A honvédelem napja alkalmából családi napot tartottak vasárnap a budapesti Városligetben. A Fővárosi Állat- és Növénykertben ötezer katona és családja vendégeskedhetett, a Honvédelmi Minisztérium (HM) pedig örökbe fogadta az intézmény két perzsa leopárdját. Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára az állatkerti sajtótájékoztatón kiemelte: 175 évvel ezelőtt alakult meg a mai modern értelemben vett Magyar Honvédség, 174 évvel ezelőtt pedig a magyar honvédsereg Görgey Artúr tábornok vezetésével visszaszerezte Buda várát a császári csapatoktól. 1993 óta ezen a napon, május 21-én ünnepeljük a magyar honvédelem napját – emlékeztetett. A HM és a…
Read MoreCímke: Tábornok
Orosz agresszió: az ukrán tüzérség megsemmisített egy orosz rohamcsapatot Bahmutnál
Az ukrán 60. gépesített dandár tüzérsége megsemmisítette a Donyeck megyei bahmuti front egyik szakaszán az orosz erők rohamcsoportját – közölte Roman Hriscsenko, az ukrán erők 127. területvédelmi dandárjának parancsnoka. A katonai vezető közlése szerint alakulatának légi felderítése rögzítette az orosz rohamcsapatot, és értesítette a 60. gépesített dandárt. Szavai szerint utóbbiak tüzérsége két jól irányzott lövéssel megsemmisítette az ellenséges csoportot. „Büszkék vagyunk arra, hogy a légi felderítés és a tüzérség tömören és hatékonyan kommunikál egymással. Az ukrán vadászgépek éberségükkel és pontosságukkal biztosítják az ellenség visszaszorítását” – hangsúlyozta a parancsnok. Arra nem…
Read MoreBBN: orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be Bygdoszcznál
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte a varsói elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN). A BBN honlapján elérhető közleményt annak kapcsán adták ki, hogy korábbi közlések szerint április 26-án egy katonai eszköz darabjait fedezték fel Bydgoszcz városánál. Jacek Siewierát, a BBN főnökét április 26-án este tájékoztatták egy „azonosítatlan katonai eszközről, amely hosszabb ideig ható környezeti tényezők befolyásának jeleit viselő, orosz gyártmányú cirkálórakéta lehet” – áll a közleményben. Mint közölték, a BBN haladéktalanul…
Read MoreNATO: egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában
Egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában, Oroszország már a 15. hónapjában van a háromnaposnak tervezett háborújának – mondta Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Bauer, a NATO Katonai Bizottságának ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az Ukrajna elleni orosz agresszió az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti a szövetség biztonsága és a béke szempontjából. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, Moszkva ambíciói messze túlmutatnak a megtámadott ország határainál. Kijev katonai támogatásának folytatása ezért is elengedhetetlen, de nemcsak Ukrajna, nemcsak a NATO, hanem a világ…
Read MoreNagyszabású hadgyakorlatra készül Tajvan
A blokádáttörés lesz az idei nagyszabású, éleslövészettel egybekötött tajvani hadgyakorlat középpontjában, a tajvani hadsereg már közvetlen összeköttetéssel rendelkezik az Öt Szem hírszerző szövetséggel – számolt be a CNA tajvani hírügynökség. A tajvani védelmi tárca közleménye szerint az idei legnagyobb éves hadgyakorlatot két részletben tartják majd meg, az egyiket május idusán, a másikat július végén. A hangsúly a harckészültség megtartásán és a tengeri elfogásokon lesz. A polgári repülőtereket is bevonják majd, a földi álcázást is gyakorolják, a tengeren pedig a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi erők integrált támadó erejét tesztelik…
Read MoreFelmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A Honvédelmi Minisztérium tudatta, hogy a poszt betöltésére a honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és az Európai Unió Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja. Mint írták, a lövész végzettségű Böröndi harminc éves pályafutása során különböző szintű parancsnoki beosztásokban szolgált a Magyar Honvédségben és részt vett európai, valamint Európán kívüli NATO-műveletben is. Böröndi altábornagy a legszélesebb körű parancsnoki és katonai vezetői háttérrel, a NATO-ban szerzett hadszíntéri tapasztalatokkal rendelkező magyar…
Read MoreAustin: „Putyin háborúja” miatt kell bővíteni a NATO-t
Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított, „Putyin háborúja” miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin. Az amerikai védelmi miniszter az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) 11. miniszteri tanácskozása után, a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy Finnország immár NATO-tagként vesz részt a csoport munkájában. „Arra számítok, hogy hamarosan Svédország is követi” – tette hozzá. Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a tájékoztatón ismertette, hogy heteken belül megérkeznek Németországba az…
Read MoreHollandia, Belgium és Németország is megkezdte állampolgárai kimenekítését Szudánból
A holland külügyminisztérium vasárnap reggeli bejelentése szerint Hollandia kimenekíti a harcok dúlta Szudánból állampolgárait. Belgium még a nap folyamán megkezdi állampolgárai kimenekítését Szudánból. A német hadsereg is megkezdte a német állampolgárok kimenekítését Szudánból. Wopke Hoekstra holland külügyminiszter bejelentése szerint a holland állampolgárok és a hollandiai tartózkodási engedéllyel rendelkezők első csoportját már vasárnap kimenekítik az országból. „Minden tőlük telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban összegyűjtsük és hazahozzuk a hollandokat” – fogalmazott. Közölte, a nap folyamán további tájékoztatást adnak a Szudánban tartózkodó hollandoknak a biztonságos hazajutás lehetőségeiről, valamint…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: nem csak a kormány, a nemzet is a NATO mögött áll
Nem csak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll, mert az rendkívül fontos garanciája a biztonságunknak – jelentette ki a honvédelmi miniszter Székesfehérváron, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) kezdeti műveleti képesség elérése alkalmából szervezett ünnepségén. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, hogy egy felmérés szerint a NATO támogatottsága a magyaroknál hét százalékkal magasabb, mint a szövetséges országok átlaga. A tárcavezető beszédében emlékeztetett arra, hogy Magyarország több mint húsz éve a NATO tagja, és lépésről lépésre építette fel jelenlétét a szövetségben. A biztonsági helyzet Európában alapvetően megváltozott,…
Read More