Orosz rakétatámadás érte az észak-ukrajnai Csernyihiv megyét, eltaláltak egy művelődési házat, amelynek egyik alkalmazottja életét vesztette – közölte Vjacseszlav Csausz, a régió kormányzója. A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében négy ember halt meg, és kettő szenvedett sebesüléseket azt követően, hogy az orosz erők ágyútüzet nyitottak egy infrastrukturális létesítményre – tájékoztatott Jurij Malasko, a régió kormányzója. Kiemelte, hogy az elmúlt nap alatt az orosz hadsereg nyolcvan csapást mért a régió húsz településére, és 33 bejelentés érkezett lakóházak és infrastrukturális létesítmények megsemmisüléséről. Natalja Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője közölte, hogy az…
Read MoreCímke: rakétatámadás
Orosz agresszió: Tovább emelkedett a Lemberget ért orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma
Tízre emelkedett a nyugat-ukrajnai Lemberget (Lviv) ért csütörtöki orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyi hatóságok. Az UNIAN ukrán hírügynökség idézte az ukrán belügyminisztérium jelentését, amely szerint péntek reggel bukkantak a tizedik holttestre egy orosz rakéta által korábban megrongált lakóház romjai között. „Most találtuk meg a tizedik holttestet. Egy nőt. A mentők most szabadítják ki az elhunytat a romok közül. Ezzel befejeződik a mentési művelet” – mondta Andrij Szadovij polgármester. A város első embere szerint a háború kezdete óta ez volt a legsúlyosabb támadás a civil infrastruktúra ellen…
Read MoreÓvóhely-gate: Megrovást kapott az ukrán kormánytól Vitalij Klicsko
Megrovásban részesítette az ukrán kormány Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét és az ukrán főváros több kerületi közigazgatási vezetőjét a kijevi óvóhelyek átvizsgálásakor talált hiányosságok miatt – hozta nyilvánosságra Oleh Nemcsinov kabinetminiszter. Úgyszintén megrovást kapott Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője és hat fővárosi kerületi közigazgatási hivatalvezető, két kerület hivatalvezetőjét pedig felmentette a kormány tisztségéből. Kijevben június 1-jén éjjel három ember meghalt, mert az orosz rakétatámadás közben nem tudtak bejutni egy óvóhelyre, amely zárva volt. Volodimir Zelenszkij a halálesetek után rögtön rendelte el Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is…
Read MoreEgy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi…
Read MoreIzraelben halálos kimenetelű rakétatámadás történt
Izraelben megölt egy idős férfit és többeket megsebesített egy lakóházba becsapódó gázai rakéta az ország középső részén lévő Rehovot városban – jelentette a helyi média. A kedden hajnalban indított izraeli Pajzs és nyíl hadművelet harmadik napján Izrael további légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetének katonai célpontjai ellen, miközben újabb rakéták érték el Izrael déli és középső részét. Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint a Rehovot elleni rakétatámadásban csütörtök este életét vesztette egy hetvenéves férfi, akit a becsapódó gázai rakéta nyomán súlyosan megrongálódott lakásában találták meg, és a…
Read MoreIzrael: Gondok a Vaskupolával
Huszonkét rakétát lőttek ki Izrael felé a Gázai övezetből kedden – jelentette az izraeli média az illetékes hatóságok beszámolói alapján. A rakéták közül tizenhat lakatlan területen landolt, négyet elfogtak a légvédelem ellenrakétái, kettő viszont lakott helyen robbant fel. Utóbbiak közül az egyik – az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint – megsebesített három kínai vendégmunkást egy építkezésen Szderót városban, egyiküket közepesen súlyosan, kettejüket könnyebben. A Vaskupola légvédelmi rendszer kedden hatvanhét százalékos sikerrel működött, ez az arány alacsonynak számít a kilencven százalék feletti korábbi elfogási rátához képest. Az izraeli hadsereg vizsgálja a gyöngébb…
Read MoreOrosz agresszió: Az ukrán csapatok ellentámadásba mentek át Bahmutban
A Donyeck megyei Bahmutban az ukrán csapatok ellentámadásokkal kényszerítették az orosz erőket több állásuk elhagyására, Liman térségében pedig visszaverték az összes ellenséges támadást, és tíz orosz katonát ejtettek fogságba – számolt be hétfőn Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka. „Az előrehaladás érdekében az ellenség maximális erőfeszítéseket tesz, és nem számol semmivel. A jelentős veszteségek ellenére folyamatosan harcba vetnek újabb és újabb Wagner-rohamcsoportokat, más magáncégek harcosait és ejtőernyősöket. Az ellenségnek azonban nem sikerül bevennie Bahmutot” – fejtette ki Szriszkij. Hangsúlyozta, hogy a helyzet meglehetősen bonyolult, ugyanakkor a város egyes részein…
Read MoreOrosz agresszió: újabb támadások Zaporizzsja megye ellen
Az orosz erők támadásokat hajtottak végre szombaton a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régió több települése, köztük a megyeszékhely ellen, ezekben három helyi lakos életét vesztette, további öt megsebesült. Zaporizzsja megye kormányzói hivatala azt közölte, hogy a megyeszékhelyt, Zaporizzsja várost az éjjel érte orosz rakétatámadás. Egy lövedék egy családi házba csapódott be, az apa és 11 éves gyermeke életét vesztette, az anyát sikerült kimenteni a romok alól. A megyei kormányzói hivatal közlése szerint Zaporizzsján kívül még 17 települést ért az elmúlt napon orosz támadás. Az orosz erők egy rakéta-, négy légicsapást és öt…
Read MoreOrosz agresszió: Lakóházakra lőttek a dicső putyini hadak Zaporizzsjában
Az orosz erők tüzet nyitottak szerdán a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városra, ahol rakétákkal eltaláltak két kilencemeletes lakóházat, aminek következtében a legfrissebb információk szerint egy ember meghalt, 25-öt sérülésekkel kórházba szállítottak – közölte Anatolij Kurtyev, a város önkormányzatának titkára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalakon videofelvételt tett közzé az eltalált lakóházakról. „Oroszország brutális kegyetlenséggel bombázza a várost. Lakóépületeket talált el, amelyekben hétköznapi emberek, gyerekek élnek. Egy terrorista ország igyekszik elpusztítani városainkat, államunkat, népünket. Ez nem válhat szokásos hétköznappá sem Ukrajnában, sem máshol Európában, vagy a világon. Nagyobb egységre és eltökéltségre van…
Read More