Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője

Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva. „A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak. „Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét. A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a…

Read More

A Hamász megtámadta Izraelt

Izrael, rakétatámadás

Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre. Az, hogy Izraelt ennyire váratlanul érte a támadás, történelmének egyik legnagyobb hírszerzési kudarca. Az övezet szomszédságában élőket felszólították, hogy tartózkodjanak az óvóhelyek közelében, mert Gázából fegyveres terroristák tucatjai jutottak be Izrael területére, a szemtanúk beszámolói szerint az övezet melletti települések utcáin járkálnak. A Gáza környéki települések lakói, mintegy hetvenezer ember házaikba zárkózott a biztonsági utasításoknak megfelelően. A közszolgálati csatorna jelentése szerint nem csak az övezettel szomszédos települések vannak veszélyben, hanem…

Read More

Német külügyminiszter: Ukrajna a nemzetközi jognak megfelelően védekezik az orosz támadással szemben

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Ukrajna a nemzetközi jog előírásainak megfelelően védekezik az orosz támadással szemben – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter az Oroszország elleni dróntámadásokkal kapcsolatban. A német diplomácia vezetője Margus Tsahkna észt külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy miként értékeli a „drónok erősödő jelenlétét Moszkva felett”, és nem tart-e attól, hogy a fejlemény Oroszország Ukrajna elleni háborújának további eszkalációjához vezet, kijelentette, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, megsértve az erőszak alkalmazásáról az ENSZ Alapokmányában rögzített tilalmat, ezért Ukrajna a dokumentum szerint érvényesítheti az önvédelemhez fűződő jogát. Oroszország „megszakítás nélkül bombáz Ukrajnában civil célpontokat,…

Read More

Varsó provokációnak tekinti az orosz elnök kijelentéseit Lengyelország határairól

Pawel Jablonski

Varsó provokációnak tekinti Putyin kijelentéseit Lengyelország határairól, és határozottan visszautasítja őket – jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes, miután találkozott Oroszország berendelt varsói nagykövetével. Szergej Andrejev nagykövetet szombat délelőtt azonnali hatállyal kérették be a külügyminisztériumba Putyin „provokatív kijelentései” és Lengyelországgal szembeni fenyegetései, valamint amiatt, hogy az Oroszországi Föderáció „ellenséges lépéseket tesz Lengyelországgal és szövetségeseivel szemben” – közölte Jablonski. Ezzel arra utalt, hogy Putyin pénteken Nyugat-Ukrajnára vonatkozó „revansista tervek” előkészítésével vádolta meg Varsót, és „Sztálin ajándékának” nevezte azt, hogy Lengyelország a második világháború után kelet-németországi területeket kapott. A „nagyon rövid” találkozón…

Read More

Második világháborús brit vadászgépek roncsait találtak Kijev mellett

Hurricane vadászrepülő roncsa

Második világháborús brit vadászgépeket találtak Kijevtől délre egy erdőségben – közölte a The Guardian. Az ukrán hatóságok szerint nyolc darab brit gyártmányú Hurricane vadászrepülő maradványait fedezték fel egy korabeli, fel nem robbant bomba közelében. A repülőgépeket Nagy-Britannia a Szovjetuniónak küldte, miután a náci Németország megtámadta az országot 1941-ben. „Nagyon ritka, hogy ilyen repülőgépeket találjanak Ukrajnában” – közölte Oleksz Stan volt polgári pilóta, az ásatás vezetője. „Nagyon fontos ez repüléstörténetünk szempontjából, mert eddig még nem bukkantak kölcsönbérleti megállapodás keretében átadott repülőgépekre itt” – tette hozzá. 1941 és 1944 között mintegy háromezer…

Read More

Megalakult az első állandó amerikai helyőrség Lengyelországban

Mariusz Blaszczak

Megalakult kedden az első állandó amerikai helyőrség Lengyelországban, a 13 katonából és 140 civil munkatársból álló egység az Egyesült Államok Lengyelországba telepített erőinek logisztikai és infrastrukturális támogatását fogja biztosítani. A helyőrség székhelye az amerikai hadsereg 5. hadtestének előretolt, a nyugat-lengyelországi Poznanban 2020 novemberében megnyílt parancsnoksága lesz. A parancsnokságon rendezett keddi megnyitó ünnepségen részt vett Mark Brzezinski, az Egyesült Államok lengyelországi nagykövete, Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, valamint John Kolasheski altábornagy, az 5. amerikai hadtest parancsnoka. Blaszczak a beszédében nagyra értékelte, hogy az amerikai erők már állandó jelleggel jelen vannak…

Read More

Orosz agresszió: Az EP elnöke további nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában

Roberta Metsola

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szombaton a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lemberg) tett látogatásán azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is. Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába. Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak. Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az…

Read More

Olaf Scholz: Oroszországnak kell tennie a békéért

Krisjanis Karins és Olaf Scholz

Oroszországnak kell lépéseket tennie azért, hogy lehetővé váljon a béke az orosz támadás alatt álló Ukrajnában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár. A kormányfő Krisjanis Karins lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük közös tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy milyen biztonsági garanciákra lehet szüksége Ukrajnának ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjen Oroszországgal, azt mondta, hogy a helyzet „teljesen világos”, Oroszország megtámadta Ukrajnát, így elsőként Oroszországnak kell lépéseket tennie azért, hogy lehetővé váljon a béke. A leginkább szükséges lépés az orosz csapatok kivonása Ukrajnából — mondta a német kancellár. Arról is szólt, hogy…

Read More

Putyin még veszélyesebbé tette a világot

Putyin aláír

Putyin aláírta azt a törvényt, amely felfüggeszti Oroszország részvételét a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött orosz-amerikai Új START-szerződésben. A jogszabály értelmében, amelyet a jogi információk hivatalos internetes portálján tettek közzé, Oroszországnak a szerződésben való újbóli részvételéről az elnök dönthet. Putyin a múlt kedden, az orosz parlament két házához intézett üzenetében jelentette be a szerződésben való részvétel felfüggesztésének szándékát, majd az erről rendelkező törvénytervezetet maga terjesztette be. Ezt szerdán a törvényhozás mindkét kamarája egyhangúlag megszavazta. (Ki akarja ugye az életét Szibériában leélni? A -szerk- megj.) A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START,…

Read More