Vénaszkennerrel és további biztonsági frissítésekkel emelték a repülőtér védelmét. Korszerűsítették a bécsi repülőtér biztonsági rendszerét. Ennek keretében új felügyeleti rendszert kapott a biztonsági zónákat kezelő irányítóközpont. Ez a központ több mint negyven épület 1800-nál is több hozzáférési pontját (például ajtókat vagy zárakat) és összesen 2700 kamerát, valamint 1300 beléptetőpontot menedzsel. De itt naplózzák például azt is, ha őrizetlenül hagynak egy poggyászt, majd elindítják a megfelelő eljárást. Speciális biztonsági megoldások A most kiépített speciális megoldások közé tartozik, hogy a reptér hármas terminálján az utazóközönségnek úgy tűnhet, mintha az ajtók varázsütésre nyílnának,…
Read MoreCímke: reptér
Átadták Belgiumnak a brazil „drogbárót” a magyar hatóságok
Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el – tudatta a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót”; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés…
Read MoreAz orosz védelmi tárca 74 ukrán katonai objektum felszámolásáról számolt be
Az Ukrajna ellen elkezdett offenzíva első napján, csütörtökön délután az ukrán katonai infrastruktúra 74, este pedig már 83 földi objektumának megsemmisítéséről számolt be Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője. Ezek között a vezérőrnagy szerint 11 katonai reptér, három harcálláspont, egy haditengerészeti bázis, 18 SZ-300-as és Buk légvédelmi rakétarendszerhez tartozó lokátorállomás szerepelt. Konasenkov szerint az orosz erők két Szu-27-es és két Szu-24-es vadászgépet, egy harci helikoptert és négy Bayraktar TB-2-es csapásmérő drónt is lelőttek. A tábornok szerint az orosz fegyveres erők nem veszik célba sem az ukrán városokat (Lásd fenti…
Read MoreBenkő: az összes magyar állampolgárt hazahoztuk
A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen 540 főt – magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárokat – menekített ki – közölte a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor az afganisztáni evakuálási művelet részleteiről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta: a honvédelmi tárca augusztus 17-én kapta a kimenekítésre vonatkozó feladatot a kormánytól, 18-án délutánra már készen állt az ehhez szükséges katonai erő, technikai eszköz és a repülőgépek, majd a diplomáciai engedélyek beszerzését követően augusztus 19-én hajnalban indult el az akció, amely hét napig tartott.…
Read MoreGyorsított biztonsági ellenőrzést vezet be az easyJet
Az easyJet mostantól gyorsított biztonsági ellenőrzést kínál üzleti utasai számára, amellyel jelentősen csökkenhet a reptéri várakozási idő.
Read MoreNagyteljesítményű videoenkóder megoldást fejlesztett az Axis
Az új videoenkóder megoldás kifejezetten olyan kritikus üzemű helyszínek igényeinek kiszolgálására alkalmas, mint a repterek, a vasútállomások vagy a városi térfigyelő rendszerek – ahol a nagy teljesítmény és a megbízhatóság alapvető követelmény.
Read More