A szervezett bűnözői csoportok által széles körben használt titkosított kommunikációs hálózat, az EncroChat felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz és közel 900 millió eurónyi, bűnelkövetésből származó pénz lefoglalásához vagy zárolásához vezetett világszerte – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol. Az uniós szervezet közleménye szerint az EncroChat nevű titkosított telefonhálózat felszámolása egyebek mellett erőszakos támadások, gyilkosságok és gyilkossági kísérletek, korrupciós tevékenység és nagyszabású kábítószerszállítások megelőzését, valamint a szervezett bűnözői csoportok nagymennyiségű információinak megszerzését eredményezte. A kriptoszolgáltatás felszámolása óta a nyomozóknak már több mint 115 millió bűnügyi beszélgetést sikerült…
Read MoreCímke: technika
Petr Fiala: helyes a NATO keleti szárnyának megerősítése
A múlt hét végi oroszországi események bebizonyították a NATO keleti szárnya megerősítésének a szükségességét és helyességét — jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő. „Az oroszországi helyzet jóval kevésbé stabil, mint amilyennek tűnt, és nagyon gyorsan bizonytalanná válhat” – vélte Fiala, miután találkozott Jana Cernochová védelmi miniszterrel és Karel Rehkával, a cseh hadsereg vezérkari főnökével. A cseh kormányfő szerint figyelni kell az Oroszországban működő magánhadseregekre, illetve félkatonai szervezetekre is. „Oroszországban magánhadseregek és félkatonai szervezetek léteznek. A helyzet bármikor nagyon bizonytalanná, rendkívül veszélyessé válhat. Ezt nem szabad alábecsülni” — figyelmeztetett Fiala. A kormányfő,…
Read MoreHonvédségi helikopter-baleset: Katonai tiszteletadással fogadták az áldozatokat
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden Szolnokon. Az áldozatok magyar zászlóval takart, nemzetiszín szalaggal átkötött koporsóit Mi-17-es helikopter szállította az MH 86. Kiss József Helikopterdandár területére. A Légierő Zenekar Szolnok közreműködésével, a díszegység sorfala előtt Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság parancsnoka felvezetésével szállították a koporsókat a hangárba. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a ceremónia után azt mondta: „ma a gyász napja van”, három hős bajtárs, magyar katona földi maradványait hozták haza Horvátországból. Radnai Ádám százados, Konrád Dávid főhadnagy és Lőrincz Tamás…
Read MoreBöröndi: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni
A Magyar Honvédség mentális megújítását és egy ütőképes, elkötelezett, a NATO kötelékében is működőképes haderő létrehozását nevezte fő feladatának a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén. Az altábornagy kiemelte: a Magyar Honvédség nemzeti hadsereg, amely felkészített, kiképzett, felszerelt tagja a NATO-nak. Hozzátette, a cél az, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, hadműveleti és stratégiai szinten befolyásolni képes haderőt hozzanak létre. A jelölt elmondta: katonai pályája során megértette, hogy a kiképzés, felkészítés nélkül a legjobb technika sem…
Read MoreAz Európai Bizottság kiberbiztonságot erősítő uniós jogszabályra irányuló javaslatot fogadott el
Az Európai Bizottság kiberbiztonsági szolidaritásról szóló uniós jogszabályra irányuló javaslatot fogadott el mintegy 1,1 milliárd eurós költségvetéssel, amelynek célja, hogy előmozdítsa a kiberbiztonsági fenyegetések és támadások felderítését, javítva ezáltal a kritikus fontosságú szervezetek felkészültségét – közölte a testület. „Az egyre gyakoribb és egyre súlyosabb kiberbiztonsági fenyegetések és támadások nagy kockázatot jelentenek a hálózati és információs rendszerek működésére és az európai egységes piacra. Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja keretében tevékenykedő hekkercsoportok akciói által a fenyegetettség még jobban megnőtt” – hívta fel a figyelmet a bizottság. A javaslat – a bizottság szerint…
Read MoreA Gazprom leállítja a lengyelországi gázszállítást
Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda reggel nyolc órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken – közölte a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat. A lengyel cég bejelentette, hogy lépéseket fog tenni, hogy helyreálljon a Jamal-szerződés alapján biztosított orosz gázszállítás. Hangsúlyozta, hogy szerződésszegésnek tekinti a gázszállítás felfüggesztését, s ennek alapján jogában áll kártérítést követelni. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélését követően azt állította, hogy a Gazprom megfenyegette Lengyelországot, hogy leállítja a gázszállításokat. Morawiecki felvetette, hogy Moszkva esetleg így akarja zsarolni Varsót. A lengyel kormányfő…
Read MoreArcfelismerő beléptető rendszert indítottak a moszkvai metró összes állomásán
A moszkvai metró összes állomásán üzembe helyezték az arcfelismerő FacePay beléptető és viteldíjfizetési rendszert. Az utasoknak mostantól lehetőségük van arra, hogy készpénzfizetés, valamint bankkártya- és okostelefon-használat nélkül, a FacePay digitális kamerákkal felszerelt kapuin át jussanak be az orosz főváros több mint 240 metróállomására. A szolgáltatás aktiválásához az utasnak a magáról mobiltelefonnal készített felvételt az erre kifejlesztett alkalmazáson át be kell küldenie a moszkvai metrónak. A viteldíjat belépéskor a FacePay levonja az utazó bankkártyájáról vagy közlekedési bérletkártyájáról, a Trojkáról. Makszim Likszutov moszkvai polgármester-helyettes újságíróknak nyilatkozva a rendszerrel kapcsolatban egyebek között azt…
Read MoreNógrádi: Magyarországon elkezdődött az együttműködés az egészségügyi szervezetek és a titkosszolgálatok között
Kik alkották az elmúlt tíz év nagyhatalmi erőit? A jövőben kik fogják? Vajon felkészültünk a terrorcselekmények kivédésére? Az információ valóban a legnagyobb kincsünk? A kérdésekre Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértővel kerestük a választ. – Hogyan látja, az elmúlt tíz évben melyek voltak azok a legfőbb változások, amelyek a biztonsági ágazatot érintették? – Ha visszatekintünk, akkor egyértelműen látszik, hogy a katonai biztonság hosszú éveken keresztül leértékelődött. Ha azonban szűkítünk, és csupán az elmúlt tíz évet vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy növekvő tendenciát kezdett el mutatni ez a terület. Számos más biztonsági ágazat…
Read MoreMoszkvában mobilalkalmazás figyeli majd a fertőzöttek mozgását, az utcára lépéshez QR-kód kell
Moszkvában elkezdték tesztelni azt az okostelefonos alkalmazást, amellyel a hatóságok nyomon tudják követni az otthon kezelt vagy házi karanténra kötelezett koronavírus-páciensek mozgását – jelentette be szerdán Eduard Liszenko, a moszkvai polgármesteri hivatal információtechnológiai részlegének vezetője. Az Eho Moszkvi rádióadónak adott nyilatkozatában Liszenko azt mondta, hogy az alkalmazás teljes értékű változata csütörtöktől lesz letölthető. Azoknak, akiknek nincs mobiltelefonjuk, az önkormányzat biztosít készüléket. A többi moszkvai lakos egyéni, alkalmanként frissülő QR-kódot fog kapni, hogy az „önizoláció” időszakában igazolni tudják magukat a hatóságok előtt, ha elhagyják otthonaikat. Moszkva és Moszkva megye lakosai számára hétfőtől…
Read More