Hivatalosan is miniszternek jelöli, azaz véglegesítésre javasolja a belbiztonsági tárca ügyvezető miniszterét, Chad Wolfot – jelentette be Donald Trump, hol másutt, mint a Twitteren.
Az elnök a mikroblog-bejegyzésben dicsérte a tárcavezetőt, mint fogalmazott: „kiváló munkát végez és nagyra becsülöm szolgálatát”. Chad Wolf közleményben köszönte meg a javaslatot a véglegesítésre.
Trump két héttel azt követően tette meg e bejelentést, hogy a Kormányzati Ellenőrző Hivatal (GAO) – amely a nevével ellentétben nem kormányzati hivatal, hanem a kongresszus tájékoztatására alakult nonprofit szervezet – közölte, a tárcavezető nem jogszerűen kinevezett a posztjára, s mivel nem esett át a kinevezéshez szükséges eljáráson, a megbízatása is érvénytelen.
A minisztérium visszautasította a megállapítást a jogszerűtlenségről, de Wolf vasárnap egy televíziós interjúban úgy fogalmazott: „erősen hiszem, hogy a tárcának megerősített miniszterre van szüksége”. Az ügyvezető miniszter ezzel arra célzott, hogy kormányzati kinevezések esetében a jelöltnek szenátusi bizottsági meghallgatáson kell részt vennie, majd a szenátusnak szavazással kell jóváhagyniuk a kinevezést.
Wolf a belbiztonsági tárca stratégiai ügyekért felelős miniszterhelyetteseként 2019 novembere, a korábbi miniszter, Kevin McAleenan távozása óta irányítja ügyvezetőként a tárcát, azaz nem esett át a szenátusi eljáráson.