Beregszászra látogatott az ukrán elnök, találkozott a magyar közösség képviselőivel is

Zelenszkij Kárpátalján

Kárpátaljára látogatott szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció (OVA) vezetőségével tartott értekezleten megvitatta a biztonsági és szociális helyzettel kapcsolatos kérdéseket. Az egész napos munkalátogatásról előzetesen nem tájékoztatták a nyilvánosságot, és a sajtó sem vehetett részt rajta. Az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében – a Kárpátalja.ma magyar hírportál csütörtöki közlése szerint – azt írta, hogy „a határ kérdése stratégiai fontossággal bír Kárpátalja számára”, és hogy „Kárpátalja a gazdasági és társadalmi növekedés egyik motorja lesz”. Szó esett az ukrán katonák rehabilitációjának projektjéről, valamint a megye gazdasági fejlesztéséről, ahol a résztvevők…

Read More

Prága legalább 77 Leopard harckocsit vásárol Németországtól

Leopard 2A8

Csehország legalább 77 darab Leopard harckocsit szeretne vásárolni Németországtól, a legújabb 2A8 verzióból – közölte Jana Cernochová cseh védelmi miniszter, miután német partnerével, Boris Pistorius védelmi miniszterrel tárgyalt. Cernochová megerősítette, hogy közös cseh-német kormányzati beszerzésről van szó, amelyhez esetleg még más ország is csatlakozhat. Prága azzal számol, hogy ily módon jobb árat, gyorsabb szállítást és jobb szervizt kaphat a német gyártóktól. A cseh-német keretmegállapodást már aláírták, a részleteket is tartalmazó szerződést a felek az év végén tervezik aláírni. A cseh megrendelés értéke több tízmilliárd korona lesz – jegyezte meg a miniszter.…

Read More

Petr Pavel: Csehország része Oroszország információs háborújának

Petr Pavel cseh államfő

Csehország nem áll hagyományos háborúban Oroszországgal, de része Moszkva információs háborújának – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök egy konferencián. A cseh államfő szerint Oroszország katonai támadását Ukrajna ellen hosszú és jól szervezett információs agresszió előzte meg. A cseh közszolgálati rádió úgy véli, hogy éppen ez a konferencia az oka a rádió szerverei elleni csütörtök reggel óta tartó nagyarányú hackertámadásnak. Ennek következménye, hogy nem fogható a rádió internetes adása, és nem működnek a weboldalai sem. Pavel szerint minden katonai konfliktust egy információs támadás készít elő, mert a lakosság félrevezetése…

Read More

Erdogan: Svédország ne várjon más hozzáállást Törökországtól

Recep Tayyip Erdogan

Svédország egyáltalán ne várjon más hozzáállást Törökországtól a NATO-csatlakozását illetően a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón – jelentette a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva. Erdogan Azerbajdzsánból hazatérőben a repülőn nyilatkozott török újságíróknak. Ankara a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban határozottan kitart álláspontja mellett, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg szerinte Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli. Az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a török államfő az interjúban rámutatott, hogy miközben…

Read More

Kémkedés gyanújával letartóztatták egy műholdas technológiával foglalkozó hollandiai cég vezetőjét

Nikosz Bogonikolosz

Párizsban letartóztatták az Aratos Group nevű műholdas technológiával foglalkozó hollandiai székhelyű cég vezetőjét, a görög állampolgárságú Nikosz Bogonikoloszt, akit Oroszországnak való kémkedéssel vádolnak – írta a holland sajtó, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) forrásaira hivatkozva. A férfit, aki állítólag érzékeny amerikai technológiákat adott át az oroszoknak, május 9-én vették őrizetbe, jelenleg amerikai kiadatására. Az Aratos Group hollandiai és görögországi fiókkal rendelkező műholdas technológiát fejlesztő cégcsoport Bogonikolosz tulajdonában van. „Az állítások szerint, miközben a cég látszólag a NATO és más szövetséges országok védelmi vállalataként működött, kettős üzelmet folytatott, és támogatta Oroszország…

Read More

Izrael: Gondok a Vaskupolával

vaskupola

Huszonkét rakétát lőttek ki Izrael felé a Gázai övezetből kedden – jelentette az izraeli média az illetékes hatóságok beszámolói alapján. A rakéták közül tizenhat lakatlan területen landolt, négyet elfogtak a légvédelem ellenrakétái, kettő viszont lakott helyen robbant fel. Utóbbiak közül az egyik – az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint – megsebesített három kínai vendégmunkást egy építkezésen Szderót városban, egyiküket közepesen súlyosan, kettejüket könnyebben. A Vaskupola légvédelmi rendszer kedden hatvanhét százalékos sikerrel működött, ez az arány alacsonynak számít a kilencven százalék feletti korábbi elfogási rátához képest. Az izraeli hadsereg vizsgálja a gyöngébb…

Read More

USA: minden követ megmozgatnak a titkos iratok kiszivárogtatójának megtalálására

Antony Blinken

Az Egyesült Államok nagyon komolyan veszi a kiszivárgott hírszerzési iratok ügyét, de továbbra sem tudják, hogyan kerültek az internetre – ismerte el az amerikai védelmi miniszter Antony Blinken külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Washingtonban. Lloyd Austin a Fülöp-szigetek kormánydelegációjával tartott megbeszélés utáni sajtóértekezleten a kiszivárgott minősített dokumentumokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „az iratok valahol az interneten voltak, hogy pontosan hol, és hogy kinek volt ezekhez hozzáférése, ezen a ponton nem ismerjük”. A miniszter arra a kérdésre, hogy hírszerzési hiba történt-e, amikor ő is csak azon a napon értesült az ügyről, amikor a…

Read More

Nagyon súlyos kockázatnak tartja az amerikai kormány a titkos katonai dokumentumok kiszivárgását

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter

Nagyon súlyos kockázatot jelent az amerikai nemzetbiztonságra a fokozottan minősített katonai dokumentumok kiszivárogtatása – közölte a védelmi minisztérium vezető szóvivője hétfőn az üggyel kapcsolatban, amelyről múlt héten az amerikai sajtó számolt be elsőként. Chris Meagher elmondta, hogy a kormányzat magas rangú vezetői minden elkövetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az eset okozta károkat. Arról is beszámolt, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter is csak múlt csütörtökön értesült arról, hogy több közösségi médiaoldalon számos titkos dokumentum jelent meg, amelyek amerikai katonai terveket és cselekményeket részleteztek többi között Ukrajnát illetően, de más országokkal kapcsolatban…

Read More

Bandák garázdálkodnak Brazília északkeleti városaiban

Brazilia, bandaháború

Már harmadik éjszaka bandák garázdálkodnak Brazília északkeleti Rio Grande do Norte államának több városában, leállt a tömegközlekedés, bezártak az iskolák – közölte a BBC. A bűnszervezetek tagjai buszokat gyújtottak fel és fegyveres támadásokat hajtottak végre épületek ellen lakott területeken. Úgy tudni a zavargások kiváltó oka a börtönökben raboskodó bandatagok fogva tartási körülményeire vezethető vissza. A brazil kormány a szövetségi biztonsági erők több száz tagját küldte a térségbe rendteremtésre a héten. Flavio Dino igazságügyi és biztonsági miniszter szerint a napokban a karhatalmi erők további több száz tagját is oda fogják vezényelni.…

Read More