Az Egyesült Államok 30 millió euró értékben adományozott felszerelést Szlovéniának kibervédelemre, a román védelmi minisztérium nagy összegű tendert írt ki légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére, míg Magyarország lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az olasz Berettával. Szlovénia harminc millió euró értékű kibervédelmi felszerelést kapott az amerikai kormány támogatásaként a kommunikációs és információs rendszerek biztonságának javítására, valamint a szlovén fegyveres erők és a védelmi minisztérium tagjainak kibervédelmi képzésére – közölte a szlovén védelmi minisztérium. A teljes berendezés karbantartása és szakmai támogatása a következő három évre biztosított. Az adományozott berendezések integrálása mellett pedig a rendszer üzemeltetőinek…
Read MoreCímke: szoftver
Több mint húszmilliárd felhasználónév és jelszókombináció van a kiberbűnözők kezében
Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma. A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős jelszavakat használjanak minden egyes online fiók esetében: a tapasztalatok alapján a felhasználók gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt több fióknál is, így ha a hackerek az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják,…
Read MoreUniós segítséggel valósult meg az iparbiztonsági távmérőhálózat fejlesztése
Az Európai Unió 4,8 milliárd forintos támogatása nyomán fejlesztette tovább radiológiai, iparbiztonsági távmérőhálózatát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az OKF azt közölte, hogy az iparbiztonsági távmérőhálózat továbbfejlesztése mellett bővítették és egységes platformra helyezték a veszélyes üzemek környezetében a lakossági riasztó-tájékoztató rendszereket is. A katasztrófavédelem által működtett radiológiai monitoring távmérőhálózat már meglévő huszonhat állomására új meteorológiai mérőszondák kerültek, továbbá harminc újgenerációs mérőállomást is telepítettek. Ez azt jelenti, hogy már százhatvan távmérőállomás, valamint négy új mobil mintavételi pont működik az ország területén – fűzték hozzá. Az állomások mindegyike képes a csapadékmennyiség, a…
Read MoreLog4Shell: sok it-biztonsági szakembernek nincs ideje az év végén ünnepelni
Sok it-biztonsági szakember karácsonyát teszi tönkre a Log4Shell néven néhány hete ismerté vált sérülékenység, de a hagyományos felhasználóknak is okozhat kellemetlen meglepetéseket az ünnepek alatt, és még azután is. A hiba ugyanis egy Log4j nevű programcsomagban van, amit húsz éve lényegében változatlan formában beépítenek minden Java alapú programba, jelentősége abban rejlik, hogy naplózni tudja a tevékenységeket, márpedig erre szinte mindenben szükség van. Fejlesztői műhelytitok, hogy a szoftverfejlesztők az általánosnak mondható feladatokat nem programozzák le újra és újra, hanem végrehajtásukra kész programcsomagokat húznak be egy alapkészletből. Most ennek az alapcsomagnak az…
Read MoreKósa: a szolgálatok törvényesen jártak el a Pegasus-ügyben
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos, a bizottság, zárt ülése után. A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság tagjai betekinthetnek-e a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottság ülésén a bizottság minden tagja – így az ellenzékiek is – betekinthetett és be is tekintett ezekbe az…
Read MoreMagyar etikus hacker talált súlyos, 9.8-as erősségű sérülékenységet
Egy magyar etikus hacker talált a nemzetközi sztenderdek szerint 9.8-as erősségű sérülékenységet a számos multinacionális cég által futtatott Pandora FMS nevű monitorozó szoftverben. A gyártó javította a hibát, a hírt a nemzetközi szaksajtó is felkapta. Az etikus hacker kisebb-nagyobb sérülékenységeket láncoltan kihasználva jutott be a Pandora szerverébe. Egy magyar etikus hacker kritikus, a nemzetközi sztenderdnek számító CVSS módszertan szerint 1-től 10-es skálán, 9.8 súlyosságúra értékelt sérülékenységet publikált a Pandora FMS nevű monitorozó rendszerben. Az említett hacker, Matek Kamilló, a KPMG CyberLab csapatának senior etikus hackere. A sérülékenység besorolását egy nemzetközi szervezet…
Read MoreHandó: a XXI. század igazságszolgáltatása a digitális bíráskodásról szól
A XXI. század igazságszolgáltatásának a digitális bíráskodásról kell szólnia, amelyben a Zalaegerszegi Törvényszék országosan is élen jár – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a zalai bíróságokon a jegyzőkönyvezést megkönnyítő beszédfelismerő szoftver jelenleg is folyó tesztelése, a néhány év alatt jelentősen megnövekedett elektronikus iratbenyújtások vagy a szintén már használatos távmeghallgatás lehetősége óriási előrelépést biztosíthat az igazságszolgáltatásnak. Kifejtette: a nemrég bevezetett e-perekből 2013-ban még csak alig 300 volt, míg tavaly egyetlen fél év alatt már csaknem 95…
Read MoreJövő évtől élesedik a HADAR
Elektronikus rendszerek a hatóság szolgálatában Már teszteli és jövő januártól alkalmazza is a katasztrófavédelem azt a programot, amely amellett, hogy bővíti a hatósági rendszerek funkcióit, felgyorsítja az információ- és adatáramlást az ügyfelek és a hatóság között, megkönnyíti az adatbázisokhoz való hozzáférést is. A katasztrófavédelem helyi, területi és központi szerveinél végzett hatósági tevékenység támogatásában jelentős fejlődés következett be az elmúlt években. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy szükség volt egy rendszerre, amelynek segítségével gyorsabban, egyszerűbben nyomon követhető a hatósági eljárások napi helyzete, jobban támogatható a szervezet országos, területi és helyi szintjén a…
Read MoreSzoftverhiba miatt zuhant le Spanyolországban a katonai Airbus
A fekete dobozból kinyert adatok alapján szerelési hiba okozta annak az Airbus A400M típusú katonai szállítógépnek a katasztrófáját, amely május elején lezuhant a spanyolországi Sevilla közelében – mondta a gyártó cég egyik vezetője a Handelsblatt című német lapnak. Marwan Lahoud, az Airbus stratégiai igazgatója a Handelsblatt pénteki kiadásában megjelenő interjúból a lap hírportálján előzetesen közölt részletek szerint elmondta, hogy a fekete doboz adatainak elemzése megerősítette a korábbi vizsgálatok megállapításait, amelyek szerint nem szerkezeti gond okozta a katasztrófát, hanem az, hogy az összeszerelés utolsó szakaszában rosszul telepítették a motorokat irányító szoftvert.…
Read More