A spanyol kormány szigorítja a hírszerző központ (CNI) bírósági ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt, és új törvényt dolgoz ki a minősített adatok védelméről – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a parlamentben, ahol ellenzéki pártok kezdeményezésére számolt be a néhány hete kipattant kémkedési botrányról.
A kormányfő szerint a CNI működésének szabályozását „az új technológiai és társadalmi kihívásokhoz” kell igazítani. A készülő reform során figyelembe veszik az ombudsman javaslatait is, hogy az ellenőrzési és biztonsági garanciákat az egyének jogainak figyelembe vételével erősítsék meg – tette hozzá.
Sánchez halaszthatatlannak nevezte, hogy „a demokratikus és alkotmányos alapelvekhez igazodó” új törvény szülessen a minősített adatoktól, mivel a szolgálati titokra vonatkozó aktuális rendelkezést még 1968-ban – a Franco-diktatúra idején – fogadták el. „Tovább dolgozunk a biztonság fokozásán” – jelentette ki hozzátéve, hogy aktualizálni fogják a nemzetbiztonsági és a kiberbiztonsági stratégiát is.
A miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozta: a kormány nem ismeri a hírszerző központ operatív döntéseit, és nem volt tudomása a függetlenségi katalán politikusok megfigyeléséről. A Citizen Lab kanadai kutatócsoport április közepén hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a Pegasus kémszoftverre utaló nyomokat.
Két héttel később a spanyol kormány bejelentette: a miniszterelnök valamint a védelmi miniszter hivatali mobiltelefonját is megfigyelték ismeretlenek, adatokat töltöttek le róluk 2021 májusában és júniusában. Később kiderült, hogy Fernando Grande-Marlasaka belügyminiszter után is kémkedtek ugyanezzel a módszerrel.
Ezután Paz Estebán, a CNI vezetője zárt ajtók mögött tartott, parlamenti bizottsági meghallgatásán arról tájékoztatta a pártok frakcióvezetőit, hogy a hírszerző központ 18 katalán függetlenségi politikust figyelt meg bírósági felhatalmazás alapján. Esteban azt nem fedte fel, hogy a megfigyelés mikor és milyen módszerrel történt. A CNI vezetőjét leváltották.
A kormány az ügyben a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta az eddig összegyűlt összes információt. A bíróság titkosította a nyomozást.