Megérkezett Romániába hétfőre virradóra az a két – páncélos gyalogsági harcjárművekből álló – katonai konvoj, amelyekkel Franciaország erősíti a NATO romániai harccsoportját, Spanyolország pedig további nyolc harci repülőgépet küld Romániába november végén.
A közúton haladó 36 katonai jármű Nagylaknál lépte át a román-magyar határt és az erdélyi Nagysink felé haladt tovább. Ott állomásozik a francia parancsnokság alatt létrehozott harccsoport (Battle Group Forward Presence – BGFP) derékhada. E harccsoportot a NATO Reagáló Erőinek részeként Romániába vezényelt többnemzetiségű csapatok átminősítése által hozták létre. A román védelmi minisztérium közleménye szerint Franciaország Leclerc harckocsikat is küld Romániába. A haditechnika egy részét vasúton szállítják.
Az úgynevezett Sárkány művelet során tíz katonai konvojt indítanak útnak, amelyek több mint 2000 kilométeres utat tesznek meg a franciaországi Mourmelon-le-Grande támaszponttól Nagysinkig. „Európában nem volt ennél fontosabb logisztikai művelet” az utóbbi három évtizedben, Irak kuvaiti inváziója óta – idézte a román sajtó Francois Goguenheim tábornoknak, a francia szárazföldi erők parancsnokának a Le Figaróban megjelent nyilatkozatát.
A romániai harccsoport a NATO keleti szárnyának biztonságát erősíti, a szövetség védelmi és elrettentő képességét növeli az ukrajnai háború és a fekete-tengeri válság körülményei között – mutatott rá a bukaresti védelmi minisztérium.
A madridi védelmi tárca közleményére hivatkozva a román lapok arról is beszámoltak, hogy Spanyolország nyolc F/A-18 Hornet típusú többcélú harci repülőgépet és 130 katonát küld romániai szolgálatra, hozzájárulva az Ukrajna elleni orosz offenzívára adott szövetséges válaszlépésekhez. A közlemény szerint Spanyolország múlt héten nagy hatótávolságú légvédelmi radart helyezett üzembe Romániában a Fekete-tenger partján, amely jövő év márciusig, vagy szükség esetén júniusig folyamatos légtérmegfigyelést biztosít a NATO keleti szárnyán.
Brit katonai hírszerzés: Ukrajna egyre sikeresebben védekezik az iráni drónok ellen
Oroszország továbbra is Ukrajna egész területén támad célpontokat iráni gyártmányú drónokkal, de Ukrajna egyre sikeresebben védekezik a Sahed-136 típusú eszközök ellen – áll a brit katonai hírszerzés friss helyzetértékelésében. A londoni védelmi minisztérium által közzétett elemzés felidézi, hogy ukrán hivatalos források, köztük Volodimir Zelenszkij elnök nyilatkozatai szerint e támadó eszközök 85 százalékát sikerül elfogni. A brit hírszerzési értékelés szerint ezek a drónok lassúak, zajosak, alacsonyan repülnek, és így hagyományos légvédelmi eszközökkel is könnyen megsemmisíthetők. Oroszország valószínűleg nagy számban használja fel az iráni Sáhed-136-os drónokat arra, hogy áthatoljon az egyre hatékonyabb ukrán légvédelmen. Valószínűsíthető az is, hogy Moszkva ezeket az eszközöket az orosz gyártmányú, nagy hatótávolságú precíziós fegyverek helyett veti be, mivel ezekből egyre szűkösebb a készlet – áll a brit katonai hírszerzés hétfői elemzésében.