A kínai hírszerzés „agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia iránt, és a brit kormánynak nincs hosszú távú stratégiája e probléma kezelésére – áll a brit alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett átfogó helyzetértékelésében. A 222 oldalas szakbizottsági jelentés fő megállapításai között szerepel, hogy a kínai politika mindent felülíró célja a Kínai Kommunista Párt hatalmának megőrzése, minden más ennek biztosítását szolgálja. Nagy-Britannia nemzetbiztonságára a legnagyobb fenyegetést az a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti, hogy Kína olyan gazdasági és technológiai szuperhatalommá váljon, amelytől más országok is függnek – fogalmaz az alsóházi bizottság jelentése. A…
Read MoreCímke: pártok
Úzvölgyi katonatemető: Az EMSZ az újabb keresztek kihelyezői és a hatóságok ellen is feljelentést tesz
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit. A párt a közleményében leszögezte: az Úzvölgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el, az újabb keresztek felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt a Calea Neamului egyesület. Az EMSZ rámutatott: a…
Read MoreŐrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt
Őrizetbe vették vasárnap Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében. Sturgeont néhány órával később, vádemelés nélkül szabadlábra helyezték, de a rendőrség közölte, hogy a vizsgálat folytatódik. A skóciai rendőrség (Police Scotland) vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe gyanúsítottként, és kihallgatását rendőrségi őrizet hatálya alatt a nyomozók megkezdték. A tájékoztatásban nem szerepel Nicola Sturgeon neve, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC közszolgálati…
Read MoreHivatalosan szélsőjobboldalinak minősítették a német AfD ifjúsági szervezetét
Hivatalosan szélsőjobboldalinak minősül az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt ifjúsági szervezete, az Ifjú Alternatíva (Junge Alternative – JA) – közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV). A szövetségi parlamentben (Bundestag) képviselettel rendelkező AfD ifjúsági szervezetéről több mint három évig tartó vizsgálat után állapította meg az alkotmányvédelem, hogy „kétségtelenül szélsőjobboldali”, és törekvései több ponton ellentétesek az alaptörvény elveivel. A BfV 2019 januárjában sorolta az alkotmányvédelmi szempontból gyanús esetek közé a szervezetet. Ez a besorolás azt jelenti, hogy vizsgálata során a tevékenységével kapcsolatos nyilvános adatok gyűjtése és elemzése mellett hírszerzési…
Read MoreA horvát parlament megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását
A horvát parlament pénteken megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását, amely nagymértékben megnöveli a jogsértésekért kiszabható pénzbírságok összegét – közölte az N1 horvát hírcsatorna. A 151 tagú nemzetgyűlés jelen lévő képviselői közül 77-en mondtak igent a törvényre, míg a nemleges szavazatok száma 50 volt. A jogszabály sürgősségi eljárásban került a parlament elé. Az új törvény szerint tiltott önkényuralmi jelképek és fasiszta üdvözlések vétsége miatt, az állampolgárok nyugalmát megzavaró hamis hírek terjesztéséért, továbbá engedély nélküli lőfegyverhasználatért 700-tól 4000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki. Garázdaságért, erőszakos magatartásért, valamint ha valaki magát jogosulatlanul hatósági…
Read MoreIII. Károly: az Ukrajna elleni támadás veszélyezteti Európa biztonságát
Az Ukrajna elleni támadó háború veszélyezteti Európa biztonságát és a demokratikus értékeket – jelentette ki III. Károly brit uralkodó a német szövetségi parlamentben. III. Károly a háromnapos németországi látogatása legfontosabb elemeként elmondott parlamenti beszédében kiemelte, hogy a háború elképzelhetetlen szenvedést okoz ártatlan embereknek, tönkretesz számtalan életet és „brutálisan a földbe tiporja a szabadságot és az emberi méltóságot”. A világ azonban nem nézi mindezt tétlenül, és „egységünkből erőt meríthetünk Ukrajna, a béke és a szabadság védelméhez” – mondta a király, rámutatva, hogy hazája és Németország Ukrajna legnagyobb támogatója Európában. „Fontos vezető…
Read MoreLatorcai Csaba: hazaárulás volt a magyar zsidók halálba küldése
Hazaárulás volt magyarországi zsidó testvéreink halálba küldése, akiknek vére az égbe kiált – jelentette ki Latorcai Csaba, területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár Kőszegen a második világháború idején mártírhalált halt munkaszolgálatosok emlékhelyénél mondott beszédében. Az emlékezés ma különösen fontos, mert a világ most újra a békétlen arcát mutatja, a közvetlen szomszédságunkban dúló szörnyű háború mellett, egyre súlyosabb méretű újkori népvándorlásnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői. Mindezzel együtt szemtanúi vagyunk annak is, hogy Nyugat-Európában egyre riasztóbb méreteket ölt az „eltörlés újkommunista kultúrájának nevében” a vallási türelmetlenség, amely nem kíméli, és egyaránt fenyegeti a magukat…
Read MoreAz olasz kormány a haditengerészet bevetésére készül a tengeri határok ellenőrzésére
A Róma hatáskörébe tartozó tengeri övezetben kialakult migrációs helyzet miatt az olasz kormány a haditengerészetre akarja bízni a területi vizek ellenőrzését, ami az embercsempészek elleni fellépést is jelenti – idézte a miniszterelnöki hivatalt az olasz sajtó. Giorgia Meloni miniszterelnök vezetésével újabb egyeztetés zajlott a hetek óta erősödő migrációs nyomásról a belügyminiszter, Matteo Piantedosi, a kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési miniszter, Matteo Salvini, valamint Guido Crosetto védelmi miniszter részvételével. Jelen voltak a nemzetbiztonsági hivatalok vezetői is. Az interneten kapcsolódott be Antonio Tajani külügyminiszter, aki Jeruzsálemből jelentkezett be, ahol diplomáciai látogatáson tartózkodik.…
Read MoreIzraeli legfelsőbb bíróság: Arije Deri nem maradhat miniszter
Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy a keleti ultraortodoxok Sasz pártot vezető Arije Deri nem maradhat miniszter, mert tavaly az adójogszabályok megsértéséért elítélték, és a felfüggesztett büntetést jelenleg is tölti. Az izraeli katonai rádió szerint az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság 10:1 arányban döntött így. A bírósághoz a politikus kinevezése miatt több civil szervezet nyújtott be petíciót. „Az ellene szóló számos elmarasztaló ítélet miatt a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kormányban miniszterként betöltött tisztsége súlyos károkat okozna a kormányhivatalok tekintélyének és státuszának, valamint a kormányzati tisztakezűség…
Read More