Magyarország tiszteli a hatalommegosztás elvét, ezáltal a bírói függetlenséget, amelynek garanciáit az Alaptörvény is rögzíti – mondta az igazságügyi miniszter. Varga Judit a Háromszáz éves a Kúria címmel rendezett jogtörténeti konferencián mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarországon a bírák függetlenek, tevékenységükben nem utasíthatók, tisztségükből csak a törvényben meghatározott eljárás keretében mozdíthatók el. A bírákat a köztársasági elnök nevezi ki, a szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett függetlenségüket az is biztosítja, hogy nem lehetnek tagjai pártnak és nem folytathatnak politikai tevékenységet. A magyar igazságszolgáltatást az elmúlt években ért igaztalan támadásoknak nagy szerepe van abban a bizalmi…
Read MoreCímke: reform
Az OBT megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét
Az Országos Bírói Tanács (OBT) Matusik Tamás bírót választotta elnökévé, míg a testület elnökhelyettese Csontos Katalin bíró lett – tudatta az OBT. A testület a június 7-i ülésén 13 igen és egy nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül választotta meg a két jelöltet. Az OBT honlapja szerint Matusik 2015-től a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának vezetője, továbbá tagja a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának. Csontos 2011 óta a Salgótarjáni Járásbíróság polgári ügyszakos bírája, továbbá a Balassagyarmati Törvényszék Bírói Tanácsának tagja. A honlapon megjelent közleményben azt írták hogy „a 2018. január 30-án…
Read MoreFelszámolná a Lordok Házát a brit Munkáspárt
Kormányra kerülése esetén a Munkáspárt felszámolja a brit parlament felsőházát, a Lordok Házát mint nem választott kamarát – jelentette be a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. Keir Starmer a párt 155 oldalas programadó cselekvési tervét ismertetve közölte: kormánypártként a Labour választott parlamenti kamarát honosítana meg a Lordok Háza helyett. Starmer szerint a Lordok Házának fenntartása mai formájában „védhetetlen”, hiszen e kamara tagjait senki nem választja, ugyanakkor beleszólása van a törvényalkotási folyamatba. A Labour vezetője a legutóbbi munkáspárti miniszterelnök, Gordon Brown által összeállított reformtervezet bemutatóján, újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az átfogó parlamenti…
Read MoreKormányzati nyomásra benyújtotta lemondását az amerikai határőrizet vezetője
Több napnyi ellenkezés után, a kormány felszólítása nyomán beadta lemondását az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmének vezetője – közölte a Fehér Ház. Chris Magnus lemondását Joe Biden elnök elfogadta – tudatta Karine Jean-Pierre szóvivő az este kiadott közleményben. A határőrizeti hatóság vezetőjét kedden a belbiztonsági miniszter szólította fel távozásra, amit azonban ő elutasított. Alejandros Mayorkas miniszter bizalmának megrendülésével indokolta a felszólítást, majd egy nappal később a minisztérium államtitkára is lemondásra szólította fel Magnust, egyben tudtára adta, hogy amennyiben önként nem távozik, megkapja felmondó levelét Joe Biden elnöktől. Magnus a The Los…
Read MoreCiuca: a NATO-nak fel kell készülnie egy hosszú távú jelenlétre a keleti szárnyon
Nicolae Ciuca, Románia miniszterelnöke a Bloombergnek nyilatkozott. Az interjúban elmondta, hogy várhatóan Románia még az idén csatlakozni fog a schengeni térséghez, Brüsszel pedig lezárja az együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV) Romániával szemben. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az törésvonalat hoz létre a szabad államok és az autokrata államok között, a NATO-nak pedig fel kell készülnie egy hosszú távú jelenlétre a keleti szárnyon — számolt be az AGERPRES. Ciuca úgy fogalmazott a Bloomberg által közzétett interjúban, „illúziónak” tartja, hogy az Ukrajnában dúló harcok elcsitulása után az Oroszország és Nyugat…
Read MoreVon der Leyen: Ukrajna megérdemli a tagjelölt státuszt, már a háború előtt bizonyította, hogy jó úton jár
Az Európai Bizottság azon a véleményen van, hogy Ukrajna megérdemli az uniós tagjelölti státuszt, természetesen azzal a feltétellel, hogy az ország számos további fontos reformot hajt végre – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az uniós testület elnöke. Az elnök az Európai Tanács június 23-24-i ülését előkészítő vitában elmondta: Ukrajna már jóval a háború előtt bebizonyította, hogy jó úton jár, az elmúlt néhány évben, rövid idő alatt több reformot hajtott végre, mint az elmúlt évtizedekben. „Ukrajna nagyon erős parlamentáris demokráciával és jól működő közigazgatással rendelkezik. A közigazgatási reform és a decentralizáció…
Read MoreLengyelország teljesti az EU elvárását
A lengyel szejm megszavazta azt a tervezetet, amely a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának Brüsszel által szorgalmazott megszüntetését irányozza elő, és amely utat nyit a lengyel helyreállítási terv brüsszeli jóváhagyásához. A 460 fős alsóházban a tervezetet 231 képviselő, köztük a kormánykoalíció jelenlévő 224 tagja támogatta, 208-en ellene szavaztak, 13-an tartózkodtak a szavazástól. A szenátus elő kerülő új előírások értelmében a kamara tagjai választhatnak majd, hogy a legfelsőbb bíróság más kamarájában folytatják munkájukat, vagy nyugállományba vonulnak. Egyúttal a legfelsőbb bíróságnál létrehoznának egy új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamarát, amelynek 11 bíráját…
Read MoreA kémkedési botrány: szigorítják a hírszerzés ellenőrzésére vonatkozó törvényt Spanyolországban
A spanyol kormány szigorítja a hírszerző központ (CNI) bírósági ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt, és új törvényt dolgoz ki a minősített adatok védelméről – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a parlamentben, ahol ellenzéki pártok kezdeményezésére számolt be a néhány hete kipattant kémkedési botrányról. A kormányfő szerint a CNI működésének szabályozását „az új technológiai és társadalmi kihívásokhoz” kell igazítani. A készülő reform során figyelembe veszik az ombudsman javaslatait is, hogy az ellenőrzési és biztonsági garanciákat az egyének jogainak figyelembe vételével erősítsék meg – tette hozzá. Sánchez halaszthatatlannak nevezte, hogy „a demokratikus és alkotmányos…
Read MoreÓva intett újabb hidegháborútól a kínai elnök
Óva intette újabb hidegháború kialakulásától Hszi Csin-ping kínai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamait csütörtökön, az együttműködés Wellingtonban megrendezett, virtuális fórumán videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében. Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint beszédében a kínai elnök hangsúlyozta: az ázsiai és csendes-óceáni térségnek nem szabad visszaesnie a hidegháborús időszak összetűzéseibe és széttagoltságába. „Az ideológiai határvonalak kijelölésére, valamint geopolitikai csoportosulások kialakítására tett kísérletek kudarcra ítéltek” – fogalmazott. Hszi kijelentette: Kína elkötelezett marad a reform és nyitás előmozdítása mellett annak érdekében, hogy lendületet adjon a gazdasági fejlődésnek. A térségnek pedig –…
Read More