A munkavédelmi bírságoktól a járványhelyzetig: a látszat-, és egyenmegoldások ideje lejár

Géczi Rudolf, az Alemona Hungary Kft. ügyvezetője

Az alapanyagok, eszközök, technológiák fejlődése, a foglalkoztatás új igényei és kényszerei – valamint az azokhoz kapcsolódó új veszélyek – szükségessé teszik a szabályozások változtatását, ami valószínüleg nagy késéssel fog megtörténni. A jelentős, vagy éppen a „többsebességes” változásra a mögöttünk álló évtized is szolgáltatott emlékezetes példákat. E cikk ezek közül emel ki néhányat a teljesség igénye nélkül úgy, hogy megjeleníti a munkáltatók és munkavédelmi szakemberek jellemzőbb meglátásait, reakcióit. A bírságpara vége? A sajtóhíreknek, sőt munkavédelemmel kapcsolatos beszélgetéseknek szinte kötelező része a hatósági ellenőrzések, szankciók tényszerű, vagy épp népmesei elemekkel átszőtt taglalása.…

Read More

Baráth: A jövő elkezdődött, vegyük most már észre!

Baráth György, a Magyar Detektív Szövetség elnöke

Több okból sincs ok elégedettségre a 2005. évi CXXXIII. törvény tavalyi módosításával kapcsolatban – jelentette ki Baráth György. A Magyar Detektív Szövetség elnökét a magánynyomozás magyarországi helyzetéről kérdeztük. – A 2005. évi CXXXIII. törvény módosítását 2019. július 12-én fogadta el az Országgyűlés. Mennyire elégedett a változásokkal? – Visszakérdezhetnék, hogy mi módon érintette ez változás a magánnyomozást, mert azzal, hogy a 35. § (1) c. pontját törölték valójában semmi változás nem történt, mert az adatvédelmi rendelkezések és a hivatali bürokrácia ugyanolyan korlátokat szab a legális és törvényes magánnyomozásnak, mint korábban. Az…

Read More

Csökkent a munkahelyi balesetek száma tavaly

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára

A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavalyra Magyarországon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bár kétségkívül szerepet játszott benne, az adatok kedvező alakulása mégsem tudható be egyedül a koronavírus hatásainak. A veszélyesebb tevékenységeket végző vállalkozások a járványhelyzet miatt nem vagy legfeljebb néhány hétre kényszerültek szüneteltetni működésüket, az év végére valamelyest többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2019 utolsó hónapjaiban. Az ITM összesített adatai alapján 2020-ban…

Read More