Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány. A londoni belügyminisztérium hivatalos pénteki tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszak-cselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen. A tárca indoklása szerint a Wagner csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol, ellenfelei megfélemlítése végett. A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban,…
Read MoreCímke: radikális
Hosszú börtönbüntetéseket szabott ki egy amerikai bíróság a capitoliumi zavargások főszereplőire
Az illetékes washingtoni bíróság tíz év börtönnel sújtotta a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó Proud Boys szervezet egy tagját pénteken, egy nappal azután, hogy két társára tizenöt és tizenhét év börtönt szabott ki. A tíz évet kapott Dominic Pezzollát hatóság elleni erőszak, hatóságnak való ellenszegülés, kormányzati tulajdon megrongálása, hivatalos eljárás akadályozása és lopás vádjában találta bűnösnek az esküdtszék még májusban négy társával együtt. A washingtoni bíró az ítélethozatalkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pezzolla volt az, aki egy ellopott rendőrségi pajzs segítségével áttörte az amerikai törvényhozás üveg…
Read MoreBrit kormány: ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabb a terrorveszély
Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély – áll a brit kormány éves helyzetértékelésében. A 74 oldalas tanulmány szerint Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést: a 2018 óta elkövetett hazai terrortámadások 67 százalékát ilyen indíttatással hajtották végre. A brit belső elhárítás (MI5) által vizsgált, terrorizmushoz kötődő ügyek háromnegyedét iszlamista indíttatású fenyegetések teszik ki, és a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával őrizetben lévők 64 százalékát ilyen jellegű terrorcselekmények miatt tartják fogva – áll a brit belügyminisztérium által összeállított éves jelentésben. A tanulmány…
Read MoreBűnösnek találta a bíróság egy szélsőséges szervezet vezetőit a Capitolium megtámadásáért
Bűnösnek találta az amerikai esküdtszék a Capitolium 2021. január 6-i megtámadásának kitervelésében és szervezésében a Proud Boys szélsőséges szervezet korábbi vezetőjét és három társát. Enrique Tarriót és társait a rendkívül ritkán alkalmazott államellenes összeesküvés vádjában találták bűnösnek. Az amerikai törvényhozás épületének ostromával végződő 2021. január 6-i események ügyében ez volt a legkiterjedtebb nyomozás. Tarriót az események egyik fő szervezőjeként állították bíróság elé, annak ellenére, hogy a zavargások napján nem tartózkodott a fővárosban, mert két nappal korábban egy másik ügyben letartóztatták, és elrendelték távoltartását Washingtontól. Az ügyészek ugyanakkor azzal érveltek, hogy…
Read MoreAz EU egy újabb csoportot és két embert vett fel a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós listájára
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa úgy határozott, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló mozambiki csoportot és két vezetőjét felveszi a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló listájára. Az uniós külügyi tanács tájékoztatása szerint az Iszlám Állam Mozambiki szervezete és két vezetője felelősek terrortámadások elkövetésért és számos súlyos emberi jogi visszaélésekért Mozambikban. Tevékenységük hozzájárul a terrorfenyegetés terjedéséhez, és komoly fenyegetést jelent az Európai Unióra, valamint a regionális és nemzetközi stabilitásra nézve – írták. A hétfőn hozzáadottakkal…
Read MoreHolokauszttagadás miatt bíróság elé idéztek egy volt flamand radikális jobboldali képviselőt
Holokauszttagadás miatt büntetőbíróság elé kell állnia Belgiumban Dries Van Langenhovénak, a flamand radikális jobboldali Vlaams Belang (Flamand érdek) párt volt szövetségi parlamenti képviselőjének – jelentette be az ügyben eljáró genti vádkamara. A flamand közösség közszolgálati televízióscsatornája, a VRT egy 2018-as műsorában fedte fel, hogy a képviselő által alapított Schild en Vrienden (Pajzs és barátai) nevű radikális jobboldali ifjúsági mozgalom titkosított üzenőcsoportjaiban rasszista, antiszemita, holokauszttagadó üzeneteket osztottak meg. Dries Van Langenhove ellen 2019 júniusában vádat emeltek, őrizetbe vették, majd szabadon engedték egyebek között azzal a feltétellel, hogy, el kell látogatnia a…
Read MoreA Macron ellen merényletet tervezők közül négyet elítéltek, kilencet felmentettek
A párizsi büntetőbíróság börtönbüntetésre ítélte pénteken annak az „ultrajobboldali nézeteket valló” csoportnak a négy tagját, amelyet, azzal vádoltak, hogy mások között Emmanuel Macron francia államfő ellen tervezett merényletet 2018 novemberében. Másik kilenc embert viszont felmentettek a vádak alól. A Barjols-csoport tagjai közül hárman terrorista bűnszövetkezet miatt három év szabadságvesztést kaptak, egy negyedik gyanúsítottat hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték tiltott fegyvertartás miatt. „A Barjols-csoport tagjai által tervezett erőszakos cselekmények a közrend súlyos megzavarására irányultak megfélemlítés vagy terror útján”. Ezen belül az „államfő és a kormánytagok elleni erőszakcselekmények az intézményrendszer megdöntését célozták,…
Read MoreMiniszteri biztos: kiemelt szerep jut a védelmi innovációnak
Fókuszba kerül az innováció és a védelmi innováció, amelyhez partnerek kellenek – mondta a Drone Day konferencián a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa. A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központja és a Gazdálkodási Tudományos Társaságok Szövetségének Drón Tagozata által szervezett rendezvényen Porkoláb Imre, a konferencia fővédnöke kiemelte, hogy a nemzetközi környezet egyre kiszámíthatatlanabbá és bizonytalanabbá válik, amire a haderőnek is reagálnia kell. Mint mondta, az a fajta döntéshozatal és vezetői eszköztár, amellyel katonai színtéren rendelkezni kell, óriási mértékben szélesedik, és gyorsul a tempója a változásoknak. Nemcsak innovációra,…
Read MoreTerrorcselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa
Terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa Madridban. Az ügyben eljáró központi büntetőbíróság szerint az összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják, hogy a 25 éves marokkói elkövető tette dzsihadista támadásnak minősíthető, amely „a katolikus egyház hitét valló papok”, és „a Korán előírásait nem követő muszlimok ellen irányult”. Joaquín Gadea határozatában kitért arra, hogy a férfi nem volt ismert radikális, a rendőrségi jelentésben szereplő szemtanúk beszámolói szerint az elmúlt egy hónapban következett be gyökeres változás a viselkedésében. A bíróságon hétfőn tett vallomásából a bíró megállapította: az elkövető teljesen tudatában volt cselekedetének,…
Read More