Románia egyelőre lemond négy új hadihajó beszerzéséről

Nicolae Ciuca, Románia miniszterelnöke

Az illetékes román hatóságok megszüntették a négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére 2018-ban kiírt, eredménytelen közbeszerzési eljárást – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN). A tárca indoklásképpen arra hivatkozott, hogy a négy éve kihirdetett győztes – a francia Naval Group és a konstancai hajógyár által létrehozott társulás, amelynek az 1,2 milliárd eurós ajánlatát hirdették ki nyertesnek 2019-ben – azóta sem írta alá a keretszerződést a megbízóval, a második helyre sorolt ajánlattevőt – a galaci hajógyárat működtető holland Damen csoportot – pedig azért nem hirdették ki a közbeszerzés győztesének, mivel „nem sikerült…

Read More

Európa Tanács: a tagállamoknak javítaniuk kell a pénzmosás elleni küzdelmen

Európai Tanács

A 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) Strasbourgban közzétett jelentése szerint az európai kormányoknak javítaniuk kell a pénzmosás elleni küzdelmen és a bűncselekményekből származó pénzek visszaszerzésének gyakorlatán. A szakértők szerint Magyarország előrehaladást ért el az ajánlásoknak és a vonatkozó előírásoknak való megfelelés terén. A kérdésben illetékes ET-bizottság a 2022-es éves jelentésében azt írta: nem elégséges mértékű a bűncselekményekből származó illegális bevételek államok közötti visszaszerzése, a bűncselekményből származó vagyon becsült értékéhez képest viszonylag ritka a sikeres elkobzás. Véleményük szerint nemcsak be kell fagyasztani, hanem le is…

Read More

Több mint húszmilliárd felhasználónév és jelszókombináció van a kiberbűnözők kezében

password

Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma. A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős jelszavakat használjanak minden egyes online fiók esetében: a tapasztalatok alapján a felhasználók gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt több fióknál is, így ha a hackerek az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják,…

Read More

Magyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában

Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese (balról) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog, miután megállapodást írtak alá A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című regionális konferencia megnyitóján, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának közös rendezvényén a KKM-ben

Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásáról, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése. „Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést……

Read More

Belga katonai hírszerzés: Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést

belga katona

Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést az euroatlanti térség békéjére – olvasható a belga katonai hírszerzés (SGRS) éves elemzésében. A jelentés kiemeli, hogy az oroszbarát aktivista hackerek egyre több kibertámadást hajtanak végre szinte valamennyi NATO-szövetséges ellen, válaszul az Oroszország által fenyegetőnek ítélt intézkedésekre. A belga hírszerzés szerint a támadások idén is folytatódtak. Az SGRS rámutatott, hogy az orosz kémtevékenységek átmeneti csökkenéséhez vezetett számos orosz diplomata kiutasítása Belgiumból, azonban felhívta a figyelmet, hogy az orosz hírszerző szolgálatok képesek lesznek alkalmazkodni a változó helyzethez. A hírszerzési szakértők szerint orosz állami szereplők…

Read More

Fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban

Király-Kollár Ramóna

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád megyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást – közölte a főkapitányság sajtóreferense. Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben. Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert,…

Read More

Vasárnap megkezdi az áramtermelést Európa legnagyobb atomreaktora Finnországban

Vasárnap megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika – jelentette be az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO). A Fortum finn közüzemi konszern, valamint energiaipari és nagy iparvállalatok egy konzorciumának a tulajdonában lévő TVO szerint az atomerőmű Finnország energiaszükségletének 14 százalékát fogja fedezni, csökkentve egyúttal a svédországi és norvégiai áram importjára való rászorultságot egy olyan időszakban, amikor az oroszországi gáz- és áramszállítások leállítása megrendítette az ellátási biztonságot. Az atomerőmű áramtermelése mintegy 60 százalékkal csökkenti Finnország áramimport-szükségletét. Oroszország tavaly májusban állította le finnországi áramexportját, mivel a…

Read More

Nagyon súlyos kockázatnak tartja az amerikai kormány a titkos katonai dokumentumok kiszivárgását

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter

Nagyon súlyos kockázatot jelent az amerikai nemzetbiztonságra a fokozottan minősített katonai dokumentumok kiszivárogtatása – közölte a védelmi minisztérium vezető szóvivője hétfőn az üggyel kapcsolatban, amelyről múlt héten az amerikai sajtó számolt be elsőként. Chris Meagher elmondta, hogy a kormányzat magas rangú vezetői minden elkövetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az eset okozta károkat. Arról is beszámolt, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter is csak múlt csütörtökön értesült arról, hogy több közösségi médiaoldalon számos titkos dokumentum jelent meg, amelyek amerikai katonai terveket és cselekményeket részleteztek többi között Ukrajnát illetően, de más országokkal kapcsolatban…

Read More

Továbbra is probléma az olasz börtönök zsúfoltsága

Olasz börtön

Továbbra is problémát jelent az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága, a fogvatartottak közötti erőszak és a megfélemlítés. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen bánásmód elleni szakbizottsága (CPT) jelentése szerint az olaszországi börtönviszonyokat vizsgáló, 2022-es ad hoc látogatásának eredményeit összegző jelentése szerint a koronavírus-járványt követően ismét emelkedni kezdett a fogvatartottak száma, jóval meghaladva a börtönök befogadóképességét. A kihasználtsági szint közel van a 114, néhány esetben a 140 százalékhoz. A CPT hangsúlyozta, hogy a problémát átfogó startégiával kell kezelni, azt a célt szem előtt tartva, hogy a börtönbüntetést csakis a végső…

Read More