A cseh elhárítás szerint kevés személynél volt kimutatható az iszlám radikalizáció Csehországban

Cseh Biztonsági Információs Szolgálat

Csak néhány személynél volt 2021-ben kimutatható az iszlám radikalizálódás Csehországban – mutatott rá a cseh elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) az éves jelentésében. Többnyire külföldön élő, kockázatosnak minősített személyekkel való kapcsolattartásról van szó, s csak egy-két esetben volt szó a terrorcselekmények jóváhagyásáról, illetve a dzsihadista propaganda terjesztéséről – mutatott rá a BIS. Az elhárítás nem tud olyan cseh állampolgárról, aki miután részt vett a dzsihadisták harcaiban, visszatért volna Csehországba. „Az Iszlám Állam 2019 márciusi vereségét megelőző időszakkal összehasonlítva Csehországban csökkent a radikális megnyilvánulások száma. Ez jól mutatja, hogy az…

Read More

Az EU szerint a tálibok továbbra is súlyosan megsértik a nők jogait Afganisztánban

tálibok

Még egy évvel hatalomra kerülésük után is Afganisztánban a tálibok súlyosan és folyamatosan megsértik a nők jogait – hívta fel a figyelmet az Európai Unió Külügyi Szolgálata. Szombaton az afgán fővárosban a tálib biztonsági erők erőszakkal feloszlatták nők egy tüntetését, amelyen munkát és megélhetést követeltek, tiltakoztak jogaik korlátozása miatt. A tálib biztonsági erők a levegőbe lőttek, több nőt közeli üzlethelyiségekbe űztek, és ott puskatussal, bottal ütlegelték őket. Ez két nappal a tálib hatalomvétel egyéves évfordulója előtt történt. Az uniós külszolgálat hangsúlyozta: az afganisztáni tálib vezetés megfosztotta a nőket a tanuláshoz…

Read More

Axios: katari közvetítéssel újraindul az evakuálás a kabuli nemzetközi repülőtérről

Afgán repülőtér

Katar megállapodást kötött a tálibokkal a kabuli nemzetközi repülőtérről történő evakuálások folytatásáról – jelentette az Axios amerikai hírportál Muhammad Ál Száni katari külügyminiszter bejelentésére hivatkozva. A katari tárcavezető elmondta, hogy a megegyezés heti két, a Qatar Airways katari légitársaság által üzemeltetett járatra vonatkozik, illetve tárgyalnak a tálibokkal arról, hogy az evakuáláshoz az Ariana afgán légitársaság is csatlakozhasson heti egy járattal. A politikus egyúttal sürgette a nemzetközi közösséget, hogy dolgozzon ki tervet az afganisztáni segélyszállítmányokkal kapcsolatban, kiemelve, hogy a válság súlyosbodását elsősorban az afgán nép fogja megszenvedni. Mindazonáltal nem tért ki az…

Read More

Az afganisztáni tálibok vezetője arra utasított, hogy ne büntessék a korábbi kormány tisztségviselőit

Asraf Gáni

Az afganisztáni tálibok vezetője, Hibatulla Ahundzada molla arra utasította embereit, hogy ne büntessék meg az egykori afgán kormány tisztségviselőit, miközben több civil szervezet erőszakkal és rögtönbíráskodással vádolta meg a kabuli rezsimet. „Tartsák tiszteletben, hogy amnesztiát adtam, és ne büntessék az előző kormány alkalmazottjait múltbeli bűneikért” – idézte Ahundzadát a tálibok egyik szóvivője, Mohammad Naím a Twitteren. Naím szerint a molla, aki évek óta kerüli a nyilvánosságot, szerda este beszélt erről afgán tisztségviselők előtt Kandahárban, a tálibok egyik fellegvárában. Nemrég felkerült a közösségi oldalakra egy nagy felzúdulást kiváltó felvétel, amelyen az látható, hogy…

Read More

Oroszország korszerűsített tankokkal erősítette meg tádzsikisztáni bázisát

T-72B3M harckocsi

Harminc T-72B3M típusú, korszerűsített páncélossal erősítették meg a tádzsikisztáni állomásoztatású 201. orosz katonai bázist – közölte az orosz védelmi tárca. Az orosz fegyveres erők emellett légvédelmi gyakorlatot tartottak tíz Sz-300PSZ típusú rakéta kilövésével. Tádzsikisztánban van Oroszország legnagyobb katonai támaszpontja. A 201-es bázisnak Dusanbéban és Bohtarban vannak létesítményei. Oroszország és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) többi tagállama októberben hadgyakorlatot tartott a tádzsik-afgán határon, miután az Egyesült Államok és a NATO többi tagállama – húsz év után – augusztus végén kivonta erőit Afganisztánból, ahol a tálib iszlamista mozgalom került hatalomra.

Read More

A tálibok az EU-tól kértek segítséget az afganisztáni repülőterek működtetéséhez

Afgán repülőtér

Az afganisztáni tálib vezetés az Európai Unió segítségét kérte az ország repülőtereinek működtetéséhez a hétvégi dohai tárgyalásokon, ahol a tálibok ígéretet tettek arra, hogy lehetővé teszik a távozást azok számára, akik el akarják hagyni az országot – tájékoztatott az Európai Unió külszolgálata. Az Európai Unió az ideiglenes afgán kormány képviselőivel folytatott egyeztetéseken az afgán delegáció megerősítette elkötelezettségét az országot elhagyni kívánó külföldi állampolgárok és afgánok biztonságos utazásának garantálása és megkönnyítése mellett. Mind az Unió képviselői, mind a tálibok hangsúlyozták az afgán repülőterek nyitva tartásának alapvető fontosságát. A tálibok továbbá arra…

Read More

Stoltenberg: a NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése

Jens Stoltenberg

A NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése, ugyanakkor nem hisz az egyoldalú leszerelésben, ha ugyanis csak olyan országok, mint Kína, Oroszország és Észak-Korea rendelkeznének ilyen fegyverekkel, a világ nem lesz biztonságos – jelentette ki a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a biztonság szavatolása érdekében a szövetségnek következetesnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy fenntartja a védelemre, elrettentésre és a párbeszéd fenntartására támaszkodó politikáját. Elmondta, a tagállamok védelmi miniszterei a kétnapos ülés során a kollektív védelem fokozását szolgáló…

Read More

Lavrov azt szeretné, hogy a tálibok jók legyenek…

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Oroszország felhívja a tálibokat, hogy ne változtassák a terroristák kiinduló bázisává Afganisztánt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a „moszkvai formátumú” Afganisztán-konzultációk újabb, harmadik fordulóján szerdán az orosz fővárosban. Lavrov méltatta az új afganisztáni vezetés erőfeszítéseit az ország katonai és politikai helyzete stabilizálásának érdekében. Egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt a tanácskozáson. Megjegyezte, hogy az amerikai fél immár második alkalommal hárította el a részvételt a „kibővített trojka” – Oroszország, az Egyesült Államok és Kína – Afganisztánról szóló tanácskozásán, és kifejezte reményét, hogy ezt…

Read More

Stoltenberg: a NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára

A NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése, ugyanakkor nem hisz az egyoldalú leszerelésben, ha ugyanis csak olyan országok, mint Kína, Oroszország és Észak-Korea rendelkeznének ilyen fegyverekkel, a világ nem lesz biztonságos – jelentette ki a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a biztonság szavatolása érdekében a szövetségnek következetesnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy fenntartja a védelemre, elrettentésre és a párbeszéd fenntartására támaszkodó politikáját. Elmondta, a tagállamok védelmi miniszterei a kétnapos ülés során a kollektív védelem fokozását szolgáló…

Read More