Liz Truss brit miniszterelnök szerint a Nyugat az elmúlt években elbizakodottá vált és nem fordított elég pénzt védelmi kiadásokra.
Truss a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben tartott éves kongresszusának szerdai záróbeszédében kijelentette: a nyugati országok önkényuralmi rezsimek olcsó áruitól és olcsó energiahordozóitól váltak túlzottan függővé.
„Nem álltunk idejekorán Oroszország útjába, de ez soha többé nem fordulhat elő” – fogalmazott a brit kormányfő. Közölte: Nagy-Britannia ennek érdekében az évtized végéig a hazai össztermék (GDP) 3 százalékára növeli védelmi kiadásait. A brit miniszterelnök szerint nem szabad engedni azoknak, akik ukrán területeket adnának át a megállapodásért cserébe, mert ők valójában „ukrán emberéletekkel fizetnének a béke illúziójáért”.
Az Oroszországgal vívott háborúban Ukrajna győzhet, győznie kell és győzni is fog – fogalmazott kongresszusi záróbeszédében a brit kormányfő.