Késsel sebesített meg két rendőrt: tizenhét év fegyházat kapott

Budapest Környéki Törvényszék

A Budapest Környéki Törvényszék – nem jogerősen – emberölés bűntettének kísérletében és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 17 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2020 januárjában késsel támadta meg egy járőrautóban az őt szállító rendőröket. A Budapest Környéki Törvényszék azt írta, hogy egy más ügyben 2019. július 28-án elrendelte a vádlott, az erdőkertesi V. László bűnügyi felügyeletét, amelynek hatálya alatt, 2020. január 23-án a férfinak meg kellett volna jelennie a bíróságon az „elmeállapota megfigyelése tárgyában tartott ülésen”. Mivel ezt a terhelt nem akarta megtenni, elhatározta,…

Read More

Orosz agresszió: a NATO-főtitkár szerint nem engedhető meg, hogy Oroszország megnyerje az ukrajnai háborút

Jens Stoltenberg és Nicolae Ciuca

Nem engedhető meg Putyinnak, hogy megnyerje az ukrajnai háborút, egy ilyen fogatókönyv megvalósulása csapás lenne az ukrajnaiak számára, a NATO-ba tömörült szövetségeseket pedig sebezhetőbbé tetté – jelentette ki a NATO-főtitkár. Jens Stoltenberg, aki Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel folytatott megbeszélést a NATO székházában, sajtótájékoztatóján kijelentette: a legtöbb háború a tárgyalóasztalnál fejeződik be. Az azonban, hogy Ukrajna mit képviselhet egy béketárgyalás során, az a harctéren elért eredményektől, azaz a megtámadott országnak nyújtott katonai támogatástól függ – mondta. A NATO-főtitkár hangsúlyozta: Oroszország tisztában van azzal, hogy el fogja veszteni az ukrajnai háborút, ezért…

Read More

Orosz agresszió: Franciaország páncélosokkal, Spanyolország repülőgépekkel erősíti a NATO romániai harccsoportját

konvoj

Megérkezett Romániába hétfőre virradóra az a két – páncélos gyalogsági harcjárművekből álló – katonai konvoj, amelyekkel Franciaország erősíti a NATO romániai harccsoportját, Spanyolország pedig további nyolc harci repülőgépet küld Romániába november végén. A közúton haladó 36 katonai jármű Nagylaknál lépte át a román-magyar határt és az erdélyi Nagysink felé haladt tovább. Ott állomásozik a francia parancsnokság alatt létrehozott harccsoport (Battle Group Forward Presence – BGFP) derékhada. E harccsoportot a NATO Reagáló Erőinek részeként Romániába vezényelt többnemzetiségű csapatok átminősítése által hozták létre. A román védelmi minisztérium közleménye szerint Franciaország Leclerc harckocsikat…

Read More

Orosz agresszió: Scholz szerint Putyin a felperzselt föld taktikájával sem győz

Olaf Scholz

A felperzselt föld taktikájával sem győzi le Ukrajnát Putyin — jelentette ki Olaf Scholz. A német kancellár az európai uniós tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács délután kezdődő találkozójára kidolgozott német álláspontot a szövetségi parlamentben (Bundestag) ismertető beszédében kiemelte, hogy Putyin hiába támad polgári célpontokat Ukrajnában, „bomba- és rakétaterrorja” csak tovább erősíti az ukránok és partnereik elszántságát. A polgári célpontokra záporozó rakéták és önmegsemmisítő drónok Putyin „kétségbeesésének jelei”, éppen úgy, mint a hazájában elrendelt mozgósítás. Az orosz elnök az ilyen akciókkal a „megfélemlítésünkre és megosztásunkra” törekszik, és „a gyengeségünkre…

Read More

Ideg és elme: rendőrökre akart támadni az Augusztus 20.-i ünnepen, letartóztatták

Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A 34 éves, Bács-Kiskun megyei férfi augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot azzal a céllal, hogy hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére szólítson fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon. Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett. A nyomozó…

Read More

Orosz agresszió: Duda szerint Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut

Andrzej Duda lengyel elnök

Az ukrajnai háborúval Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut, eddig ugyanis semmilyen nagyhatalom nem indított nyílt támadást egy másik állammal szemben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a lengyel hadsereg napja alkalmából rendezett ceremónián. Az ukrajnai háborúra az államfő a hétfői lengyel állami ünnephez kötődő, az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 102. évfordulójáról megemlékezve tért ki. A Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren rendezett központi megemlékezésen beszélve Duda úgy ítélte meg: Ukrajnában „az orosz rezsim megtört egy nagy tabut, mely kemény biztonsági…

Read More

Orosz agresszió: az orosz erők a Luhanszk megyei Szeverodonecket lőtték, áldozatok

Szvjatoszlav Palamar

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték csütörtökön, aminek következtében az előzetes információk szerint 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg – közölte Szerhij Hajdaj. A kormányzó délután posztolt üzenetében azt írta, hogy az orosz hadsereg már reggeltől lövi a várost nehézfegyverekkel, és tudatosan lakóépületeket támad. Szavai szerint az ágyúzások egész nap folytatódtak. Hozzátette, hogy a halottak és sebesültek számát még pontosítják, mert az ágyúzások miatt nem tudják átvizsgálni a területeket. Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője az…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna használhat nyugati fegyvereket oroszországi célpontok ellen

James Heappey

Ukrajna használhat nyugati fegyvereket oroszországi célpontok elleni támadásokra – mondta James Heappey, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár. Hozzátette, hogy az orosz fél figyelmeztetései ellenére rendkívül csekély az ukrajnai háború nukleáris konfrontációvá fajulásának kockázata. Heappey a BBC brit közszolgálati rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az utánpótlási útvonalak elleni támadások „a háborúk velejárói, így teljes mértékben igazolhatók”. A londoni védelmi minisztérium államtitkára szerint a célpontok kiválasztásáról az ukránok döntenek, nem azok, akik a hadfelszerelést gyártják vagy exportálják. Hozzátette: háborúban a logisztikai és utánpótlási hálózatok rombolása végett „mélyen” az ellenséges ország területén belül…

Read More

Orosz agresszió: a NATO nem részese az ukrán-orosz konfliktusnak, és nem akar háborút Oroszországgal

Jens Stoltenberg

A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban az észak-atlanti szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára. Stoltenberg hangsúlyozta: „Szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék”. Hozzátette: a zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírek is arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarább vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből”. A tanácskozáson személyesen részt vevő Antony Blinken amerikai külügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: „Oroszország Ukrajnával…

Read More