter is lehessen egy tárcánál. A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint erre azért volt szükség, hogy Arije Deri, a keleti vallásosok Sasz pártjának elnöke és Becalel Szmotrics, a telepesek Vallásos Cionizmus pártjának vezetője elfoglalhassa a koalíciós egyeztetésen kialkudott miniszteri hivatalát. Az alaptörvény eddigi előírása szerint olyan ember nem lehetett miniszter, akit bíróság elítélt. Ezt a parlament most úgy módosította, hogy a tiltás…
Read MoreIzrael és Libanon aláírta a tengeri határukat rögzítő egyezményt
Izrael és Libanon aláírta a két ország közötti földközi-tengeri határt rögzítő egyezményt – jelentette az izraeli média. A megállapodást hivatalos dokumentumként átadják az ENSZ-nek is a két ország határán lévő nakúrai ENSZ-főhadiszálláson. Az izraeli kormány csütörtök délelőtt, rendkívüli ülésen hagyta jóvá a tengeri határmegállapodás szövegét, két héttel azután, hogy azt az izraeli parlament, a kneszet elé terjesztették felülvizsgálatra. Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság korábban elutasította a tiltakozó petíciókat, és jóváhagyta ezt az eljárást. Az Egyesült Államok által közvetített – és Washington garanciájával megszületett – egyezség lehetővé teszi Libanonnak, hogy a TotalEnergies nevű…
Read More