Bűnösnek vallotta magát pénteken a terhére rótt felségárulás vádjában az a fiatal férfi, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal felfegyverkezve behatolt a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő windsori rezidenciájának parkjába. A 21 éves Jaswant Singh Chail elfogása után közölte, hogy a királynőt akarta megölni. Chail a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – bírói tanácsa előtt pénteken kezdődött büntető perben elismerte az életveszélyes fenyegetés és a töltött fegyver viselése címén ellene megfogalmazott vádakat is. Négy évtizede ő az első, akit felségárulás vádjával állítottak bíróság elé az Egyesült…
Read MoreCímke: riasztórendszer
Lengyelország két kémműholdat szerez be Franciaországtól
A lengyel hadsereg két megfigyelőműholdat szerez be Franciaországtól, az erről szóló szerződést kedden Varsóban írta alá Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter. A szerződés aláírását követő közös sajtóértekezleten Blaszczak elmondta: a francia Airbus cég optikai technológiájával rendelkező két műholdat a lengyel hadsereg 2027-ig szerzi be. Már a szerződés aláírását követően viszont elérhetővé válnak Lengyelország számára a francia műholdhálózat által nyert adatok – tette hozzá a lengyel politikus. Aláhúzta: a műholdas megfigyelés növeli a lengyel hadsereg elrettentő képességeit, és bővíti a katonai és civil riasztórendszer…
Read MoreVarsó szerint a fehérorosz szolgálatok helyezték el a migráns holttestét a határkerítésnél
A lengyel határőrség fehérorosz provokációnak minősítette azokat a híreket, miszerint egy, felhehetőleg migráns férfi holttestét lengyel oldalról vonszolták volna át a határkerítés fehérorosz oldalára. Varsó szerint a tetemet a fehérorosz szolgálatok helyezték el. A szerdai minszki közlés szerint fehérorosz határőrök kedd éjjel egy összevert férfi holttestét találták meg a lengyel határ közelében, a tetemnél szíriai személyi igazolványt és egy lengyel kitoloncolási határozatot találtak, amellyel három évre megtiltották, hogy a menedékkérő beutazzon a schengeni övezet államaiba. A lengyel határőrség oldalán közzétett szerda esti közlemény a fehérorosz fél által végrehajtott provokációnak nevezi…
Read MoreKormányzati nyomásra benyújtotta lemondását az amerikai határőrizet vezetője
Több napnyi ellenkezés után, a kormány felszólítása nyomán beadta lemondását az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmének vezetője – közölte a Fehér Ház. Chris Magnus lemondását Joe Biden elnök elfogadta – tudatta Karine Jean-Pierre szóvivő az este kiadott közleményben. A határőrizeti hatóság vezetőjét kedden a belbiztonsági miniszter szólította fel távozásra, amit azonban ő elutasított. Alejandros Mayorkas miniszter bizalmának megrendülésével indokolta a felszólítást, majd egy nappal később a minisztérium államtitkára is lemondásra szólította fel Magnust, egyben tudtára adta, hogy amennyiben önként nem távozik, megkapja felmondó levelét Joe Biden elnöktől. Magnus a The Los…
Read MoreMa szirénapróba lesz
A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják hétfőn 11 órától, az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák – áll a katasztrofavédelem.hu oldalon. A közlemény szerint a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága egyik projektjében alsó és felső küszöbértékű veszélyes vegyi ipari üzemek körzetében országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású meteorológiai és vegyi monitoring-, valamint lakossági riasztórendszert telepített. Azért, hogy a szirénák folyamatosan megfelelő állapotban legyenek, azokat havonta próbának vetik alá. Minden hónap első hétfőjén tartják az ellenőrzést, márciusban és szeptemberben hangos, vagyis teljesüzemű próbát, a többi hónapban csökkentett módban…
Read MoreŐrület: egy évszázados vérontást akart megbosszulni a királynő merénylője
Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi, akit a karácsonyi hétvégén fogtak el II. Erzsébet királynő rezidenciája, a windsori kastély parkjában. Az illetőt hétfőn elmekórtani felügyelet alá helyezték. A The Sun online kiadása hétfőn közzétett egy videófelvételt, amelyen – a lap egyelőre meg nem erősített értesülése szerint – maga a behatoló beszél, arcát felismerhetetlenné tévő maszkban és eltorzított hangon. Az illető, akit a lap Jaswant Singh Chail néven azonosít, a Snapchat üzenetküldő alkalmazásra feltöltött videón elmondja,…
Read MoreAz érettségi miatt csendben maradnak a szirénák
Az érettségi vizsga miatt elmarad a riasztórendszer májusra tervezett tesztelése. A Monitoring- és Lakossági Riasztórendszer próbája minden hónap első hétfőjén 11 órakor, míg a paksi csökkentett üzemű próba 13 órakor történik meg, a diákok nyugodt vizsgázása érdekében azonban májusban sehol nem szólalnak meg a katasztrófavédelem által üzemeltetett szirénák. A MoLaRi egy érzékelő és riasztórendszer, amelyet a veszélyes anyagokkal foglalkozó ipari üzemek környezetében építettek ki. A működése igen egyszerű: amennyiben valamelyik veszélyes üzemből meghibásodás vagy baleset miatt veszélyes vegyi anyag kerül a levegőbe, annak koncentrációját a telepített mérőszondák mérik, a rendszer…
Read More