Recep Tayyip Erdogan török elnök három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban.
A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket. A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg.
Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget. Beszédében közölte azt is, hogy a szerencsétlenség törökországi halálos áldozatainak száma 3549-re, a sebesültjeinek száma pedig 22 168-ra emelkedett.
„A legnagyobb vígaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól” – fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egy legnagyobb sorscsapásával állunk szemben – húzta alá.
Mindeközben a déli Hatay tartomány Iskenderun körzetében a tenger szintje másfél nappal az első földrengést követően megemelkedett, és mintegy 200 méteres szélességben, bokáig érő magasságban elöntötte a part menti területeket. A török katasztrófavédelem (AFAD) kedden arról számolt be, hogy eddig 65 országból összesen 2769 szakembere csatlakozott a mentési munkálatokhoz.
Törökországban a katasztrófa sújtotta tíz déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.
Az első, 7,7-es erősségű földrengés hétfőn helyi idő szerint 4 óra 17 perckor következett a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitúdójú földmozgásról érkezett jelentés Kahramanmaras Elbistan körzetéből.
Az EU több mint 1180 kutató-mentő szakembert küld Törökországba
Ankara kérésére az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmuson keresztül több mint 1180 kutató-mentő szakembert és 79 keresőkutyát küld Törökországba — közölte az Európai Bizottság. Az uniós közlemény szerint miután Törökország aktiválta az Unió polgári védelmi mechanizmusát, 19 uniós tagállam ajánlott fel kutató-mentő csapatokat Törökország számára. Eddig 25 kutató- és mentőcsapat indult a földrengés által legsúlyosabban sújtott török területekre, hogy segítsenek a helyi elsősegélynyújtó hatóságoknak. A huszonötből 11 csapat már megérkezett – írták, majd hozzátették: kettő speciális egészségügyi csoport is érkezik a helyszínre.
Közölték továbbá, Szíria esetében az Európai Unió kapcsolatban áll a helyszínen dolgozó humanitárius partnereivel, és olyan szervezeteket finanszíroz, amelyek kutatási és mentési műveleteket hajtanak végre, vízellátást biztosítanak, higiéniai támogatást nyújtanak, valamint takarókat osztanak szét az érintett területeken. Az EU partnerei segítségével felméri a földrengés okozta károk mértékét és a szükségleteket, hogy megfelelően tudjon reagálni. Az EU minden lehetőséget mérlegel annak érdekében, hogy további forrásokat juttasson az érintett lakosság támogatására Szíriába.