Nem szavazta meg a belügyminiszter visszahívását a szerb parlament

Bratislav Gasic

Több mint hat hétig tartó vitát követően a szerbiai parlament Bratislav Gasic belügyminiszter visszahívása ellen szavazott. A belügyminiszter menesztése azt követően merült fel, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt. Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy húsz éves férfi gépkarabéllyal lelőtt kilenc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti…

Read More

Több mint százezer fegyvert és robbanóeszközt adtak le Szerbiában a kormány felhívására

Szerbia fegyverleadás - baloldalt Vucic elnök

Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében. A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint május 8. és június 30. között 82 398 lőfegyvert, 26 485 robbanóeszközt, valamint több mint 4,2 millió darab lőszert adtak le a szerbiai állampolgárok. Ezek között voltak engedéllyel és engedély nélkül tartott fegyverek is, a kormány amnesztiájának keretében azonban minden lőfegyvert és lőszert a büntetés következménye nélkül lehetett leadni. A fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek…

Read More

Letartóztatták a rendőröket fegyverrel fenyegető nógrádi férfit

bilincs

Letartóztatta a bíróság azt a nógrádi férfit, aki fegyverrel fenyegette a rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök kedden bejelentést kaptak, hogy egy férfi bántalmazta idős lakótársát, a bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki azonban a kihangosított telefonon azzal fenyegetődzött, hogy lelövi a rendőröket, ha utána mennek. A rendőrök a település egyik büféje előtt megtalálták a férfit, aki feléjük indult és hangosan azt kiabálta: „Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!”, és a kezében lévő fegyvernek látszó tárgyakat felemelte. A rendőrök felszólították, hogy…

Read More

Hétfő óta több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek Szerbiában

Aleksandar Vucic szerb államfő

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök. A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt. A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során bárki,…

Read More

Szerbia: Elfogták a nyolc embert lelövő tömeggyilkost

Uros Blazic

Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken, majd azt is közölte, hogy a férfi nyaralójában egy egész fegyverarzenált találtak. A húsz éves Uros Blazic-ot a tett helyszínétől mintegy hatvan kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolcórányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint hatszáz tagja vett részt. Aleksandar Vucic szerb elnök terrorcselekménynek minősítette az esetet, és a fegyvertartásra vonatkozó törvények drákói szigorítását jelentette be. A rendőrség…

Read More

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

Szerbia iskolai lövöldözés

Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített. Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút…

Read More

Nem vonható felelősségre a belgrádi lövöldözés elkövetője

A belgrádi lövöldöző

Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét – közölte a belgrádi főügyészség. A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők. A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a…

Read More

NAV: hárommilliárdos áfacsalás miatt hallgattak ki húsz embert

NAV

Az unióból beszerzett prémium kategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban: a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt. A NAV azt közölte, hogy a bűnszervezet úgynevezett körhintacsalással több mint hárommilliárd forint áfát tüntetett el. A láncértékesítésben részt vevő uniós és belföldi partnercégek élére stróman ügyvezetőket ültetek; a termékbeszerzések és értékesítések valójában színlelt gazdasági események voltak, a bűnszervezet vezetőjének „kezei” közül sem a pénz, sem a…

Read More

Hét diákot öltek meg amerikai egyetemeken a hétvégén

Jim Ryan Virginia University

Elfogták a Virginiai Egyetemen történt lövöldözés gyanúsítottját egy diákot, aki vasárnap este három diáktársát agyonlőtte, kettőt megsebesített. Holtan találtak négy, gyilkosság áldozatává vált diákot a hétvégén az Idahói Egyetemen is. Jim Ryan, a Virginiai Egyetem rektora egy hétfői sajtótájékoztatón tájékoztatón elmondta, hogy egy egésznapos iskolai program után egy bérelt autóbuszon történt a lövöldözés, a halálos áldozatok közül legalább ketten a buszon vesztették életüket. A halálos áldozatok mindegyike az egyetemi futballcsapat tagja volt – közölte az egyetem vezetője, ugyanakkor a tragédia pontos hátteréről és a tettes indítékairól nem tudott részleteket mondani. A…

Read More