Stoltenberg: a NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése

Jens StoltenbergA NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése, ugyanakkor nem hisz az egyoldalú leszerelésben, ha ugyanis csak olyan országok, mint Kína, Oroszország és Észak-Korea rendelkeznének ilyen fegyverekkel, a világ nem lesz biztonságos – jelentette ki a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a biztonság szavatolása érdekében a szövetségnek következetesnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy fenntartja a védelemre, elrettentésre és a párbeszéd fenntartására támaszkodó politikáját.

Elmondta, a tagállamok védelmi miniszterei a kétnapos ülés során a kollektív védelem fokozását szolgáló képességek új céljait határozzák meg annak biztosítására, hogy az euroatlanti térségben a szükséges erők a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek. Megállapodást írnak alá a tagállamokban esetlegesen eltérő technológiai eszközök különbségeinek csökkentésére, valamint egy innovációs alapot hoznak létre egymilliárd euró értékben a közös biztonság szavatolására. Emellett megállapodnak a mesterséges intelligenciára vonatkozó első NATO-stratégiáról is – tájékoztatott.

Afganisztánnal kapcsolatban a főtitkár azt mondta, a miniszterek értékelést végeznek a misszió működésének eredményeiről, valamint a kivonulás tanulságairól. Számba veszik majd, mely intézkedések hoztak eredményeket, melyek fulladtak kudarcba. Noha a tálibok ismét hatalomra kerültek, és szenvedést okoznak az ország lakosainak többsége számára, a szövetséges erők missziója nem volt hiábavaló – jelentette ki. Szavai szerint az egyik ilyen eredmény, hogy a szövetséges erők éveken át biztosították, hogy az ország ne szolgáljon a terroristák biztos menedékéül. Most a feladat az elért eredmények megtartása, illetve az, hogy a tálib kormány betartsa a terrorizmus elleni küzdelemre, az emberi jogok biztosítására és az országot elhagyni akaró afgánok szabad távozásának szavatolására tett vállalásait – emelte ki.

Azzal az orosz bejelentéssel összefüggésben, hogy Moszkva felfüggeszti az észak-atlanti szövetségnél működő képviseletének tevékenységét – arra válaszul, hogy a NATO október 6-án kiutasította az orosz képviselet nyolc munkatársát -, Stoltenberg azt mondta: szükség van a párbeszéd folytatására Oroszoroszággal. Különösen, amikor a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok a hidegháború vége óta nem tapasztalt alacsony szintre süllyedtek – tette hozzá a NATO főtitkára.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment