Tíz év börtönre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében egy 87 éves férfit, aki tavaly januárban azért ölte meg élettársa lányát, mert azt hitte, elvették a nyugdíját – közölte a bíróság.
Az eljárás adatai szerint az idős férfi úgy vélte, hogy a sértett és a számláját vezető bank pénzt vett el tőle. A nő hiába kérte, hogy menjenek el a pénzintézethez és kérjék el a bizonyító erejű kamerafelvételeket. Nem sokkal a vádbeli cselekmény előtt a férfi életveszélyesen megfenyegette a sértettet, aki azonban ezt csak az idős férfi szellemi leépülésének tulajdonította.
Tavaly január 8-án a sértett meglátogatta Fóton élő édesanyját és annak 87 éves élettársát. Az idős férfi ismét szóvá tette, hogy a sértett elvette a nyugdíját, kést vett magához, újra kérte a pénzét, majd nyakon szúrta a nőt, aki kimenekült a lakásból, de az utcán összeesett. A vádlott utánament, még egyszer megszúrta, többször téglát vágott a fejéhez, majd elment. A sértett a helyszínen meghalt.
Az ügyészség 13 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
A Budapest Környéki Törvényszék kedden tartott előkészítő ülést az ügyben. A vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a beismerő nyilatkozatot elfogadta és a vádlottat emberölés miatt tíz év börtönre ítélte.
Az ügyész jogorvoslat benyújtására 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, ezért az elsőfokú ítélet egyelőre nem jogerős. A bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását – tudatta a törvényszék a honlapján.