Esetkocsinak látszó járművet ellenőriztek a hatóságok Budapesten; a vizsgálatkor kiderült, hogy az autó közúti közlekedésre alkalmatlan volt, és a személyzet tagjai nem rendelkeztek a tevékenységhez szükséges egészségügyi végzettséggel. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) beszámolója szerint: mentősöktől és betegektől is több panasz érkezett korábban a szolgálat főigazgatójához az egyik alternatív (magán) mentőszolgálatra, amelynek dolgozói megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítanak betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával. Az OMSZ főigazgatója akkor felmondta a megállapodást a betegszállító céggel, és megvonta a vállalkozástól a rendezvénybiztosítás lehetőségét…
Read MoreCímke: OMSZ
Az OMSZ elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Az OMSZ pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is. A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött,…
Read MoreÉlet Mentő Pont védjegyet kapott három debreceni intézmény
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Élet Mentő Pont védjegyét kapta meg három debreceni intézmény: a Déri múzeum, az Aquaticum termál és wellness szálló, valamint a HBZ zárcentrum . Képviselőik hétfőn a múzeum Munkácsy-termében rendezett ünnepségen vették át a tanúsítványt. Korcsmáros Ferenc, az OMSZ észak-alföldi regionális igazgatója azt mondta, a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a márkához csatlakozó cégek, vendéglátóhelyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott kerül hirtelen életveszélybe, például szívmegállás miatt újraélesztésre szorul. Az Élet Mentő Pont minősítés feltétele, hogy az…
Read MoreOMSZ: „hősképzéssel” ünneplik a mentők napját
Országszerte ismét megszervezik az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján — közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Kedden, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt – emlékeztettek. A magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló – tették hozzá. Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több…
Read MoreÚj munkaruhákat kapnak a mentőszolgálat dolgozói
Két és fél milliárd forint értékben új munkaruhákat kapnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló munkatársai – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós sajtótájékoztatón elmondta, a beszerzés 84 925 ruhadarabot jelent, és tartalmazza a téli és a nyári öltözetet is. Közölte azt is, hogy az OMSZ fejlesztése komplex: 2017-ben 1,1 milliárd forint értékben kaptak korszerű munkaruhákat a mentők, 2018-tól 21 mentőállomás felújítása, illetve újak építése történt meg, 2010 és 2020 között 995 mentőautót cseréltek le, valamint 2019-ben 2,044 milliárd forintból biztosította a kormány nagy értékű mentéstechnikai eszközök, műszerek beszerzését…
Read MoreGyőrfi: nehéz, de stabil évet zártak a mentők
Nehéz, a koronavírus-járvány miatt pluszfeladatokkal terhelt, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – közölte a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője. Közleményében Győrfi Pál azt írta: 2021-ben több mint 1,2 millió esetet láttak el és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük, illetve végrehajtaniuk, ami „komoly erőpróbát jelentett az OMSZ és valamennyi mentődolgozó számára”. A 8500 mentődolgozó munkáját – a járványhullámok terheléséhez igazodva – országszerte több ezer önkéntes és számos támogató szervezet segítette – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy „a feladatok maradéktalan ellátása mellett” az OMSZ…
Read MoreÖtvenmillió forintot kapott műszerekre a mentőszolgálat a K and H-tól
Ötvenmillió forint értékű életmentő műszerhez jutott az Országos Mentőszolgálat a K and H Bank ügyfeleitől és a K and H Egészséges Társadalomért Alapítványtól – tudatta a pénzintézet. Véget ért a másfél hónapos adományozási kampány, amellyel a K and H a mobilfizetés használatát ösztönözte. Augusztus végéig minden okoseszközös fizetés után tíz forint adomány jutott a mentőszolgálatnak. Így 26 millió forint gyűlt össze az ügyfelek segítségével, amelyet a K and H Egészséges Társadalomért Alapítvány 50 millió forintra egészített ki. Egy 2019-es kutatás szerint 5,3 millióan, a felnőtt internetező lakosság 89 százaléka, a…
Read MoreMesterséges intelligenciát is használ a mentőszolgálat
A mentőszolgálatot mesterséges intelligencia segítségével készít négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására, később pedig az életmentő feladatokra is készül ilyen előrejelzés – jelentette be Csató Gábor. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója elmondta, hogy néhány évtizede senki nem gondolta, hogy a most 134 éves mentőszolgálat ennyire előre fog járni az innovációban, és a mesterséges intelligenciát is felhasználja arra, hogy minél több emberen segíthessen. Mint elmondta, 1,2 millió esetszámuk van évente, mintegy 40 millió kilométert tesznek meg, a járvány alatt pedig ezeket az adatokat meg is duplázták. Néhány éve az adatokat digitálisan…
Read MoreÚjabb 19 áldozatot temettek el Srebrenicában
A srebrenicai népirtás tizenkilenc, közelmúltban azonosított áldozatát temették el a Srebrenicához tartozó Potocari temetőjében vasárnap, a népirtás 26. évfordulóján. A tavalyi kis létszámú megemlékezést követően az idén ismét több ezren vettek részt a rendezvényen, akik közül több mint háromezren a srebrenicai békemenettel érkeztek meg szombat este. A békemenet csütörtökön indult el a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból. A résztvevők 110 kilométert tettek meg három nap alatt, ellentétes irányban azt az útvonalat járták végig, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől. A vasárnapi megemlékezésen a felszólalók mind elítélték a 26…
Read More