Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra

iranyasereg.hu

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP). A közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. A honvédség által kínált egyik lehetőség az önkéntes katonai szolgálat,…

Read More

Orosz agresszió: Putyin már kétszer annyi repülőgépet veszített Ukrajnában, mint elődei Afganisztánban

mig-19

Február 24. óta az ukrán erők kétszer annyi orosz repülőgépet semmisítettek meg, mint amennyit az afganisztáni háború tíz éve alatt a szovjet hadsereg elveszített – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. „A teljes körű agresszió során Ukrajna védői kétszer annyi orosz repülőgépet semmisítettek meg, mint amennyit a Szovjetunió az afganisztáni háború tíz éve alatt veszített el, azaz 278 orosz repülőgépet Ukrajnában, szemben 118 szovjet repülőgéppel, amely Afganisztánban semmisült meg” – írta a főparancsnok. Zaluzsnij szerint az Ukrajnával vívott háború ugyanolyan szégyen Oroszország számára, mint az afganisztáni volt,…

Read More

Orosz agresszió: Sojgu befejezettnek nyilvánított a részleges mozgósítást

Szergej Sojgu védelmi miniszter

Befejeződött a részleges mozgósítás Oroszországban, a 300 ezer fős mobilizációs tervet sikerült teljesíteni – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Putyinnak a Rosszija 24 hírtelevízióban pénteken bemutatott felvétel szerint. Sojgu közölte, hogy 82 ezer sorköteles megkapta a kiképzést és az ukrajnai harci övezetben tartózkodik. A tárcavezető szerint 41 ezer katonát aktív alakulatok már állományba vettek. „A 300 ezer fős célt teljesítettük, további mozgósítási cél nincs” – mondta Sojgu Putyinnak a Moszkvához közeli novo-ogarjovói államfői rezidencián, hozzátéve, hogy a behívók kiküldése lezárult. „Jelenleg 218 ezer mozgósított a gyakorlótéren tökéletesíti a képességeit” –…

Read More

Orosz agresszió: Az ukrán parlament Oroszország által megszállt területnek minősítette a csecsen köztársaságot

Dzsohar Dudajev

Az ukrán parlament kedden elfogadott határozatában Oroszország által ideiglenesen megszállt területnek minősítette az Icskeriai Csecsen Köztársaságot, és elítélte a csecsen nép ellen végrehajtott népirtást – hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A határozatot 287 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Eszerint Ukrajna nem ismeri el a terület Oroszország általi megszállását, és az ezen a területen fennálló rezsimet megszállónak tekinti – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, a határozat tartalmát ismertetve. Ukrajna emellett felszólítja az ENSZ tagállamait és a nemzetközi szervezeteket, hogy vizsgálják ki az Icskeriai Csecsen Köztársaságban…

Read More

Magyar katonai kontingens indul Irakba

magyar katona

Részben tartalékosokból álló magyar katonai kontingens kezdi meg féléves szolgálatát Irakban; a 139 katonától a hozzátartozók és a katonai vezetők jelenlétében köszöntek el Nyíregyháza főterén. Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium (HM) stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Honvédség (MH) Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH-IKBK) 15. váltásának ünnepélyes kibocsátó ünnepségén elmondta, a honvédség történetében ez az első olyan kontingens, amelynek jelentős részét tartalékos katonák adják, az aktív állományúak mellett 41 tartalékos vesz részt az amerikai vezetésű koalíciós misszióban. „A nemzetközi műveleti szerepvállalás Magyarország diplomáciai, biztonsági és védelempolitikai eszköztárának egyik fontos…

Read More

Élet Mentő Pont védjegyet kapott három debreceni intézmény

Élet Mentő Pont

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Élet Mentő Pont védjegyét kapta meg három debreceni intézmény: a Déri múzeum, az Aquaticum termál és wellness szálló, valamint a HBZ zárcentrum . Képviselőik hétfőn a múzeum Munkácsy-termében rendezett ünnepségen vették át a tanúsítványt. Korcsmáros Ferenc, az OMSZ észak-alföldi regionális igazgatója azt mondta, a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a márkához csatlakozó cégek, vendéglátóhelyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott kerül hirtelen életveszélybe, például szívmegállás miatt újraélesztésre szorul. Az Élet Mentő Pont minősítés feltétele, hogy az…

Read More

Orosz agresszió: Nagy-Britannia tíz önjáró tüzérségi rendszert küld Ukrajnának

Johnson Zelenszkij

Nagy-Britannia néhány héten belül tíz önjáró tüzérségi rendszert küld Ukrajnának – tájékoztatta Borisz Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt keddi telefonbeszélgetésük alkalmával – számolt be róla a Jevropejszka Pravda hírportál. „Zelenszkij elnök a jelenlegi ukrajnai helyzetről és Oroszország legutóbbi lépéséről beszélt, a miniszterelnök pedig a brit haditechnikai eszközök újabb, köztük tíz önjáró löveg és lőszerek szállításáról tájékoztatott, amelyek a következő napokban, hetekben érkeznek meg Ukrajnába” – idézett a hírportál Johnson hivatalának közleményéből. Hozzáfűzte, hogy London a közleményben nem tért ki arra, hogy milyen típusú tüzérségi rendszerek szállításáról van szó.…

Read More

Orosz agresszió: a brit katonai hírszerzés szerint óriási veszteségei lehetnek az orosz hadseregnek

orosz tankroncs

A brit katonai hírszerzés hétfői helyzetértékelése szerint az ukrajnai háború első három hónapjában meghalt orosz katonák száma valószínűleg hasonló a Szovjetunió által az afganisztáni háború kilenc éve alatt elszenvedett veszteségekéhez. A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési beszámoló szerint a jelentős mértékű veszteségek fő okai között van a rosszul megválasztott hadszíntéri taktika, a korlátozott légi fedezet, a rugalmasság hiánya, valamint az, hogy az orosz vezénylési láncolat hajlamos az elkövetett hibák megismétlésére. A brit katonai hírszerzés szerint a Donyec-medencében zajló orosz offenzíva még tovább növeli az orosz fegyveres erők veszteségeit. A londoni…

Read More

OMSZ: „hősképzéssel” ünneplik a mentők napját

mentő

Országszerte ismét megszervezik az ingyenes „hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján — közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Kedden, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt – emlékeztettek. A magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló – tették hozzá. Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több…

Read More