Az EU-tagállamok márciusi megállapodásuk alapján, kétmilliárd eurót különítettek el, hogy Ukrajna számára lőszert szállítsanak, és az egyezség keretében ezidáig 220 ezer lőszert és 1300 rakétát bocsátottak meglévő készleteikből Kijev rendelkezésére – mondta az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Az uniós tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón Josep Borrell reményét fejezte ki, hogy egy éven belül egymillió darab lőszert fognak tudni Kijevnek szállítani. Sikerként számolt be arról, hogy a segítségnyújtási és kiképzési misszió keretében, amelyben számos európai ország vett részt, eddig húszezer ukrán katonát képeztek ki, és ha ez az ütem folytatódik, akkor az év végére akár a harmincezer katona részesülhet a képzésben, ami az eredeti célkitűzések kétszerese.
Elmondta továbbá, hogy kedden nem történt egyhangú megállapodás a további ötszázmillió eurós uniós katonai támogatásról, azonban a tagállamok túlnyomó többsége támogatja az Európai Békefenntartási Eszköz költségvetési előirányzatának 3,5 milliárd eurós növelését. Hozzátette, hogy további nyolc tagállam jelezte szándékát, hogy részt kíván venni a közös lőszerbeszerzésre irányuló projektjében.
Borrell véleménye szerint a tagországok többsége nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy „jobb nem adni több támogatást Ukrajnának, mivel egyelőre nem sikerült megnyerniük a háborút”, hanem inkább úgy vélik, hogy az ország hatékonyan ellenáll az orosz agressziónak, és az ukrán erőknek sikerült elérniük, hogy Putyin gyors győzelemre irányuló tervei csődöt mondjanak.