Rowley: erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben

Sir Mark Rawley

A Scotland Yard főparancsnoka szerint erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben, mert a terrorizmus és a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogszabályok nem alkalmasak a szélsőséges megnyilvánulások törvényi szankcionálására. Mark Rowley a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a palesztinok mellett tartott legutóbbi londoni tüntetéseken „felkavaró és ízléstelen” jelenetek is lezajlottak. „Teljesen értelmetlen lett volna azonban több száz embert őrizetbe venni, amikor magatartásuk ellenére nem indítható ellenük büntetőeljárás. Ez csak olaj lenne a tűzre” – fogalmazott a londoni rendőrség vezetője. Londonban három hete minden szombaton tízezrek tüntettek…

Read More

Izrael: a helyzet fokozódik

Izrael, terror

Folytatódnak az összecsapások a Gázai övezet szomszédságában és a libanoni határnál. A brit kormányfő összehívta a rendkívüli helyzetekben ülésező tanácskozó testületét. Egyiptomi hírszerzők azt állítják, hogy a támadás előtt tíz nappal figyelmeztették Izraelt. Gázai övezet szomszédságában a palesztin szélsőséges Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjaival – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió. A Gázai övezet melletti Szufa kibucban tűzpárbaj tört ki délután egy Izraelbe beszivárgó Hamász-csoport és izraeli katonák között. Nahal Óz kibuc átfésülése közben felszámoltak egy másik gázai fegyveres különítményt. Zikim kibucba a Földközi-tenger…

Read More

Életfogytiglani börtönbüntetés a brüsszeli terrortámadások több elkövetőjének

Zaventem repülőtér terrorista támadás

A belga bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a 32 halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadások nyolc elkövetőjére pénteken – közölte a belga hírügynökség. Hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben. A vádlottak között volt Salah Abdeslam is, a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A bíróság az ő ügyében úgy határozott, hogy korábban…

Read More

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Egy belga bíróság hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben, őket és további két férfit terroristacsoporthoz való tartozásban talált bűnösnek a 32 ember halálát és 340 ember sérülését okozó 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások elkövetőinek perében. Az elítéltek között van Salah Abdeslam is, a 2015-ös párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A 132 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára, közölve, hogy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott…

Read More

Brit kormány: ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabb a terrorveszély

Scotland Yard

Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély – áll a brit kormány éves helyzetértékelésében. A 74 oldalas tanulmány szerint Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést: a 2018 óta elkövetett hazai terrortámadások 67 százalékát ilyen indíttatással hajtották végre. A brit belső elhárítás (MI5) által vizsgált, terrorizmushoz kötődő ügyek háromnegyedét iszlamista indíttatású fenyegetések teszik ki, és a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával őrizetben lévők 64 százalékát ilyen jellegű terrorcselekmények miatt tartják fogva – áll a brit belügyminisztérium által összeállított éves jelentésben. A tanulmány…

Read More

Az izraeli hadsereg tűzharcban megölt két palesztin fegyverest Nábluszban

Izraeli katonák

Az izraeli hadsereg tűzharcban megölt két palesztin fegyverest a ciszjordániai Nábluszban tartott reggeli razzia során – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Az izraeli kommandósok azokat a merénylőket keresték, akik ezen a héten tüzet nyitottak a Náblusz melletti szamaritánus faluban egy rendőrautóra és egy üzletre. A palesztinok célba vették a letartóztatásukra érkező izraeli biztonságiakat, tűzharc tört ki, melyben életüket vesztették. A helyszínen két lőfegyvert találtak. A Wafa palesztin hírügynökség szerint az egyik agyonlőtt palesztin a 32 éves Hamza Makbúl, a másik a 34 éves Hejri Sahín volt, mindketten náblusziak. A…

Read More

Négy ország perli Iránt az ukrán utasszállító repülőgép 2020-as lelövése miatt

A lelőtt ukrán 752-es járat roncsa

Az Egyesült Királyság, Kanada, Svédország és Ukrajna szerdán pert indított Irán ellen a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon az ukrán nemzeti légitársaság 752-es járatának 2020 januári lelövése miatt. Az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járatát 2020. január 8-án tévedésből lőtte le az iráni légvédelem 176 emberrel a fedélzetén. Többségük iráni és kanadai állampolgár volt. Irán azzal magyarázta a tévedést, hogy hadereje riadókészültségben volt egy esetleges amerikai támadás miatt, nem sokkal korábban ugyanis Teherán rakétákkal támadott olyan iraki támaszpontokat, ahol amerikai katonák állomásoztak. Egy iráni bíróság idén áprilisban többéves börtönbüntetésre ítélte fegyveres…

Read More

Magyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában

Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese (balról) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog, miután megállapodást írtak alá A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című regionális konferencia megnyitóján, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának közös rendezvényén a KKM-ben

Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásáról, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése. „Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést……

Read More

Az EU egy újabb csoportot és két embert vett fel a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós listájára

al-Shabaab iszlám radikális szervezet

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa úgy határozott, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló mozambiki csoportot és két vezetőjét felveszi a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló listájára. Az uniós külügyi tanács tájékoztatása szerint az Iszlám Állam Mozambiki szervezete és két vezetője felelősek terrortámadások elkövetésért és számos súlyos emberi jogi visszaélésekért Mozambikban. Tevékenységük hozzájárul a terrorfenyegetés terjedéséhez, és komoly fenyegetést jelent az Európai Unióra, valamint a regionális és nemzetközi stabilitásra nézve – írták. A hétfőn hozzáadottakkal…

Read More