A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) alapokmányát elfogadó államok közgyűlésének elnöksége szerdai közleményében támogatásáról biztosította a bíróságot, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Putyin elleni elfogatóparancs múlt heti kiadását követően fenyegetések érték az ICC érintett ügyészeit és bíráit. A közgyűlés elnöksége sajnálatát fejezi ki azon kísérletek miatt, amelyekkel akadályozni próbálják „az általános nemzetközi jog által tiltott cselekményekkel kapcsolatos elszámoltathatóságot” – írták. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a bíróság választott tisztviselői és munkatársai a közgyűlés teljes támogatását élvezik. Megerősítették, hogy teljes mértékben megbíznak a Nemzetközi Büntetőbíróságban mint független és pártatlan igazságszolgáltatási intézményben. „A Nemzetközi…
Read MoreCímke: népirtás
Megállapodás született a nemzetközi agressziós bűncselekményeket kivizsgáló központ létrehozásáról
Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását – közölte az Eurojust. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre, amelynek témája volt, hogy miként lehetne felelősségre vonni Oroszországot Ukrajna elleni agressziójáért.…
Read MoreAz EP terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot
A Putyin és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot. Az Európai Parlament 494 szavazattal, 58 ellenszavazat és 44 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában hangsúlyozta: Az Oroszország által az ukrán polgári lakosság ellen elkövetett szándékos támadások és atrocitások, a polgári infrastruktúra lerombolása, valamint az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértése terrorcselekménynek minősül, és kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát. Mivel az Európai Unió hivatalosan nem nyilváníthat államokat a terrorizmus támogatóinak, ezért…
Read MoreRománia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróságon
Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított február 26-án Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), az 1948. évi ENSZ-egyezmény népirtással kapcsolatos rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása érdekében – közölte kedden a bukaresti külügyminisztérium (MAE). A Nemzetközi Bíróság alapokmányának 63. cikke szerinti beavatkozási nyilatkozatot Románia hágai nagykövetsége nyújtotta be, az eljárásban pedig Bogdan Aurescu külügyminiszter fogja Romániát képviselni. A MAE közleménye felidézte: Aurescu az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tagja, a Bukaresti Egyetem jogi karának nemzetközi jogot oktató professzora, aki korábban is képviselte már Romániát az ICJ előtt a 2009-ben…
Read MoreOrosz agresszió: az EP külön nemzetközi törvényszéket hozna létre az az orosz agresszió kivizsgálására
Különleges nemzetközi törvényszéket kell létrehozni, és bírái elé kell állítani Oroszország politikai vezetőit, katonai parancsnokait és szövetségeseiket az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett bűntettek miatt – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői. Az EP brüsszeli plenáris ülésén elfogadott, az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelemről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők felszólították az uniós intézmények vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az orosz és fehérorosz vezetők felelősségre vonásáért a háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az ukrajnai agresszió során elkövetett bűncselekmények miatt. Véleményük szerint a vonatkozó vizsgálatoknak és az azokat…
Read MoreOrosz agresszió: a mariupoli hősök nem adják meg magukat
A dél-ukrajnai Mariupolban maradt ukrán erők tovább harcolnak, és elutasítják a megadásra vonatkozó orosz felszólítást – jelentette ki vasárnap Denisz Smihal ukrán miniszterelnök. „A város még nem esett el” – mondta Smihal az ABC televízió Ez a hét (This Week) című műsorában. Hozzátette, hogy a város egyes részeit továbbra is ukrán katonák ellenőrzik. Oroszország fegyverletételi ultimátumot adott a Mariupolt védő ukrán erőknek vasárnap reggelig, ígéretet téve arra, hogy aki ennek eleget tesz, annak megkímélik az életét. Az orosz védelmi minisztérium azt állította, hogy az orosz erők szombatra a város lakott részéből…
Read MoreOrosz agresszió: a Nemzetközi Bíróság a háború azonnali leállítására szólította fel Oroszországot
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdán ukrajnai hadműveleteinek azonnali leállítására szólította fel Oroszországot, és aggodalmát fejezte ki a Moszkva által alkalmazott erőszak miatt. Határozatában a bíróság hozzátette: Oroszországnak azt is biztosítania kell, hogy az ellenőrzése alatt álló vagy általa támogatott más katonai erők se folytassák a hadműveletet. Ukrajna nem sokkal azután nyújtotta be keresetét az ENSZ intézményei közé tartozó bíróságon, hogy Oroszország február 24-én megkezdte ukrajnai háborúját. Kijev arra hivatkozott, hogy Moszkva azon indoka megalapozatlan, miszerint azért indította meg a hadműveleteket, hogy megakadályozza a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság kiirtását.…
Read MoreMegy a melldöngetés: Kamala Harris példátlan büntetést ígér Oroszországnak, ha megtámadja Ukrajnát
Soha nem látott súlyosságú gazdasági büntetőintézkedésekkel válaszol az Egyesült Államok és szövetségeseinek egységes közössége, ha Oroszország ráront Ukrajnára – jelentette ki Kamala Harris, a USA alelnöke az 58. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). Kamala Harris a biztonságpolitikai fórumán elmondta, hogy országa továbbra is nyitott az egész Európa biztonságát fenyegető orosz-ukrán konfliktus diplomáciai megoldására. Ugyanakkor egyelőre „az orosz agresszió forgatókönyve” valósul meg, „nyilvánvaló provokációkról kapunk jelentéseket, és azt látjuk, hogy Oroszország félretájékoztat, hazugságot és propagandát terjeszt”. Azonban az Egyesült Államok és szövetségesei az utóbbi hónapokban megerősítették egységüket és határozottságukat. Így ha Oroszország…
Read MoreA francia nemzetgyűlés határozatban ítélte el az ujgur „népirtást”
A francia nemzetgyűlés határozatot fogadott el az ujgur „népirtás” elítéléséről, és ugyanerre kérte a francia kormányt is. Az ellenzéki szocialisták által beterjesztett határozattervezetet – amely nem von maga után következményeket – Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártjának képviselői is támogatták. A jelenlévők közül 169-en igennel szavaztak egy nem ellenében, míg öten tartózkodtak. Az elfogadott javaslat kimondja, hogy a nemzetgyűlés „hivatalosan emberiesség elleni bűntettként és népirtásként ismeri el a Kínai Népköztársaság hatóságai által az ujgurok sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket”, valamint elítéli azokat. A szöveg felszólítja a francia kormányt, hogy…
Read More