Megemlékeztek a hejcei repülőgép-szerencsétlenségre

Hejce, Martin Farkas

Idén is megemlékeztek a hejcei tragédia áldozatairól a katasztrófa helyszínén szerdán. Tizenhat évvel ezelőtt, 2006. január 19-én zuhant le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község fölött magasodó Borsó-hegyre a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe. A koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN 24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget. A katasztrófa helyszínén lévő obeliszket koszorúk sokasága borította be. A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a tragédia egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas, aki elhelyezte elvesztett katonatársai emlékművénél koszorúját. A település emlékparkjában tartott rendezvényen…

Read More

Menekültválság: közös járőrözést javasolt Franciaországnak a brit belügyminiszter

Priti Patel, brit belügyminiszter

Közös tengeri járőrözést javasolt Franciaországnak Priti Patel brit belügyminiszter. A kezdeményezés közvetlen előzményeként szerdán legalább 27 ember, köztük hét nő és három gyermek a tengerbe fulladt, miközben gumicsónakokkal próbáltak átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába. A hatósági beszámolók szerint a csónak az átkelési kísérlet közben elsüllyedt. A tengerbe fulladt nők egyike terhes volt. Az ENSZ Nemzetközi Tengerhajózási Szervezetének (IMO) adatai szerint ez eddig a legtöbb halálos áldozattal járó ilyen jellegű szerencsétlenség a Nagy-Britannia és Franciaország közötti tengerszorosban, amely a világ legforgalmasabb tengerhajózási útvonala. A brit belügyminiszter a londoni alsóházban tartott csütörtöki tájékoztatójában…

Read More

Feloldották a Hejcénél lezuhant szlovák katonai gép vizsgálati anyagának titkosítását

Hejcei légikatasztrófa

Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter feloldotta a Hejcénél 2006-ban lezuhant szlovák katonai repülőgép vizsgálati anyagának titkosítását, a jegyzőkönyv tartalmát pénteken teszik közzé – közölte a TASR közszolgálati hírügynökség szerdán a szaktárcára hivatkozva. A vizsgálati jegyzőkönyv titkosításának feloldását a miniszter részint azzal indokolta, hogy az áldozatok családjai így majd betekinthetnek a szerencsétlenség körülményeibe, részint azzal, hogy ezzel elejét veszik a történtek kapcsán napvilágot látott “spekulációk” további terjedésének is. A koszovói békemisszió (KFOR) szlovák katonáit hazaszállító AN-24-es repülőgép, 43 személlyel a fedélzetén zuhant le 2006 január 19-én este az észak-magyarországi Hejce település…

Read More

MH17 skandalum: nem kívánnak vallomást tenni a gyanúsítottak

Ketten a malajziai légitársaság utasszállítójának 2014-ben, a délkelet-ukrajnai Donyec-medence fölött történt lelövésének négy gyanúsítottja közül nem kívánnak vallomást tenni – közölte az Interfax orosz hírügynökség. A hírügynökség megtalálta Igor (Sztrelkov) Girkint, aki a tragédia idején a “védelmi miniszteri” tisztséget töltötte be a szakadár délkelet-ukrajnai “Donyecki Népköztársaságnál” (DNR), s a férfi az Interfaxnak kijelentette: “A milíciának ehhez (az utasszállító lelövéséhez) semmi köze sincs. Nem is akarom ezt a dolgot kommentálni, ehhez se nekem, se a milícia többi tagjának nincs közünk.” Az Interfax a DNR volt katonai hírszerzési főnökének, Szergej Dubinszkijnak a…

Read More

MH17 skandalum: az ukrán titkosszolgálat hivatalosan meggyanúsított négy személyt a gép lelövésével

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán hivatalosan meggyanúsította Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov orosz, valamint Leonyid Harcsenko ukrán állampolgárokat a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben. Az SZBU sajtóközleményében hozzátette, hogy még tart a pert előkészítő vizsgálat. A holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szintén szerdán jelentette be, hogy az említett négy gyanúsított személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A Malaysia Airlines Boeing típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép a levegőben darabokra tört, majd lezuhant, a fedélzeten lévő…

Read More

Az orosz Nyomozó Bizottság a seremetyjevói légi katasztrófa több lehetséges okát vizsgálja

Sukhoi-Superjet

A 41 halálos áldozattal járó vasárnapi seremetyjevói légi katasztrófa több lehetséges okát vizsgálja a kiemelt fontosságú balesetek és bűncselekmények esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője hétfői moszkvai sajtóértekezletén elmondta, hogy a vizsgált tényezők között szerepel a pilóták, a légi irányítók és a műszaki karbantartók alulképzettsége, a repülőgép meghibásodása, illetve a kedvezőtlen időjárási körülmények. Tatyjana Kasztakina, a SU-1492-es járat utaskísérője a Rosszija 24 hírcsatornának elmondta, hogy a repülő röviddel felszállás után felhőbe, erős jégesőbe került. A beszámolója szerint ekkor robbanás és elektromos villanás történt. A stewardess szerint…

Read More

Újabb kutatással sem találták nyomát a 2014-ben eltűnt malajziai repülőgépnek

A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt járata utáni újabb csendes-óceáni kutatás sem járt eredménnyel – közölte a keresést végző amerikai cég. Az Ocean Infinity amerikai cég kutatói január óta csaknem 80 ezer négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át, de nem találták semmi nyomát a gépnek, annak ellenére, hogy tavaly kijelöltek egy 25 ezer négyzetkilométeres területet, ahol nagy valószínűséggel a gép roncsai lehetnek. Oliver Plunkett, a vállalat ügyvezetője szerint bár az eredmények kiábrándítóak, továbbra is eltökélten folytatják a keresést. Malajzia június közepéig meghosszabbította a cég megbízatásának határidejét. A Malaysian Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe…

Read More

Orosz repülőgépszerencsétlenség: a fékszárny meghibásodása okozhatta a balesetet

A fékszárny meghibásodása okozhatta az orosz védelmi minisztérium Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gépének katasztrófáját a Kommerszant című orosz napilap értesülései szerint. A gép parametrikus adatait rögzítő feketedoboz keddi elsődleges elemzése során a lapot tájékoztató, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a pilóták súlyosbították a helyzetet, amikor az orr felemelésével korrigálni akarták a fékszárny meghibásodását. A lap internetes oldalán szerdán megjelent cikk szerint a búvároknak kedden sikerült harminc méteres mélységből kiemelniük a legnagyobb roncsot, a farokrész négyméteres darabját. Ebben találták meg a parametrikus adatrögzítő berendezést, amelyet elemzésre a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben…

Read More